művészetek palotája

2009 november 14., 06:02
Zenés színház müpa Szerző: Ókovács Szilveszter

Trillalány

Edita Gruberova természeti jelenség, földre szállt pacsirta; vérbeli művész, aki a Jóisten kedvenc angyalhangjával járja meg a poklokat is.
2009 november 2., 13:36
Jazz/World művészetek palotája Szerző: Fidelio

A jazzvokál dívája

Cassandra Wilson a mississippi Jacksonban nőtt fel, majd a nyolcvanas évek elején New Orleansba költözött, ahol Ellis Marsalisszal koncertezett, később New Yorkba települt.
2009 október 27., 16:08
Színház nemzeti színház Szerző: Papp Tímea

Majdnem úgy, mint az életben

Hús-vér alakok állnak az Ármány és szerelem színpadán, ezért ünneplik a szerzőt frankfurti premieren, néhány nappal később pedig Mannheimben. Igaz, túl sok anyagi haszon nincs a produkción.
2009 október 7., 17:00
Klasszikus zeneakadémia Szerző: Fidelio

A legerősebb tőke az összefogás

Sajtótájékoztatót tartott a Művészetek Palotája október 7-én, amelynek témáját a 2009/2010-es évad programjai mellett Budapest vezető országos zenei fellegvárainak együttműködése, a Müpában rezidens intézmények terveinek és a közös elképzelések bemutatása határozta meg.
2009 szeptember 3., 14:14
Klasszikus művészetek palotája Szerző: Fidelio

Ötödször ünneplik Mahlert

A Budapesti Fesztiválzenekar, a Mûvészetek Palotája, a Magyar Rádió és a Magyar Gustav Mahler Társaság közös rendezésében szeptember 9. és 13. között immár ötödször kerül sor a Budapesti Mahler Ünnepre.
2007 október 11., 00:00
Tánc interjú Szerző: Vinczellér Katalin

Ösvény – "Piroska-projekt" a Művészetek Palotájában

Az évad első nagy izgalma az Artus – Goda Gábor Társulata és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója, ami rögtön két bemutatót is jelent. A két előadás majdnem teljesen ugyanaz, csak éppen a Farkasok társasága tizenhat éven felülieknek szól, a másik, a Piroska és a farkasok pedig gyerekelőadás. A nagyszabású vállalkozás rendező-koreográfusával, Goda Gáborral egy hónappal a premier előtt találkoztunk. Beszélgetésünket hívószavakra építettük.
2007 szeptember 10., 00:00
gyerek müpa Szerző: Rick Zsófi

Új struktúra

Új programokat indít szeptembertől a Művészetek Palotája az ifjúság számára. A sorozat gazdái a tavaly decemberben megalakult Oktatási Csoport tagjai: Fenyő Gábor több évtizedes zenei-igazgatói múlttal rendelkezik, ő a Matinékoncertek atyja, Banai Sára és Olasz Réka pedig a győri, illetve a miskolci Zeneművészeti Főiskola hallgatói. Sára énekzene–karvezetés szakon végzett a Zeneakadémián, Réka pedig közgazdász és művelődésszervezői diplomával rendelkezik. A két ifjú hölgy ambiciózus, elszánt, komolyan veszik korántsem egyszerű feladatukat: a jövő közönségének "megteremtésén" dolgoznak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Klasszikus

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Vizuál

Elhunyt Andresz Kati

A színházi munkái mellett szinkronszerepeiről is híres színésznőt, akinek különleges hangja számos filmet tett emlékezetessé, hatvannyolc éves korában érte a halál.
Színház

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Zenés színház

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalaival érkezik a Pinokkió a Vígszínházba

A padlás óta először dolgozott együtt zenés előadáson a két alkotó. A Keresztes Tamás rendezésében készült produkciót december 9-én és 10-én mutatják be. Az alkotók az eredeti Collodi-regényre támaszkodtak.

Nyomtatott magazinjaink