nagy jános

2018 április 2., 10:12
Jazz/World nagy jános Szerző: (sze)

Merengés Debussy világa felett

A Nagy János Trio legújabb, Jazz de Lune című lemezén a zeneszerző műveiből készített érzékeny jazz-átiratokat, amiket április 12-én mutatnak be a 3Holló Közösségi Térben. A zenekarvezető-zongorista Nagy János mesél nekünk arról, mi köze van Debussynek a jazzhez.
2017 június 13., 08:58
Jazz/World nagy jános Szerző: Szász Emese

„A népzenénk ismerete nélkül zenei analfabéták vagyunk”

Nagy János zongoraművész-zeneszerző jelenleg saját triója mellett a Djabe, és a Balkán Union zenekarok zongoristája is. Triója tavaly szeptemberben alakult újra Joubert Flóra dobossal és Frankie Látó hegedűssel, izgalmas zenéjük június 13-án az Opus Jazz Clubban hallható. A beszélgetés másik apropóját az a Budai Világzenei és Improvizációs Tábor adta, amit július 13-19 között rendeznek meg.
2016 június 30., 13:59
Jazz/World gyász Szerző: (sze)

„Úgy adott, hogy nem várt viszonzást” – Vasvári Pálra emlékeznek barátai

Vasvári Pál 59 éves korában, alig egy hónappal a születésnapja után, június 23-án lefeküdt a szokásos délutáni pihenőjére, amiből már soha nem ébredt fel. A basszusgitáros nemcsak zenészként volt a magyar jazzélet fontos alakja, de olyan lelki mozgatórugóként is, aki rendkívüli érzékkel tudta segíteni és helyzetbe hozni zenésztársait úgy a színpadon, mint az életben. Most néhány barát, és fia, a szintén zenész Vasvári Márton emlékezik „Palira”.
2015 május 2., 13:00
Klasszikus nagy jános Szerző: (va)

Itt van az ország legújabb Beethoven-szobra

"Ne Lenin- és ne Sztálin-szobrok ékesítsék köztereinket, hanem olyan emberek emlékét örökítsük meg, akik a helyi közösségek számára igazán fontosak" - jelentette ki L. Simon László a szobor leleplezésén.
2014 július 9., 12:40
gyerek nagy jános Szerző: (kki)

Tanulj zenélni a legjobbaktól!

A Gitármánia Tábor Magyarország egyik legnagyobb könnyűzenei szakmai találkozója és zenei továbbképző tábora is egyben, ahol a zenélés minden területébe belekóstolhatnak a résztvevők. A táborozó gyerekek és fiatalok a különféle hangszeres-, ének- és hangtechnikai képzésektől kezdve a dalszerzést, szövegírást is kipróbálhatják július 21. és 27. között Szolnok-Tiszaligetben.
2013 december 9., 12:58
Jazz/World nagy jános Szerző: (kzs)

A londoni 606 Club a Hollán Ernő utcában

A Harmónia Jazz Műhely keretében december 13-án az egyik vezető brit jazzdobos, Winston Clifford játszik magyar triójával ismét a budapesti közönségnek.
2013 március 24., 06:43
Jazz/World nagy jános Szerző: Zipernovszky Kornél

Vissza-köszönés a Nagy–Látó duónak

Nem hagy nyugodni a lelkiismeret, hogy Nagy János és Frankie Látó lemezét elintéztem egy félmondattal. Nem lehet – írja ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt. TAKE7
2013 február 24., 08:22
Jazz/World nagy jános Szerző: Zipernovszky Kornél

Nagy János a Zöld Delfin utcában

Nagy János a zöld delfines örökzöldet mindjárt kétszer is rá merte tenni új koncertlemezére, ráadásul egyszerre három új CD-t tett le az asztalra – írja ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Koltai Katalin feltalált egy új eszközt a gitárhoz, hogy el tudja játszani Bartók műveit is

De nemcsak Bartók, hanem a 20-21. századi zene egészen új repertoárja tárul fel Koltai Katalin új találmányának, az egyhúros kapodaszternek köszönhetően.
Vizuál

Elzavarták a Szent Márk térről a festményeit áruló Banksy-t

A Biennále miatt május eleje óta az egész művészvilág Velencére figyel, mégis mindenki elsiklott az ismert street artist felbukkanása felett. Pontosabban elsétált mellette, ahogy ez a most posztolt videójából kiderül.
Tánc

A videó, ami után soha többé nem mondod azt, hogy a balett unalmas

A Hongkong Balett alapításának 40. évfordulójára készült videó minden balettal kapcsolatos negatív sztereotípiával leszámol.
Vizuál

13 éves magyar fiú nyert díjat Cannes-ban

Százados Ábel mobiltelefonnal forgatott kisfilmjéért nyerte el a Legígéretesebb Fiatal Filmes díját a rangos francia filmfesztiválon.
Színház

Tiltakozik a Kritikus Céh az állami támogatások elosztása miatt, veszélyben az Átrium

A Katona és az Örkény Színház nem ad be pályázatot idén az NKA-hoz új produkció létrehozására, hogy ezzel segítse a független és befogadó színházak pénzhez jutását. Közben a Színházi Kritikusok Céhe arról ír, mind a szakma, mind a közönség lehetőségei kárt szenved a pénzosztók döntése nyomán. - CIKKÜNK FRISSÜLT!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében