nagypál gábor

2014 május 23., 08:23
Klasszikus vörös Szerző: (csj)

Fidelio Klasszik: Fekete, Kesselyák, Philipp

A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának következő adásában megszólal még Kovács Géza, Kun Árpád és Nagypál Gábor is.
2013 augusztus 22., 06:58
Színház kritika Szerző: Stuber Andrea

Ilja próféta: Magyar vándor

A Tanyaszínház olyasmi, ami nálunk Magyarországon nincsen. 1978-ban alapították fiatal, vajdasági alkotók, hogy nyaranta színházat vigyenek magyarlakta délvidéki falvakba, tanyákra, kisvárosokba. Az Ilja próféta című bemutatón Stuber Andrea járt. KRITIKA
2012 március 5., 14:45
gyerek bábszínház Szerző: Fidelio

Nagypál Gábor: "Nem valamihez képest szeretnénk működni"

Nagypál Gábor, aki a Stúdió K gyerekeknek is szóló előadásaiban hősöket és kalandot kedvelő karaktereket játszott – a rettentő görög vitézt vagy épp Burattinót –, ezúttal címszereplőként egy reális, gazdáját a kalandoktól visszatartani szándékozó szamarat alakít.
2012 február 12., 17:06
Színház párlat Szerző: (pt)

Párlat a Ráday utcában

Színház négy személyre Danyi Zoltán művei alapján, feszes szerkezetben és légiesített szigorral, február 18-án a Stúdió K-ban.
2012 február 5., 07:00
Színház kultúrpolitika Szerző: Papp Tímea

Zubek Adrienn-Nagypál Gábor: Csak a függetlenség az alternatíva

A Stúdió K negyvenedik születésnapján Fodor Tamás szokatlan keretek közt adta át a stafétát Zubek Adriennek és Nagypál Gábornak. A dramaturgként is dolgozó művészeti titkárból lett ügyvezető igazgatóval, illetve a színészi pályát és a rendezést a továbbiakban is művelni kívánó újdonsült művészeti vezetővel a jelenről és a jövő szándékairól és lehetőségeiről beszélgettünk.
2010 június 4., 21:52
gyerek bábszínház Szerző: Papp Tímea

Egyedül nem megy

Gondolták volna, hogy Nagypál Gábor, aki a kaposvári gyerekszínházi biennálén élete első „rendes” gyerekelőadásában Thészeusz, azaz a Rettentő görög vitéz megformálásáért kapott díjat, félt a gyerekektől?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Időutazásra invitál a Néprajzi Múzeum

Kalandozás a londoni világkiállítás elveszettnek hitt fotói körül: a Néprajzi Múzeum Magyarország színezve – Rejtőzködő fényképek 1862-ből című kiállítása kapcsán emlékezetes programnapot tervez a múzeumok világnapja alkalmából.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.

Nyomtatott magazinjaink