Németh Kristóf reggel az ATV műsorában jelentette be, hogy távozik a Játékszín éléről – számolt be a Blikk.hu. Az ok: nem tudja vállalni az intézmény vezetését a nézeteltérések miatt.
Indul az új évad a Játékszínben, amely négy bemutatóval, a Nemzeti Színháztól átvett Bányavirággal és a Beugró című produkcióval várja a nézőket. A magánszínházként működő intézmény számára 63,4 millió forintos támogatást biztosít idén a kulturális tárca.
A jövő évi műsoron négy prózai bemutató, egy gyermekelőadás, egy vidéki és egy határon túli produkció is szerepel. Az újonnan csatlakozó tagok között találjuk Oroszlán Szonját, Pásztor Erzsit, Vándor Évát és Benedek Miklóst is.
A színház nemzetközi ünnepén a Fidelio és partnere, a Színház.hu a szakma képviselőit, színészeket, rendezőket, igazgatókat kérdezett arról, honnan fakad a lelkesedésük ez iránt a kihívásokkal teli pálya iránt, megtorpantak-e valamikor, és ha igen, mi segítette őket át a nehézségeken. VIDEÓ
Hujber Ferenc is csatlakozott az Abigél című színdarab szereplőgárdájához. A színész a Játékszín új igazgatójával, Németh Kristóffal osztozik Kuncz Feri szerepén, így az Uránia színpadán futó előadásokon Vitay Gerorgina kegyeiért már ketten küzdenek.
Koncz Andrea tizenhárom éve erősíti az Újszínház társulatát. Játszik tragikomédiában, krimiben, mesejátékban és most már zenés thrillerben is. A színésznővel új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán az egyszerre vadromantikus és borzongató színpadi időutazásról, a határon átnyúló pályakezdésről, Jack Kerouac-ról és a támogató családi háttérről is beszélgettünk.
Hármas szereposztásban mutatta be februárban a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre nagyoperettjét, a produkció legközelebb március végén lesz látható. Az előadásban a titokzatos artista, Mister X szerepét Sándor Péter, Laki Péter és Papp Balázs formálja meg.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Március 15-én lenyűgöző időszaki kiállítás nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 16-17. századi erdélyi pénzérmék mellett ötvösmunkákat, díszfegyvereket is megtekinthetünk.
A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.
Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?