A Juronics Tamás vezette együttes júniusban három alkalommal három előadásával, két helyszínen látható Budapesten egy nagy klasszikus koreográfiával és a legfrissebb munkákkal.
Budai László tangó világbajnokkal, nemzetközi hírű tánctanárral beszélgettünk karrierjéről, pedagógiai szemléletéről és arról, mit ér a tangótáncos, ha nem született argentin. A Nemzeti Táncszínházban június 12-én a Tangó pillanatok előadással, augusztusban pedig a Karmelita Udvarban Tangó Táncszínházzal és milongával várják az érdeklődőket.
Szívet és lelket melengető századeleji dallamokat varázsol a Várkert Bazár színpadára zenekarával Szűcs Gabi és vendége, egy igazi Sinatra-típusú fickó, Gájer Bálint május 4-én, anyák napján. Az énekesnő elárulta azt is, milyen extravagáns ruhával készül a fellépésére.
Különleges jubileumi koncertet ad április 29-én a Várkert Bazárban Petruska András, aki mindig új utakat keres, dolgozik producerként, számítógépen ír zenét és tribute zenekarban is játszik.
Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.
Sokadszor tér vissza a népszerű nyomozó, Szindbád-Schiffer, aki ezúttal Amerikába érkezik, ahol countryénekes lesz. Ennek apropóján hívtuk meg podcastunkba Csabai Lászlót, aki Grisnik Petra faggatott – nem csak a könyvről.
Az általában viccesen említett 15 percnyi hírnév tárta előtte szélesre a jazz kapuját. Ám a kapun túl már saját tehetsége, kitartása segítette tovább. Hajdu Klára zenekart vezet, éneklést tanít, és néha elgondolkodik azon, hogyan tolja minél messzebb magától a mobiltelefont.
A 12. Savaria Filmszemlére minden korábbinál több nevezés érkezett, a vetítések mellett könyvbemutatóval, szakmai beszélgetésekkel, valamint Törőcsik Mari hagyatékából összeállított kiállítással is várják az érdeklődőket.
Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.