Nimrod David Pfeffer

2018 augusztus 6., 16:35
Klasszikus bnyf Szerző: BNYF

Két zseni margitszigeti találkozása - Bernstein 100

Az első igazi musical, a West Side Story zeneszerzője, Leonard Bernstein a napokban lenne százéves. Ez alkalomból a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon augusztus 10-én jubileumi koncertet tartanak Nimrod David Pfeffer vezényletével.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

„Nincs kitől többé megtanulni, hogyan bocsáthatnánk meg egymásnak” – Konrád Györgyre emlékezve

Pályatársakat, kortárs művészeket, barátokat kértünk meg, hogy pár sorban írjanak Konrád Györgyről, Konrád Györgyhöz.
Klasszikus

Szokolay Ádám nyerte az idei Bartók Világversenyt

A nemzetközi zsűri a szombati nagyzenekari döntő után hozta meg a végső határozatot. A második díjat Balogh Ádám, a harmadikat pedig Peter Klimo kapta.
Klasszikus

Mikor kezdtünk el ráadást követelni a hangversenyeken?

Megszokott dolog: ha a műsor megengedi, addig tapsolunk, míg a muzsikus újra színpadra nem jön, és ráadást ad. Mint minden hagyomány, ez is elkezdődött valamikor.
Klasszikus

Online elérhető a Fischer Ivánról és a BFZ-ről készült film

2014-ben egy stáb egy éven keresztül követte a Budapesti Fesztiválzenekart és karmesterüket bepillantást engedve munkájukba.
Vizuál

Átadták a hazai szinkronszakma legrangosabb díjait

A közönség és a kuratórium is szavazott, többek között díjat kapott Bobby Ewing magyar hangja és a Csernobil című sorozat szinkronja is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében