nyílt levél

2015 január 7., 11:30
Színház nyílt levél Szerző: (va)

Szabadkai színészek nyílt levele

A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata január 7-én intézett nyílt levelet Hajnal Jenőhöz, a Magyar Nemzeti Tanács elnökéhez, amelyben a 2015. május 31-ével menesztett Andrási Attila azonnali felmentését kérik.
2014 november 29., 10:45
Vizuál velencei biennálé Szerző: Várhegyi András

Balatoni Monika: "Nem érzem outsidernek magam"

A Velencei Biennale november elsejével kinevezett nemzeti biztosa reagált a magyar pavilonban rendezendő kiállítás pályázatát érintő bojkottfelhívásra. INTERJÚ
2014 május 30., 10:30
Színház orbán viktor Szerző: (va)

"Provokáltok, mert megtehetitek"

Mint arról korábban beszámoltunk, Kulka János Kerényi Imre múlt heti kijelentéseivel kapcsolatban szólította meg Orbán Viktort. A Katona József Színház társulatának tagja most nem a miniszterelnöktől, hanem egykori évfolyamtársától, Bognár Zsolt színművésztől kapott választ.
2014 május 28., 14:40
Színház október 23 Szerző: (va)

Összefogásra szólít fel Jordán Tamás

A szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója nyílt levelet fogalmazott meg az október 23-i megemlékezéshez kapcsolódóan. Összefogásra buzdít, hogy a politikai erők ne kapjanak lehetőséget az ünnep "kisajátítására", egyedül a köztársasági elnök beszédét támogatná.
2014 május 27., 14:15
Színház nyílt levél Szerző: (va)

Megszólaltak a dramaturg hallgatók

A Katona József Színház társulatának tagja Kerényi Imre múlt heti kijelentéseivel kapcsolatban szólította meg Orbán Viktor miniszterelnököt - számolt be róla a Szinhaz.hu.
2014 május 26., 11:05
Színház kulka jános Szerző: (va)

Kulka János nyílt levele Orbán Viktorhoz

A Katona József Színház társulatának tagja Kerényi Imre múlt heti kijelentéseivel kapcsolatban szólította meg Orbán Viktor miniszterelnököt - számolt be róla a Szinhaz.hu.
2014 február 12., 19:00
Színház mti Szerző: (va)

A Bárka Színház nyílt levele

Nyílt levélben fordult a Bárka Színház társulata Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez és Kocsis Máté VIII. kerületi polgármesterhez a teátrum átadás-átvétele elhúzódásának okát keresve. Az elmaradó fizetésekre, előadásokra és bemutatókra hívják fel a figyelmet, és a helyzet megoldását várják.
2014 február 3., 13:25
Klasszikus nyílt levél Szerző: (rgy)

A Magyar Zenei Tanács levele

A Magyar Zenei Tanács teljes levele Balog Zoltán miniszternek a zenei intézmények működtetésére létrehozott csúcsszervezettel kapcsolatban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Átadták az idei Golden Globe-díjakat

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Arany Glóbuszokat. A virtuális gálán magyar filmért is izgulhattunk, hiszen Vanessa Kirbyt jelölték a legjobb színésznő díjára a Mundruczó Kornél filmjében nyújtott alakításáért.
Klasszikus

A Concerto Budapest idén online rendezi meg nagyszabású Mozart-napját

Idén sem maradunk igazi Mozart ünnep nélkül, hiszen március 7-én a Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével, világhírű magyar és külföldi szólistákkal ismét megrendezi, immáron negyedik alkalommal az egyedülálló Mozart-napot.
Színház

Schiller klasszikusával érkezik a Radnóti Színház új stream-előadása

Új online bemutatóra készül a Radnóti Színház, Friedrich Schiller örök érvényű Don Carlosát Sándor Júlia és Nagy Péter István átiratában ismerheti meg a közönség.
Vizuál

Meryl Streep nyáron visszatér a Broadwayre

A kulisszák mögé enged betekintést legújabb filmjében Meryl Streep, aki Places, please-el a Broadway előtt is tiszteleg – írja a Deadline.
Jazz/World

Dresch Mihály az idei Fonó-díjak nagy nyertese

Vasárnap este az online térben nézhette meg a közönség az első Fonó-díj átadóját. Tizenegy kategóriában osztották ki a díjakat a legjobbnak ítélt művészeknek, lemezeknek és programsorozatoknak, valamint átadtak egy életműdíjat is, amelyet a közönség szavazatai alapján Dresch Mihálynak ítélt oda a zsűri.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében