ódry színpad

2023 április 4., 16:05
Színház lapszemle Szerző: Fidelio

Az SZFE eladta az egyetemfoglalás szimbolikus, Vas utcai épületét

Az egykori Ódry Színpadot is magában foglaló ingatlan sajtóértesülések szerint tavaly novemberben került át a Magyar Református Egyház tulajdoni jogába. Az egyetem vezetése ennek ellenére továbbra is igényt tartana az épületben lévő színházi termekre.
2022 május 24., 09:05
Színház interjú Szerző: Marton Éva

„Nemrég arról álmodtam, hogy az Ódry Színpadon járok. Sajnos rövid álom volt.” – beszélgetés Gálffi Lászlóval

Húszon évesen az Equus és a Rimbaud-estje voltak a belépője a színházba. Majd jöttek a király és királyi szerepek. Kezdenek felejteni, mondja – nem hiszem. Lehet, hogy most csendesebb időszaka van, de a fiatalkori energia beépült, ott maradt. Az Örkény Színház Jelenetek a bábuk életéből bemutatója kapcsán beszélgettünk szenvedélyekről, zsenikről, öregedésről Gálffi Lászlóval.
2021 február 4., 15:50
Színház hír Szerző: (csm)

Lekerült az Ódry Színpad felirat a Vas utcai SZFE-épületről

A mai nappal nem hirdeti felirat az Ódry Színpadot a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületén, mivel a színpad az egyetem átalakításával és szétköltöztetésével megszűnik.
2021 január 19., 09:10
Színház szfe Szerző: Fidelio

107 tanár követeli az őszi félév érvényességét az SZFE vezetésétől

107 tanár – óraadók és osztályfőnökök egyaránt – írta alá azt a közleményt, amelyben követeli az őszi félév elismerését, a teljesítéseket, illetve, hogy fizessék ki a munkájukért a járandóságukat – tudta meg a 444.
2021 január 10., 13:45
Színház hír Szerző: (va)

Eladják az SZFE épületeit, megszűnik az Ódry Színpad

A kollégisták már nem a Vas utcába fognak visszamenni – tudta meg az ATV Híradója.
2020 szeptember 11., 15:00
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Befogadja a Katona a színművészetisek előadásait

A kialakult helyzetre való tekintettel a Katona József Színház két Ódry Színpadon futó előadást is befogad.
2020 február 10., 10:25
Színház interjú Szerző: Bordás Katinka

„Minden kornak megvannak a maga betyárjai”

A 2019-es Staféta-pályázat kiemelt kategóriájának egyik nyertes alkotópárosával, Rémi Tünde és Appelshoffer János néptáncművészekkel beszélgettünk a február 15-ei Ott se lészen megállásom című produkciójuk bemutatója kapcsán, amelynek az Ódry Színpad ad otthont.
2019 április 3., 15:35
Színház hír Szerző: Fidelio/MTI

Színészlegendák pályájának első pillanatai elevenednek meg

Digitalizálták az Ódry Színpad 1956 és 1969 közötti vizsgaelőadásain készült archív felvételeket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Időutazásra invitál a Néprajzi Múzeum

Kalandozás a londoni világkiállítás elveszettnek hitt fotói körül: a Néprajzi Múzeum Magyarország színezve – Rejtőzködő fényképek 1862-ből című kiállítása kapcsán emlékezetes programnapot tervez a múzeumok világnapja alkalmából.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.

Nyomtatott magazinjaink