Október 12-én In Memoriam Csepregi Gyula címmel hallhatjuk azt a koncertsorozatot a Magyar Jazz Napján, amelyen élvonalbeli magyar és külföldi zenészek játszanak a Budapest Music Centerben.
Krisztián édesapja, Oláh Kálmán hatására fordult a jazz-zongorázás felé, és ahogy mondani szokás: a vér nem válik vízzé. Ezt április 14-én be is bizonyítja a Zeneakadémián.
Ebben az évadban újdonságként jazzprodukcióval is jelentkezik a Rising Stars sorozat a Művészetek Palotájában február 19-én. Feltörekvő csillag minőségében egy brit és egy magyar előadói csapat mutatja meg tehetségét.
A Trio Midnight január 30-i koncertjén egy világklasszis meglepetésvendéggel készül. A Rolling Stones turnéinak állandó szaxofonosa, az amerikai Tim Ries játéka örvendezteti meg azokat, akik ellátogatnak erre a különleges, nemzetközi és hazai jazzcsillagoktól szikrázó estre.
Több mint két évtizede a hazai jazzélet meghatározó formációja a Trio Midnight, tagjai külön-külön is a legnagyobbra tartott zenészek közé tartoznak. A trió november 13-án, csütörtökön a Fonó Budai Zeneházban ad koncertet.
Brit trombitás, amerikai szaxofonos és bőgős, valamint spanyol dobos játszik Oláh Kálmán zongorista-zeneszerzővel október 9-én a Zeneakadémia nagytermében.
Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.
2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Programkereső
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Lukács Györgyre emlékezünk az alábbi, korábban sehol nem publikált interjúval, amely 1984-ben készült, és első közlése a szerző engedélyével a Fidelio oldalán történik, közel négy évtized elmúltával.
A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.