orosz ákos

2025 május 29., 14:35
Zenés színház kritika Szerző: Rosznáky Emma

15 sor színház: Rémségek kicsiny boltja

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Pesti Színház előadásáról szól. Rémségek kicsiny boltja kritika. 15 sor színház.
2019 szeptember 29., 09:35
Színház interjú Szerző: Várhegyi András

„Próbálok kitűzni magam elé egy olyan célt, ami nagy kockázattal jár” – Interjú Orosz Ákossal

Korán elindult az új évad a Kaszás Attila-díjjal frissen kitüntetett Orosz Ákos számára, aki szeptember elején Spiró György Honderű című darabjában lépett a közönség elé, hamarosan pedig új vizekre evez, és most először operettben is kipróbálja magát.
2019 augusztus 30., 21:30
Színház hír Szerző: Fidelio/MTI

Orosz Ákos kapta a Kaszás Attila-díjat

A Vígszínház társulatának tagja kapta idén a Kaszás Attila-díjat, amelyet az országos színházi évadnyitó gála keretében adtak át pénteken a Pesti Magyar Színházban.
2019 augusztus 14., 13:55
Színház interjú Szerző: Fidelio

Három kérdés a Kaszás Attila-díj jelöltjeihez

Augusztus 25-ig lehet szavazni a Kaszás Attila-díj jelöltjeire: Harsányi Attilára, Király Attilára és Orosz Ákosra.
2019 június 25., 13:20
Színház hír Szerző: Fidelio

Ők a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei

Már lehet szavazni a Kaszás Attila-díj jelöltjeire: Harsányi Attilára, Orosz Ákosra és Király Attilára. A díjat augusztus 30-án adják majd át a Magyar Színházban.
2019 március 21., 15:55
Színház hír Szerző: Fidelio

Berlinben áll színpadra Orosz Ákos

Német nyelvű előadásban szerepel a Vígszínház színművésze. Az Ein Erinnerungstück című darab arról szól, hogyan traumatizálják személyiségünket a huszadik század eseményei mind a mai napig.
2018 április 27., 11:14
Klasszikus klasszik rádió Szerző: (csj)

Fidelio Klasszik: Mörk, Orosz, Pass, Puskás

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása április 28-án 10 órától hallható a 92.1-en.
2018 március 2., 13:02
Színház premier Szerző: Fidelio

Ifj. Vidnyánszky Attila először rendezte a Víg társulatát

Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényéből készült adaptációt mutat be a Pesti Színház március 2-án. A főbb szerepekben Vecsei H. Miklós, Petrik Andrea és Orosz Ákos látható.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Berlinben most a valóság a főszereplő

A berlini filmfesztivál idén többet árul el a világ állapotáról, mint bármely esti híradó. A 76. Berlinale filmes programját végignézve elég hamar kiderült, hogy a szemle 2026-ban sem csillogni szeretne, sokkal inkább a szerzői filmekre és az alkotások mondanivalójára helyezi a hangsúlyt.
Színház

A Tovább című előadással zárul Márfi Márk önvallomásos sorozata, a Telik-trilógia

Február 18. és 22. között, egy bemutató hétvége keretében debütál Márfi Márk harmadik drámája a Lóvasúton. A Telik-trilógia befejező része a Tovább címet kapta.
Színház

Sötétben mindent látni – Black Comedy a Thália Színházban

A vaksötét ellenére látványos belépővel érkezett meg a Thália Színház utolsó nagyszínpadi bemutatója, a Black Comedy a nagyközönség elé. A vígjáték már az első estén bebizonyította, hogy garantáltan sodró lendületű színházi élményt kínál.

Nyomtatott magazinjaink