oszakai világkiállítás

2025 július 31., 10:35
Klasszikus magazin Szerző: (kk)

A zene átlépi a határokat – magyar és japán művészhallgatók muzsikáltak Oszakában

A Zeneakadémia hallgatói az Oszakai Világkiállításon, az 1900 fő befogadására alkalmas, EXPO Hall „Shining Hat” nevű előadó-művészeti központban adtak nagy sikerű koncertet július elején. A fiatal művészek megosztották élményeiket a fellépésről.
2025 július 30., 10:00
Tánc interjú Szerző: Filip Viktória

Zsuráfszky Zoltán: „A tánckultúra az élet öröme”

Kétezer fős közönség előtt aratott nagy sikert a Magyar Nemzeti Táncegyüttes az Oszakai Világkiállításon. Az együttes művészeti vezetőjével, a Nemzet Művészével, a Kossuth-díjas koreográfussal a Magyar Pavilonról, a folklór varázsáról és mesekönyvekről is beszélgettünk.
2025 július 21., 15:10
Tánc interjú Szerző: (re)

Álló és üvöltő taps fogadta a magyar táncegyüttest – meghódította Oszakát a Győri Balett

Már a próba alatt sokan várakoztak a Festival Station Stage előtt, hogy láthassák a Győri Balett produkcióját. Velekei Lászlót, az idén 45. jubileumát ünneplő táncegyüttes igazgatóját kérdeztük az Oszakai Világkiállításon való szereplésről.
2025 július 17., 11:20
Plusz magazin Szerző: (vb)

A nap, amikor még a japánok is magyarosan ropták

A magyar népzene és néptánc váratlan otthonra talált Japánban, az Oszakai Világkiállításon ugyanis szép sikert aratott fellépéseivel a Magyar Állami Népi Együttes májusban. Pál István Szalonnával, a MÁNE művészeti vezetőjével beszélgettünk az Expón szerzett élményeiről.
2025 június 24., 13:25
Plusz magazin Szerző: (x)

Tradíció és innováció

Az Oszakai Világkiállítás az első olyan expó, amelyet mesterségesen kialakított szigeten rendeznek meg, Yumeshimán. Összeállításunkban az Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonjának nyári programjaiból szemezgetünk.
2025 április 29., 13:10
Vizuál hír Szerző: Fidelio

Világsztár japán építészek mutatták be az Új Nemzeti Galériát az Oszakai Világkiállításon

A Városligetben felépítendő Új Nemzeti Galéria épületének tervezői, a Pritzker-díjas japán építésziroda, a SANAA alapítói mutatták be az új múzeumi épület terveit április 28-án a 2025-ös Oszakai Világkiállítás magyar pavilonjában.
2025 március 6., 13:30
Plusz hír Szerző: Fidelio

Bemutatták az Oszakai Világkiállításra készülő Magyar Pavilon koncepcióját

Közel ötven nap múlva veszi kezdetét a 2025-ös Oszakai Világkiállítás, amelyen Magyarország ‒ mintegy 160 ország egyikeként ‒ nemzeti pavilonnal képviselteti magát.
2024 október 28., 13:25
Plusz hír Szerző: Fidelio

Expo 2025 – bemutatták a világkiállítás Magyar Pavilonját

Az Oszakai Világkiállításon a Magyar Pavilon fő attrakciója egy immerzív színházi tér lesz, amely a természet és hazánk közelségének élményét teremti meg. Cikkünkben galéria is található!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink