A hegedű és citera fenegyereke, a Liszt-díjas Lajkó Félix április 3-án mutatja be új, Most jöttem... című albumát a Papp László Sportarénában rendezendő Táncháztalálkozón. A lemezen a korábbi albumokhoz képest újra előtérbe kerül a népzenei hangzás, amihez vendégzenészeket és énekeseket is segítségül hívott. Ennek apropóján kérdeztük őt.
A hegedű- és citerajátékos az Országos Táncháztalálkozó zárónapján, április 3-án a Sportarénában mutatja be új lemezét, a Most jöttem... című anyagot, amin újra a népzene és az autentikus hangzás kerül előtérbe.
A Migration Aid közösségi kezdeményezésre alakult csoport csütörtök esti tüntetésén elhangzott, hogy Palya Bea szeptember 4-én pénteken délután koncertet ad a Nyugati téri tranzitzónában.
Palya Bea Nő című lemezét már ismerhetjük, dallamos, érzékeny munka, akárcsak a frissen összeállt Bennem a Nő című műsora, aminek második bemutatója július 23-án Debrecenben a Campus Fesztiválon lesz. INTERJÚ
Az elmúlt évek egyik legnagyobb világzenei felfedezettje, egy rebellis énekeső lép fel a Müpában május 13-án. Çiğdem Aslant a rembetiko csillagának is nevezik, kurd, örmény, görög és szefárd dalokat szólaltat meg varázslatos hangon. A kurd művésznő Palya Beával ad közös koncertet a „Selymeim” - Énekesnők a nagyvilágból sorozatban.
Különböző művészeti ágak legjelesebb képviselői, akik tíz év alatt megfordultak a Müpában. Többek között Sir Simon Rattle, Laurie Anderson, Branford Marsalis, Fassang László, Bogányi Gergely, Harcsa Veronika, Erik Truffaz, Palya Bea mesélik el a Müpával kapcsolatos élményeiket. VIDEÓ
Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Kalandozás a londoni világkiállítás elveszettnek hitt fotói körül: a Néprajzi Múzeum Magyarország színezve – Rejtőzködő fényképek 1862-ből című kiállítása kapcsán emlékezetes programnapot tervez a múzeumok világnapja alkalmából.
Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.