pályázat

2023 március 21., 10:00
Plusz hír Szerző: Fidelio/MTI

Mesepályázatot hirdetnek Méhes György emlékére

A Méhes György – Nagy Elek Alapítvány és a Magyar Írószövetség csaknem egymillió forint összdíjazással Méhes György-mesepályázatot hirdet magyar gyermekirodalmi művek születésének ösztönzésére.
2023 március 1., 15:45
Színház interjú Szerző: Török Ákos

„Szeretnék a nagyobb egészhez is hozzászólni” – interjú Peller Károllyal

A színművész-rendező a szegedi pályázata kapcsán interjúnkban elmondja, hogyan tervezi csökkenteni a költségeket, mivel szólítana meg új nézőket, valamint győztes pályázat esetén alkotóként miért elsősorban rendezői minőségben mutatkozna be a színházban.
2023 március 1., 10:05
Könyv hír Szerző: Fidelio

Ismét meghirdették a Janikovszky Éva meseíró pályázatot

A pályázatra 7 és 16 év közötti gyerekek írásait várják tematikai megkötés nélkül. Jelentkezni április 12-ig lehet.
2023 február 28., 12:55
Színház interjú Szerző: Török Ákos, Kondor Kata

„Operakultúrát felépíteni Szegeden nem hóbort, hanem kötelesség”

Tóth Péter zeneszerző a színház, Hamar Zsolt karmester pedig a szimfonikus zenekar élére pályázik Szegeden. A két intézmény szoros együttműködéséről, egy nemzetközi vonzerővel bíró operastúdió létrehozásáról és a teátrum közüggyé tételéről is beszéltek.
2023 február 28., 11:25
Színház hír Szerző: Fidelio

Független előadó-művészeti szervezeteknek és társulatoknak hirdet pályázatot a Jurányi Ház

Olyan alkotók jelentkezését várják, akik a 2023/2024-es évadra már megvalósult vagy a jövő évadra tervezett bemutatójukhoz keresnek játszóhelyet. A pályázatokat március 27-ig lehet leadni.
2023 február 20., 11:55
Színház hír Szerző: Fidelio

Infrastrukturális fejlesztések és az operajátszás felvirágoztatása – Tóth Péter nyilvánosságra hozta szegedi pályázatát

Az operatagozat élén Hamar Zsolt karmester, a prózai tagozat vezetőjeként pedig Nagy Viktor rendező, zenetanár segítené az intézményt direktorként irányító szakember munkáját.
2023 február 15., 10:35
Könyv hír Szerző: Fidelio

Ötödik alkalommal hirdetik meg a Starbucks Kávéköltők irodalmi pályázatot

Február 20. és március 24. között lehet jelentkezni az üzletlánc pályázatára. A beérkezett műveket Pion István, Csalár Bence és Seres Lili Hanna értékeli.
2023 február 13., 15:15
Színház hír Szerző: Fidelio

Gondolatébresztés és szórakoztatás – nyilvános Peller Károly szegedi pályázata

A zenés műfajok, azon belül is elsősorban az operettjátszás súlyát növelné Szegeden Peller Károly színművész-rendező, aki idén megpályázta a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztját.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.

Nyomtatott magazinjaink