parditka magdolna

2010 május 29., 00:06
Zenés színház budapest Szerző: Szemerédy Alexandra, Parditka Magdolna

Elsüllyednek a szavak

Fischer Ádámmal Szemerédy Alexandra és Parditka Magdolna beszélget.
2010 május 27., 09:30
Zenés színház ring Szerző: (pt)

Wagner csapatban

A Trisztán és Izolda a Művészetek Palotája és a Magyar Állami Operaház koprodukciójában kerül a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének pódiumára. A helyszín miatt a színpadtechnikai lehetőségek korlátozottak, az előadás azonban teljes értékű, és nem félig szcenírozott produkció lesz - hangsúlyozta Szemerédy Alexandra és Parditka Magdolna rendezők mellett Fischer Ádám karmester is.
2010 május 24., 08:59
Zenés színház müpa Szerző: Kelemen Orsolya

Folytatni az elkezdetteket

Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra 2006-ban, a Müpában állították színpadra a Parsifalt, melynek felújított változatát tavaly is láthatta a közönség. Most a Trisztán és Izolda bemutatójára készülnek.
2009 június 28., 23:29
Zenés színház kritika Szerző: László Ferenc

Nagy, pénteki varázs

A wagneriánus világegyház legszentebb misztériuma tárult fel pénteken a Művészetek Palotájában – lassanként immár szokást teremtve, ám azért váltig az egyszeri csoda hangulatában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Hatalmas előrelépés a zenekarnak: a Mezzo TV sugározza a Concerto Budapest koncertfilmjét

Több hónapos munka eredménye, hogy a zenekar saját gyártású koncertfilmmel mutatkozhat be a Mezzo TV műsorán. A filmet, amelyet Szabó Stein Imre rendezett, a magyar közönség is láthatja az interneten. Kulisszatitkokról a vezető rendezőt kérdeztük.
Színház

Újra járhatunk szabadtéri előadásokra, de a fesztiválokra még várnunk kell

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet többek között színházi előadásra, mozira, cirkuszra, valamint könyvszakmai rendezvényre vonatkozik.
Vizuál

Csúnya varázs - Budapesti fényképek az 1930-as években

Az éjszakai fényképezés és a „varázsosítás” összefüggése - erről ír a FényképTár mai részében Tomsics Emőke, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának történész-muzeológusa.
Vizuál

A festő, akinek lakását és öltözködését is utánozták a bécsiek

Tökéletesen megtestesítette a romantikus művész ideálját tehetségével és fényűző életmódjával, pedig állítólag hihetetlenül félénk volt. Hans Makart művészete a szecesszió előfutára lett, Gustav Klimt rajongott a munkáiért.
Klasszikus

A budapestieknek szerenádozik a Fesztiválzenekar

Több mint 200 lakóházba látogatnak el a Budapesti Fesztiválzenekar kamaraformációi júniusban Budapesten. Ingyenes szerenáddal készülnek a fővárosiaknak, mert hisznek benne, hogy a járvány idején is szükség van zenére. Nyissák ki az ajtókat, ablakokat, és engedjék be otthonaikba az élő muzsikát!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében