parlando

2015 november 16., 11:58
Edu-Art doppler Szerző: Fábián Tímea - Parlando

A Doppler projekt

Claudi Arimany spanyol fuvolaművész állandó zsűri tagja a Jean-Pierre Rampal Nemzetközi Fuvolaversenynek. Maga Rampal is generációja egyik legkiválóbb fuvolistájának tartotta őt, akivel a világ számos táján adtak együtt koncertet. Arimany Rampaltól örökölte a zeneművészetben való jártasságot és előadásmódot, koncertjein pedig azon az emblematikus Wm. S. Haynes arany fuvolán játszik, ami még Rampalé volt.
2014 november 18., 09:08
Edu-Art interjú Szerző: Réfi Zsuzsanna

"Magam sem gondoltam, hogy ennyire tanárrá is válhatok"

Fél évszázad. Ennyi éve muzsikál a pódiumon Prunyi Ilona, de még ennél is régebben tanít. Vagyis az ő megfogalmazásában: segít, hiszen már kilenc esztendősen felhívta tanulótársa figyelmét arra, hogy rosszul tartja zongorázás közben a kezét... A növendékek úgy tekintenek rá, mint egy csodadoktorra, aki minden gondot képes meggyógyítani, s akitől "visszakapják" a zongorát. INTERJÚ
2014 szeptember 15., 07:00
Klasszikus hegedű Szerző: Bokor Gabriella

Hegedű-lélektan

Szenthelyi Miklós negyven éve tanít a Zeneakadémián, egy éve a Vonós Tanszék vezetésével is megbízták, mellette ott vannak a koncertek, utazások, kurzusok, lemezek - és mindezek másik fontos szereplője: a majd' 300 éves mesterhegedű. INTERJÚ
2014 március 17., 07:00
Edu-Art zeneakadémia Szerző: Bokor Gabriella

Lépcsőfokok, billentyűk

Egy tizenkét éves fiút felvesznek a Zeneakadémiára, ezért a családjával együtt a szülővárosából Budapestre költözik. Ebben idáig semmi rendkívüli nincsen, az érdekes az, hogy ki hogyan éli meg ezt a történetet. Kovács Gergelyt a Parlando kérdezte. INTERJÚ
2014 január 13., 07:00
Edu-Art interjú Szerző: Bokor Gabriella

Generációk orgonazenéje

Virágh András Liszt Ferenc -díjas orgonaművészt, a tavaly megrendezett X. Országos Orgonaverseny zsűrijének elnökét a Parlando riportere kérdezte a szakmáról és a legszebb orgonákról - a riport helyszíne ugyanis a Szent István Bazilika volt. INTERJÚ
2014 január 12., 08:00
Edu-Art jubileum Szerző: Réfi Zsuzsanna

"Mindig a legmagasabb színvonalon kell tanítani"

Az ország első zeneiskolájaként alapított Tóth Aladár Zeneiskola ebben a tanévben ünnepli fennállásának 110 éves évfordulóját. Magyar Margit igazgatónőt a Parlando riportere jubileumról, átépítésről, tervekről és a hungaricumként kezelendő magyar zeneiskolai hálózatról is kérdezte. INTERJÚ
2014 január 8., 07:00
Edu-Art interjú Szerző: Bokor Gabriella

Egymásra találni a kamarazenében

Muzsikusok, akikkel az utóbbi időben találkoztam, egészen különböző módon reagáltak, amikor arról kérdeztem őket: milyen számukra az ideális kamarapartner, és mi az, amit a legjobban élveznek az együtt-zenélésben. Erről, valamint az elmúlt évben szerzett, tanítással kapcsolatos benyomásairól beszélgettem Fülei Balázs zongoraművésszel, aki - a koncertezés mellett - 2012 szeptembere óta a Zeneakadémián tanít kamarazenét. INTERJÚ
2013 október 8., 06:58
Edu-Art vác Szerző: Bokor Gabriella

Ábrahám Márta: "Szerencsés csillagzat is kell"

A váci Bartók Béla Zeneiskola adott otthont az áprilisban a IX. Országos Bartók Béla Hegedű-duó Versenynek. A zsűri-elnöki posztot betöltő hegedűművésznek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi adjunktusának igen erős váci kötődései vannak. Ezekről, valamint a verseny tanulságairól kérdeztük egy intenzív próbafolyamat rövid szünetében. INTERJÚ

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

„Írás és olvasás ikrek” - Vámos Miklós a Lírástudókban

A könyvesboltok újdonságai között segít eligazodni a Líra Könyv és a Fidelio május 12-én, szerda este fél 8-kor jelentkező irodalmi podcastja. A friss könyvajánlókat és tartalmas beszélgetéseket kínáló műsor házigazdája Szabó T. Anna, az adás vendége Vámos Miklós író.
Színház

Gyabronka József, Háy János és Alföldi Róbert az újranyitó Átrium színpadán

Május 21-től újra élő előadásokat tart az Átrium. A budai intézmény első produkciója a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darab Gyabronka József előadásában, ezt követően egy Háy János-premierrel, valamint a Mefisztó című kortárs zenés kabaréval várják a közönséget.
Színház

Eredeti Örkény-egypercessel köszöntötték Mácsai Pált a jubileumi Azt meséld el Pista! után

Május 12-én különleges évfordulót ünnepelt az Örkény Színház, ugyanis 700. alkalommal tűzték műsorra Mácsai Pál egyszemélyes előadását, az Azt meséld el, Pista!-t.
Vizuál

Paul Almásy válogatott fotográfiáiból rendezett tárlatot a Mai Manó Ház

A Mai Manó Ház A képírás mestere – Paul Almásy címmel rendezett kiállítást a világhírű franciaországi magyar fotóriporter munkáiból, mely május 11. és június 6. között látogatható.
Klasszikus

A Budapesti Fesztiválzenekar emlékkoncertet tart a koronavírus áldozatainak emlékére

A május 26-i ingyenes emlékkoncertet a Budapest Kongresszusi Központban rendezik meg, ahol a Budapesti Fesztiválzenekar és egy erre az alkalomra összeálló kórus, Fischer Iván vezényletével Mozart Requiemjét adja elő. A koncertet aznap az RTL Klub-on is meg lehet tekinteni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében