Partitúra

2020 október 23., 09:00
Fidelio Tours werk Szerző: Fidelio

Egy polgári életforma szellemi lenyomatai - Baján kalandozik a Partitúra

„Ahogy a Duna-parton, a leszakadó, agyagos parton látod, hogy mikor van áradás, mikor van agyagos lerakódás, ebben a házban is így, 150-200 esztendő óta hol fellobbant az olajmécs, hol elhalványult, majd újratöltődött…” Ifj. Éber Sándor írta ezt a családi házukról. Bajai festőművész dinasztia az övék. Ma az Éber-emlékházban őrzik id. Éber Sándor és két gyermeke, Sándor és Anna hagyatékát: festményeken, rajzokon, szobrokon kívül a család hely- és irodalomtörténeti dokumentumait, és bácskai, sárközi néprajzi, népművészeti tárgyakat is. Itt is forgatott a Partitúra stábja. A bajai műsor október 24-én, szombaton, a szokásos időben, 14.30-kor látható a Duna tévén.
2020 október 21., 17:05
Jazz/World interjú Szerző: Tompa Diána

Nagy Emma: Akik minket kedvelnek, nyitottak a változásra

A Nagy Emma Quintet már az alapítás évében, 2018-ban alakult elnyerte a II. Belvárosi Jazzverseny fődíját, a következő évben pedig a Müpa Jazz Showcase szakmai díját. Eközben megjelent első lemezük Set to Face címmel, amellyel felléptek a Müpa, a Sziget Fesztivál és az Opus Jazz Club színpadán is. Idén az NKA Hangfoglaló Program jóvoltából elkészítették második, LFO (Low Frequency Oscillator) című albumukat. A zenekar énekesnője, Nagy Emma a Fidelio.hu-nak mesélt. Október 24-én a Partitúra kulturális kalandtúra bajai adásában a Duna tévén a Novák Péter által rendezett videóklipje is megtekinthető.
2020 október 16., 16:30
Fidelio Tours videó Szerző: Fidelio

Partitúra a legendák nyomában

Nyírbátor a Báthoriak ősi fészke. „Ki jut eszünkbe először a nyírbátori kastélyról?” – teszi föl a kérdést Batta András zenetudós a Partitúra következő adásában. A válasz pedig: Báthori Erzsébet, akit „női Drakulának”, „vérgrófnőnek” is neveztek. Állítólag fiatal lányokat kínzott, vérükben fürdött, hogy fiatal maradjon. Büntetésként – ez már nem legenda – élve befalazták a csejtei kastélyába. De a „rémtettek sötét legendája” sem születik meg, ha a grófnő nem válik özveggyé, és hatalmas vagyona nem kelt mohóságot magasabb körökben. Négyszáz éve próbálják kideríteni a „véres legendák” valós hátterét. Kicsit a Partitúra is nyomoz.
2020 október 14., 10:15
Jazz/World interjú Szerző: Tompa Diána

„Zenében lakozó vándorszínház versekből és dalokból”

A carPEDIGnem formációt 2014-ben hozta létre Karap Zoltán, a filozófia doktora, szerkesztő-újságíró és Dézsi Darinka színművész. A duó később kibővült új tagokkal, de az eredeti szándék – „zenében lakozó vándorszínház versekből és dalokból” – máig töretlen. Karap Zoltán és Dézsi Darinka a megismerkedésükről, a versek erejéről és a „kuntriról” is meséltek a Fideliónak. Aki pedig nem éri be az interjúval, meg is hallgathatja őket szombaton, október 17-én a Duna tévén, a 14.30-kor kezdődő Partitúrában, amely most Kisvárdán és a Nyírségben kalandozik.
2020 október 9., 17:20
Fidelio Tours videó Szerző: Fidelio

Új vizeken a Partitúra – A Szigetköz agorái

Miklósa Erika operaénekes a „vizek szerelmese”, ezt többször mondta már saját magáról, és azt is, hogy gyakran kormányozza a Partitúrát új vizekhez. Múlt héten a szarvasi „vízi” adást láthatták a Duna tévén, most szombaton, október 10-én a Szigetközben kalauzolja majd a nézőket a Partitúra két műsorvezetője, Miklósa Erika mellett Batta András zenetudós.
2020 október 7., 10:35
Fidelio Tours interjú Szerző: Tompa Diána

Brasch Bence: Nincs idő privát sértődésekre

Az új évadtól a Vígszínházhoz szerződött, de megtarthatta korábbi szerepeit a Radnóti Színházban, az Operettben, Budaörsön és az Átriumban. Utóbbi színháznak át is dolgozott egy darabot – Ugrai Istvánnal közösen –, az Isteni végjátékot, amelynek társrendezője is volt. Brasch Bence jelenleg Az apa című darabot próbálja Valló Péter rendezésében a Pesti Színházban. Ideje alig van, de a Partitúra hívására hazautazott Mosonmagyaróvárra, hogy Miklósa Erika és Batta András műsorvezetőket körbekalauzolja szülővárosában.
2020 október 2., 14:10
Fidelio Tours videó Szerző: Fidelio

A Partitúra a Holt-Körösön hajózik

Miklósa Erika és Batta András felszállnak a 11 tonnás Katalin II. hajóra, s Demeter István hajóskapitánnyal felfedezik a gyönyörű és nyugodt Szarvasi-Holt-Köröst, a Körös egyik holtágát, amelyet Kákafoki-holtágnak is neveznek. A kapitány annak idején tengerészként ismerkedett meg a hajózás rejtelmeivel. Már több mint harminc éve a „Katalinka” fedélzetén van a kormánynál. Hutanu Emil werkfilmje pedig kedvet csinál a Partitúra szombati, október 3-i adásához, amely Szarvason és környékén kalandozik, csak kapcsoljanak a Duna tévére 14.30-kor.
2020 szeptember 30., 15:25
Fidelio Tours interjú Szerző: Tompa Diána

Ágoston Béla: „A zene kapcsán beugrik egy kép, a képről egy zene”

A kiváló jazz- és népzenész Ágoston Béla önmagát egyszerűen zeneközelítőként határozza meg. Számos hangszeren játszik, egymástól is különböző zenei formációk alapítója, színházi- és filmzeneszerzőként is ismert. A kezdetekről és a steel-drum felfedezéséről is mesélt a Fideliónak.

Partitúra

Partitúra – kulturális felfedezőút Magyarországon, nyitott szívvel, együtt. Ez a mottója a Virtuózok zsűrijéből is jól ismert páros, Miklósa Erika operaénekesnő és Batta András zenetörténész műsorának. A Partitúra alkotói Novák Péter rendezésében olyan országos túrára csábítják a nézőket, ahol a muzsika és más művészeti ágak, a hagyományok és az új teremtések, a mesterek és a fiatal tehetségek turistajelzését követhetik nyomon.

A népszerű tévéműsor legújabb szériája szeptember 12-től várja a nézőket a képernyő elé. Az új részek szombatonként 14.30-kor kezdődnek a Duna Televízióban.

Tartsanak velünk virtuális felfedezőtúránkon, amely során Magyarország meseszép tájain kutatunk közösségi élmények, közös értékek és kiemelkedő emberek után!

A korábbi részek itt érhetők el>>>

A műsorral kapcsolatos kommunikáció az NKA támogatásával valósulhatott meg.

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.
Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Színház

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében