A Budapest Drámapályázat díjátadójával megkezdődött a főváros egyesítésének 150. évfordulóját ünneplő Budapest 150 programsorozat. A legelőkelőbb díjat Pass Andrea és Trencsényi Katalin vette át.
Január 19-én és 20-án újra látható a Trafóban Pass Andrea Eltűnő ingerek című rendezése. A darab férfi főszerepét alakító Hajdu Szabolccsal egyebek közt a magyar film helyzetéről, illetve arról beszéltünk, miért tartja problémásnak, ha a művészet nem több, mint puszta társadalmi párbeszédkísérlet.
Ez most más lesz, mint amit eddig megszoktunk. Emberközeli, manírmentes és legfőképp: őszinte. DanteCasino néven indult útjára az a színházi szerveződés, ami szemléletváltó szándékkal szeretné a fiatalokhoz közel hozni, és velük együtt újragondolni a színházat. Kamu- és rutinmentes játékról, sorsszerű utakról, születésről és gyászról, valamint szorongásról és harmóniáról beszélgettünk a projekt megálmodójával, az író-rendező Pass Andreával.
Három új kortárs drámakötettel jelentkezett a mai magyar színdarabok kiadására szakosodott Selinunte Kiadó. Székely Csaba, Tasnádi István és Kárpáti Péter darabjai után ezúttal Darvasi László, Pass Andrea és Szücs Zoltán műveit vehetik kézbe az olvasók.
Pass Andrea legújabb drámája, a Finálé egy kilencéves kisfiú, Pál Berci rejtélyes halála és egy legendás sztárpedagógus, Káldi Helga bukása köré szerveződik. A történetben képzelet és valóság széttört mozaikdarabokként keverednek össze és alakítanak ki egy alternatív igazságot a Jurányi Ház színpadán.
Pass Andrea rendező közreműködésével fiatal szerzők fogalmazták meg gondolataikat a szabadságról, valamint annak korlátozásáról. A Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon – Z generációs pandémia paradigma című előadás szeptember 5-én a Három Hollóban mutatkozik be.
A Rózsavölgyi Szalon február 13-án mutatja be Kálid Artúr és Jeney Luca főszereplésével Hárs Anna Mákfagyi című darabját. A Hollósi Frigyes- és Gedeon József Amfiteátrum-díjas színművész a Fideliónak az új szerepéhez való kapcsolódása mellett szabadúszásról, szinkronokról, anyaszínházakról, rádiós műsorvezetésről is beszélt.
Három olyan fiatal karmestert szólítunk meg, akikben egy dolog biztosan közös, az OPERA művészeti vezetése látja bennük a tehetséget, a lehetőséget, ezért kellően komoly feladatokat is rájuk bíz.
Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Alkotóházként újul meg Gobbi Hilda visegrádi villája, a Kulturális és Innovációs Minisztérium döntése alapján 80 millió forintos támogatásban részesül az épületet tulajdonló alapítvány.