A csütörtök-tizenhárom egyáltalán nem szerencsétlen nap. Ez beszámolónkból és képeinkről is ékesen kiderül.

Folyik a verseny, nincs több Gothár-rendezés a versenyprogramban - he az OFF-ban szereplő két SZFE-vizsgát nem számítjuk számítva -, ezért csendesek a viták. A dramaturgoknál felolvasnak és díjaznak. Aztán van, hogy lezuhan az ég, és de inkább hétágra süt a nap.

Az elsődrámás szerzők között kiosztható Vilmos-díjért – mely nevében Shakespeare-t idézi, alakjában egy üveg vilmoskörte-pálinka, és a szavazók, a Színházi Dramaturgok Céhe tagjainak adományából szerzik be – idén hárman versenyeztek.

A színpad nézőtér is egyben: a moszkvai Dubrovka Színház nézőtere, ahol 2002 októberében túszdráma zajlott. Nők ülnek velünk szemben pirossal borított székek között: egy terrorista, egy orvos és egy családanya, aki nézőként volt jelen a színházban. Mindhárman a saját perspektívájukból mesélik el, mi történt aznap este.

...konkrét szenvedőalanyként ámultan figyeljük a politikai masinéria sátáni trükkjeit. És nevetünk rajta. Tehetjük, hisz a mi bőrünkre megy.

Az egész már jóval Pécs előtt, még a Déli Pályaudvaron elkezdődik azzal, hogy az ember Cserhalmi Györggyel, a POSzT idei díszvendégével együtt száll fel a vonatra. Na meg azzal a tömeggel, ami miatt a csütörtök déli vonaton utastársakkal hosszan vitatkozunk az ülésszámokról. Pécs a jól megszokott nyár eleji kánikulával fogad, a POSzT első három napja abszolút strandidőben telik, így még jobban esnek a színháztermek és beszélgetéshelyszínek hűvösei.

Egyik szemünk nevet, hiszen Katona József drámájához unortodox módon közelítve végre transzparenssé válhatna, hányféle "tündéri lánc" van e bonyolult viszonyrendszerben, a másik azonban sír, mert nem kapunk nagyszabású víziót.

Várkonyi Zoltán születésének századik évfordulóját ünnepeljük, erről természetesen a POSZT-on is megemlékeznek, a versenyprogram egyik válogatója pedig szubjektíven tárlatvezetett.