perjés jános

2022 október 20., 15:25
Színház hír Szerző: Fidelio

„A színház neve sosem változott meg” – reagált Perjés János, majd elhagyta Psota Irén nevét az Alkotóműhely elnevezéséből

Az elmúlt időszakban a Spirit Színház új néven, Spirit Psota Irén Alkotóműhely és Mentálközpontként van jelen a színházi életben. Az Index annak próbált utánajárni, jogosan használja-e az intézmény a 2016-ban elhunyt, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész nevét. Az ügyben most lapunknak az igazgató, Perjés János is megszólalt.
2021 szeptember 9., 10:00
Színház hír Szerző: Fidelio

Gyurkovics Tamás megvonta regényadaptációjának játszási jogát a Spirit Színháztól

A szerző kérésére a Spirit Színház nem játssza tovább a Mengele bőröndje című monodrámát, amelynek előadója a színház tulajdonosa, Perjés János.
2021 augusztus 10., 18:20
Színház hír Szerző: Fidelio

A FESZ döntése célzott hadjárat - Reakció a Spirit Színház ügyében

A Független Előadó-Művészeti Szövetség augusztus 10-én közleményben tudatta, hogy több panasz is érkezett Perjés János, a Spirit Színház igazgatója ellen verbális abúzus, fenyegetés és kisebb súlyú fizikai erőszak miatt. A szervezet a rendelkezésére álló adatok alapján indokoltnak látta az igazgató tulajdonában álló Spirit Színház Nonprofit Kft. kizárását a szervezetből. Az ügyben megkerestük a színházat, válaszukat változatlan formában közöljük.
2021 augusztus 10., 13:40
Színház hír Szerző: Fidelio

Abúzus vádja miatt kizárta soraiból a Spirit Színházat a Független Előadó-Művészeti Szövetség

Perjés János, a színház alapító-tulajdonosa ellen verbális abúzus, fenyegetés és kisebb súlyú fizikai erőszak miatt tettek panaszt – közölte honlapján a FESZ.
2019 október 31., 13:15
Színház interjú Szerző: (x)

"Vágjon mellbe a darab!" – Interjú Perjés Jánossal

A színház a puszta szórakoztatásnál többre hivatott, vallja Perjés János, a Spirit Színház alapító igazgatója. Előadásaikban az emberi kapcsolatok összetettségét boncolgatják és arra buzdítják nézőiket is, szánjanak időt az önismeretre.
2017 december 29., 16:25
Klasszikus klasszik rádió Szerző: (csj)

Fidelio Klasszik: Micheller, Perényi, Pirók

A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának december 30-i műsorában beszélgetés hallható Perjés Jánossal is.
2017 december 8., 17:03
Klasszikus klasszik rádió Szerző: (csj)

Fidelio Klasszik: Bornai, Makranczi, Perjés

A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának december 9-i műsorában beszélgetés hallható Kelen Anna művészettörténésszel és Nagy Dániel Viktor színésszel is.
2014 február 26., 13:08
Színház évforduló Szerző: (x)

A színház mindig választási helyzetbe hoz

Harmadik születésnapját ünnepli a Spirit Színház. Perjés János, a teátrum alapítója mesélt lehetőségről, viszonyokról, színészetről és útkeresésről.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Kálid Artúr: „Az én apám nem volt az életem része”

A Rózsavölgyi Szalon február 13-án mutatja be Kálid Artúr és Jeney Luca főszereplésével Hárs Anna Mákfagyi című darabját. A Hollósi Frigyes- és Gedeon József Amfiteátrum-díjas színművész a Fideliónak az új szerepéhez való kapcsolódása mellett szabadúszásról, szinkronokról, anyaszínházakról, rádiós műsorvezetésről is beszélt.
Zenés színház

Megtalálni az emberit – három fiatal karmester a Magyar Állami Operaházban

Három olyan fiatal karmestert szólítunk meg, akikben egy dolog biztosan közös, az OPERA művészeti vezetése látja bennük a tehetséget, a lehetőséget, ezért kellően komoly feladatokat is rájuk bíz.
Jazz/World

Ajtai Péter: „Édesanyám kinyitotta a telefonkönyvet, és másnap már mentem bőgőórára”

Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
Színház

Zalán János cáfolja, hogy felnőttszínházzá alakítaná a Kolibrit

„Több cikkben és a petícióban is az jelent meg, hogy felnőtt színházzá alakítanám a Kolibrit. Ez szándékosan elferdített valótlan állítás. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy ez nem igaz” – írta a Kolibri Színház újonnan kinevezett igazgatója. Nyílt levelét teljes terjedelmében közöljük.
Színház

Hatott az összefogás: 80 milliós támogatást ad a minisztérium Gobbi Hilda nyaralójának helyreállítására

Alkotóházként újul meg Gobbi Hilda visegrádi villája, a Kulturális és Innovációs Minisztérium döntése alapján 80 millió forintos támogatásban részesül az épületet tulajdonló alapítvány.

Nyomtatott magazinjaink