pinchas steinberg

2016 január 11., 14:43
Klasszikus opera Szerző: Fidelio

Pinchas Steinberg magyarországi koncerttel ünnepli születésnapját

Pinchas Steinberg nemzetközi hírű karmester Magyarországon ünnepli 70. születésnapját. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara játszik január 18-án az Opera színpadán, a dirigensi dobogón pedig maga Steinberg, az együttes elnök-karnagya áll. Az est vendége Alekszander Gavriluk, többszörös versenygyőztes zongorista.
2014 november 20., 10:09
Klasszikus magazin Szerző: Görömbey G. Szilárd

Mesterek az Operában

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának karmesteri emelvénye az év végén ki sem tud majd hűlni a világhíres karmesterek érkezése között. Az érdemdús dirigensek felléptetését meggyőző eredményeik felsorolásával lehet alátámasztani. OPERA MAGAZIN
2014 október 19., 08:02
Klasszikus magyar állami operaház Szerző: Tóth Endre

"Itt nem működik a robotpilóta"

Pinchas Steinberget februárban, az előző félév elején nevezték ki a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara elnök-karnagyává. Idén vezényli első premierjét az Operaházban: Mascagni Parasztbecsületét és Leoncavallo Bajazzók című operáját. A karmesterrel az elmúlt fél évről, valamint az idei tervekről beszélgettünk. INTERJÚ
2014 június 12., 11:36
Klasszikus pinchas steinberg Szerző: Balogh Gyula

Születésnapi szimfonikus est világsztárokkal

A Richard Strauss150 Fesztivál keretében június 9-én szimfonikus estet rendeztek a zeneszerző műveiből a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának – az Opera együttesének muzsikusai részvételével. Az esten Pinchas Steinberg, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának elnök-karnagya dirigált, közreműködött a kiváló német szoprán, Ricarda Merbeth. OPERA MAGAZIN
2013 november 25., 11:21
Zenés színház kritika Szerző: Tóth Endre

Meglepetések

A 160 éves Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekar ünnepelt november 18-án, nem is akárhogy: a számára 90 éve írott Táncszvittel, 80 éve komponált Galántai táncokkal és egy már majdnem évfordulós (124 éves), de először nem is ebben a formájában elhangzott opusszal, Mahler 1. szimfóniájával, amelynek viharos zárótétele azóta kavarog a fejemben. KRITIKA
2013 november 12., 14:20
Zenés színház hírek Szerző: Fidelio

Százhatvan éves a Filharmóniai Társaság Zenekara

November 18-i hangversenyével fennállásának 160. évfordulóját ünnepli a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara - az Opera együttese. Az est műsorán Bartók, Kodály és Mahler egy-egy műve szerepel Dr. Győriványi Ráth György és Pinchas Steinberg vezényletével.
2013 szeptember 9., 14:36
Zenés színház wagner Szerző: (x)

Évadnyitó Pinchas Steinberggel

Pinchas Steinberg vezénylete mellett előbb Wagner Rienzi-nyitánya és Beethoven: IV. (G-dúr) zongoraversenye (op. 58), majd Brahms: II. szimfóniája (op.73) csendül fel szeptember 16-án az Operaház nagytermében. Az esten a világhírű zongoraművész, Michael Roll működik közre.
2013 július 15., 09:48
Klasszikus magyar állami operaház Szerző: Görömbey G. Szilárd

Pinchas Steinberg: "Nem bókolni jöttem"

A Magyar Állami Operaház 2013/2014-es szezonját ismertető sajtótájékoztatón bemutatkozott a Budapesti Filharmóniai Társaság új elnök-karnagya. A posztját február 7-én elfoglaló dirigenssel az eseményt követően beszélgettünk. INTERJÚ

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Aki az irodalommal csalta meg az orvostudományt – 120 éve hunyt el Anton Pavlovics Csehov

1904. július 15-én hunyt el az egyik legnagyobb orosz író, Anton Pavlovics Csehov, aki drámáival és más prózai szövegeivel egyaránt megújította a modern irodalmat. A művész életéről tíz pontban emlékezünk meg.
Könyv

Ismét nagy színészek tolmácsolásában hallgathatunk verseket a kisföldalattin

Július 15. és július 21. között ismét klasszikus és kortárs versek szólalnak meg a Millenniumi Földalatti Vasút állomásain a Vers a peronon programsorozatban.
Színház

Kálid Artúr kapta idén a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját

A színművész a Hyppolit, a lakáj címszerepében nyújtott teljesítményéért érdemelte ki az elismerést, amelyről a közönség szavazatai döntöttek. Az előadás ősztől a dunaújvárosi Bartók Színház műsorán lesz látható.
Színház

Lábnyomok előttem és mögöttem – beszélgetés Bérczes Lászlóval

Tavaly jelent meg Kötőszavak címmel Bérczes László könyve, amiben a szerző ezúttal magáról ír. A kötet apropójából ültünk le beszélgetni a Jászai-díjas rendezővel.
Vizuál

Játéktól a mesterségig – népi kézműves kiállítás nyílt a Hagyományok Házában

A Hagyományok Háza egyedülálló tárlattal várja a látogatókat Játéktól a mesterségig címmel, amely a népi kézműves szakképzések végzős hallgatóinak vizsgaremekeit mutatja be, szeptember 25-éig.

Nyomtatott magazinjaink