Plusz

10 dal József Attila verseiből a költészet napjára

2017.04.11. 12:27
Ajánlom
Születésnapján a magyar költészetet ünnepeljük, most összegyűjtöttünk tíz olyan versfeldolgozást, melyek nélkül nem telhet el április 11.

1. Sebő Együttes - Bánat

Klasszikussal indítunk. A költő nevét viselő 2005-ös Sebő-lemezen egyébként csupa József Attila-feldolgozások szerepelnek, az első fennmaradt versétől (Kedves Jocó!) kezdve az érett darabokig (Rejtelmek, A hetedik).

Aggancsom rég elhagyám,
törötten ing az ágon.
Szarvas voltam hajdanán,
farkas leszek, azt bánom.

2. Nana Vortex & Bíró Szabolcs Maszkura - Ülni, állni, ölni, halni

Előreugrunk egy(-két) generációval, a Maszkura és a Tücsökraj énekese, Bíró Szabolcs énekli a tavaly januárban alakult Nana Vortex együttessel az Ülni, állni, ölni, halni című verset.

 3. Szélkiáltó - Áldalak búval, vigalommal

Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék-árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.

A Szélkiáltó 1974-ben alakult pécsi énekszakos tanárnövendékekből. Azóta a növendékek felnőttek, de a zene megmaradt. Ezt, a Nyugatban 1928-ban megjelenő verset éneklik.

 4. Szirtes Edina Mókus - Bolyongok

Kowalsky versel, Jammal beatboxol. Szirtes Edina Mókus tizenkettedik szerzői lemezén szerepel ez a dal, a vers egy nagyon korai darab, 15 évesen írta József Attila.

5. Hobo Blues Band - Nagyon fáj

Hobo ellopta ZZ Top Sure Got Cold After The Rain Fell című dalát, hozzácsapta József Attila Nagyon fáj című versét, az eredményt nagyon szeretjük.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

6. Folkfonics - De szeretnék

Megint egy fiatal együttes, a Folkfonics összeolvasztott egy népdalt és József Attila legelső versét, a Kedves Jocó!-t, így született ez a zene.

 7. Sebő Együttes - Hetedik

Alapvető, hogy a hetedik Sebő legyen. A versben pedig "te magad".

8. Ágnes Vanilla - Oh szív! Nyugodj!

Ágnes először 2005-ben adott ki József Attila-feldolgozásokat tartalmazó lemezt, erről idézzük ezt a darabot. "Vad boróka hegyén / szerelem szólal, incseleg felém, / pirkadó madár, karcsu, koronás, / de áttetsző, mint minden látomás."

9. Szirtes Edina Mókus - Mámor

Újra Mókus-dalt idézünk, ez a loopolt dal a Mámor című vers szövegére íródott. "Létezik az a jelenség, hogy elolvasod, és egyszerre hallani kezded a verset. Addig kell olvasni őket, míg meg nem szólalnak. Van ebben egyfajta alázat és türelem a zene és a szöveg felé, ami nélkül lehetetlen" – mesélte Mókus a Fideliónak a versfeldolgozások születéséről.

Kapcsolódó

"Vágyakozás nélkül nem születik zene"

Szirtes Edina Mókust az őszinte zenélés érdekli, nem gyűjt rajongókat, és mindig újabb és újabb ötletei vannak. A fontos dolgok úgyis elrendeződnek – vallja. Mókus különleges koncertet ad január 21-én az Átriumban. Zeneszerzésről, albumkészítésről és versfeldolgozásokról beszélgettünk.

10. Harcsa Veronika - Műterem

A Lámpafény című albumon hallgatható meg az 1924-es vers feldolgozásának stúdióváltozata, de most egy szabadtéri előadást mutatunk.

+1. Kaláka - Tudod, hogy nincs bocsánat

A lista nem teljes a Kaláka nélkül, az ő lemezükről hallgassuk meg József Attila egyik utolsó versét.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz,
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Nincs lezárva – kritika Az ember tragédiája 2.0-ról

Ilyet még nem láttunk. Éva a Titanic első tisztjével, Ádám a nagyváradi gettóban, Lucifer a spanyol kommunista párt főtitkáraként. Aztán mindhárman fennakadnak egy csendes-óceáni szemétszigeten. Négy kortárs író variációja Az ember tragédiájára.
Vizuál

„Járt-e Cecile a Török utcában?” - film készült a Kék rókából 

A megújuló Duna televízióban látható először Herczeg Ferenc legnépszerűbb művéből, a Kék rókából készült egészestés romantikus játékfilm. Pacskovszky József filmes adaptációja a '30-as évek Budapestjén játszódó izgalmas szerelmi történet közepébe, egy „modern házassági sokszögbe" repít vissza.
Plusz

Egy koncert erejéig ismét összeáll az Amadinda

Január 22-én egy exkluzív koncert erejéig ismét összeáll az Amadinda Ütőegyüttes, hogy a Műcsarnok Prima díjas kiállítója, Barabás Márton tárlatvezetését gazdagítsák a Magyar Kultúra Napján.
Zenés színház

Egy halálraítélt utolsó percei – Újra műsoron Jake Heggie operája, a Ments meg, Uram!

Mindössze egyetlen élő előadást ért meg a járványhelyzet miatt az Opera tavalyi kortárs bemutatója. Január 21-től ismét a közönség elé kerül Jake Heggie-nek az azonos című film története alapján készült operája, a Ments meg, Uram!
Klasszikus

„A csúcsbarokk leginkább félreismert zeneszerzője” – Beszélgetés Vashegyi Györggyel

Egy elfeledett alkotó, aki a legnagyobb mesterekkel lehet egyenrangú, évszázadokon keresztül előadatlanul szunnyadó remekművek, melyek a közismert alkotásokat is új megvilágításba helyezhetik – Vashegyi Györggyel a Cziffra100 keretében tartott, január 26-i koncert kapcsán beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Egy koncert erejéig ismét összeáll az Amadinda

Január 22-én egy exkluzív koncert erejéig ismét összeáll az Amadinda Ütőegyüttes, hogy a Műcsarnok Prima díjas kiállítója, Barabás Márton tárlatvezetését gazdagítsák a Magyar Kultúra Napján.
Plusz hír

Online emlékhely nyílt a budapesti gettó felszabadulásának 77. évfordulóján

Az évforduló alkalmából indult el a www.emlekezes77.hu online platform, ahol 77 órán keresztül holokauszt-túlélőkkel és megmentőikkel készült interjúk láthatók, mások mellett Bruck Edith-tel, Keleti Évával, Vitray Tamással, Fahidi Évával és Féner Tamással.
Plusz hír

Újcirkusz-előadás és Bartók arab népdalgyűjtései a Bartók Tavasz programján

Új fellépőket jelentettek be az idei Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programjából, a fesztiválhoz új helyszínként a Magyar Zene Háza is csatlakozik.
Plusz hír

Meghirdették a Magyar Zene Háza első félévi programjait

A legkülönbözőbb műfajokkal, hazai és külföldi előadókkal várja a közönséget a januárban megnyíló Magyar Zene Háza, amely a tervek szerint a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkinek kínál programokat.
Plusz hír

Elhalasztják a Grammy-díjak 2022-es átadóját

A szervezők közleménye szerint az omikron variáns növekvő esetszámai miatt nem tartják biztonságosnak a díjátadó január 31-i időpontját.