Júlia, Rita

A Nemzeti Filharmonikusok estje Bartók születésnapján

2011.04.25. 08:00

Programkereső

Bartók Béla születésnapján a hagyományhoz híven adott koncertet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar.

Mondhatjuk, diplomatikusan összeállított műsort vezényelt Kocsis Zoltán, melyben mindenki találhatott kedvére valót. A különlegességek kedvelői Bartók ritkán játszott, fiatalkori kompozíciója, az I. szvit kedvéért látogathattak el a Művészetek Palotájába, míg Kodály Zoltán Kállai kettőse, és a Budavári Te Deum minden koncertlátogató számára vonzerővel bírhatott. Egyszersmind ez az összeállítás sikeresen, de mégsem tolakodóan szakított a konvencionális nyitány - versenymű - szimfónia felépítéssel is. Kitűnő ötlet volt, hogy nem kizárólag Bartók-műveket hallhattunk, hiszen Bartók és Kodály élete és munkássága oly sok ponton kapcsolódik egymáshoz, hogy így az est a magyar zene egyik legtermékenyebb periódusának ünnepévé is vált.

A koncert előtt Kocsis Zoltán a japán természeti csapások áldozatira emlékezett, a publikumot egyperces néma tisztelgésre kérte, majd Mozart Szabadkőműves gyászzenéjét vezényelte az áldozatok emlékére. 

Kocsis Zoltán
Kocsis Zoltán

Ez némi kontrasztba helyezte a derűsebb hangulatú I. szvit előadását. Kocsis és a zenekar pár évvel ezelőtt lemezre vette a művet, nagy aggodalmunk nem lehetett tehát a fiatalkori kompozíció kompetens, értő és érző előadása felől. Természetesen, nem kellett csalódnunk, noha maga a kompozíció távolról sem mérhető a későbbi Bartók-művek zsenialitásához. Az előadás ugyanakkor bebizonyította, igazságtalanok azok a vélemények, melyek teljes mértékben elvetik, felületesnek, túlzóan nacionalistának találják a szvitet. Ha megfelelő helyen és időben kezeljük, teljes létjogosultságot kapnak még a populáris magyar műzenei elemek is. Az Erkel, Liszt, és Mosonyi által megteremtett stílus egyenes folytatása ez, szerkesztésében, hangszerelésében pedig a fiatal Bartókra nagy hatást gyakorolt Richard Strauss műveivel vonhatunk párhuzamot. Mi több, Bartók életművét jól ismerve nem tehetünk mást, mint csodálkozva hallgatjuk, mennyire közel került ekkor az operett világához. Ugyanakkor szó sincs a bevált formák szolgai egybeforrasztásáról, felfedezni vélhetjük a később oly jellemző elemeket, mint az ideális és a torz váltakoztatása, a polifónia, és ez indokolja az I. szvit jelenlétét a ma koncerttermében. 

Talán az említett megemlékezés miatt, az első tétel elején még nem valósult meg a tökéletes összjáték a különböző hangszercsoportok között, de szerencsére a zenekar hamar magára talált, így a csattogós magyar tánc üde hangulata maradéktalanul érvényesülhetett. A második tételben élményszámba menő szólókat hallhattunk, a zenekar kitűnően érzékeltette a természeti képeket, valóban felfedezhettük a Fából faragott királyfit előlegező pillanatokat. Az előadás tengelyét a sziporkázó C-dúr Scherzo adta, feszes játéknak örvendhettünk a főtéma megjelenítésekor, ez a tétel végén némi tapsot is kiváltott.  A Moderato és a Molto vivace megszólaltatása méltó folytatást jelentett, noha a negyedik tétel a legvitathatóbb része a kompozíciónak, a finálé gondoskodott arról, hogy a publikum sikerként értékelje az elhangzottakat. Az egész előadásra kiterjedően külön dicséretben kell részesíteni a mindannyiszor remeklő hegedűszólamot. 

A szünet után a Nemzeti Énekkar is csatlakozott az előadógárdához, és a koncert a Kállai kettőssel folytatódott, mely az énekkar jutalomjátékaként is emlegethető. Csak elismerően lehet írni a produkcióról, nem hinném, hogy a Nemzeti Énekkarnál jelenleg lenne avatottabb tolmácsolója a műnek, csak annyit tehettünk, hogy gyönyörködünk ebben a kifejezetten szép zenében. 

Akinek pár évvel ezelőtt volt szerencséje hallani a Budavári Te Deum Kocsis szerinti olvasatát, az kíváncsian várhatta a koncertet záró művet, hiszen azon a hangversenyen igen feszes tempókat hallhattunk. Úgy vélem, Kocsis a túlzó pátosz elkerülése céljából döntött a gyorsabb haladás mellett, ám a Te Deum esetében így egyes részek sajnos valamelyest elsikkadtak, a mű vallásos oldala kevéssé érvényesült, a hangsúly inkább lendületességére helyeződött. 

Most azonban örömmel nyugtázhattuk, szelídebb tempókat diktál Kocsis, már a Te Deum nyitószakaszát is teljes szépségében szólaltathatta meg az énekkar, ily módon sokkal érettebb megfogalmazást hallhattunk. Jóllehet, nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy egy igen szokatlan megoldásnak lettünk tanúi, ugyanis a szólisták első belépésekor Kocsis az énekkarral erősítette meg a Tu Rex gloriae, Christe sorokat. Ilyen megoldást jómagam még soha nem hallottam, és a továbbiakban sem ismétlődött többé, ezért aztán funkciójára nem  derült fény, inkább zavaróan hatott, semmisé téve a kontrasztot, melyet a négy szólista kórust követő belépése jelent. Az énekesek vegyes teljesítményt nyújtottak, Bazsinka Zsuzsanna és Wiedemann Bernadett hitelesen oldották meg feladatukat, míg Juhász Tamás lehetett volna ihletettebb is, Nagy Zoltán megszólalásai pedig nem voltak maradéktalanok. Az említetteket leszámítva, a Te Deum mégis magvas előadásban hangzott el, a mű felemelő hangvétele érvényesült. 

Összességében, ha nem is hibátlan, de szép pillanatokban gazdag, érdekes koncertben lehetett részük Bartók születésnapján a Nemzeti Hangversenyteremben.

A Nemzeti Filharmonikusok estje Bartók születésnapján 

2011. március 25. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Budapesti Tavaszi Fesztivál 2011

Km.: Bazsinka Zsuzsanna, Wiedemann Bernadett, Juhász Tamás, Kovács István (ének), Nemzeti Filharmonikusok, Nemzeti Énekkar (karig.: Antal Mátyás), MR Gyermekkórus (karig.: Thész Gabriella)
Vez.: Kocsis Zoltán

Bartók: I. szvit nagyzenekarra, op. 3
Kodály: Kállai kettős; Budavári Te Deum