Bernát, Felícia

Az akasztófavirágok balladája

2011.04.25. 10:57

Programkereső

Az akasztás az egyik legbrutálisabb halálnem: a légcső elzáródása és a nyakcsigolya törése miatt azonnali eszméletvesztés állt be és perceken belül bekövetkezik a halál is. Ezt, az élet és halál összefonódásán kötéltáncoló néhány pillanatot sűríti össze a Bitódalok című felnőtt-bábelőadás.

A Budapesti Bábszínház aprócska színpada sejtelmes fényben úszik. A baljós hangulatú zene taktusai közben egyszer csak három test zuhan a mélybe. Még némán rángatóznak, amikor a színpad közepéből - afféle titkos kis csapóajtón át - előbújnak az akasztottak lelkei, egy nő és két férfi. Groteszk a jelenet: a felcsendülő dallamokra pimaszul táncba hívják a még mindig kötélen himbálózó figurákat. Első pillantásra feltűnik, az életnagyságú, hátborzongatóan is emberi bábok (Grosschmid Erik munkáját dicsérik) hasonlóságot mutatnak az őket mozgató színészekkel. Kovács Judit és vörös ruhás végzetasszonya, Teszárek Csaba és csetlő-botló Chaplinje, Ács Norbert és régi vágású úriembere. 

Christian Morgenstern, a 19-20. század fordulóján élt német költő húsz verséből, és azok töredékeiből alkotott laza kompozíciót Veres András rendező. A Bitódalok című ciklus minden egyes darabjában ott lüktet az erős ritmikájú zeneiség, leleményes nyelvjátékokkal és fekete humorral fűszerezve. Tizenegy zseniális műfordító szövegére Darvas Benedek írt zenét, melyet a zenészek (Dudás Zsombor, Póta György és Wertetics Szlobodán) élőben, gyakorlatilag az akasztófa tövében játszanak. A pajkos muzsikában a horrorfilmek misztikus hanghatásai keverednek a sanzonok, a kuplék és a ragtime világával. 

Budapest Bábszínház: Bitódalok  -
Budapest Bábszínház: Bitódalok -

Az egyes versikék közt az a paradox hangulat teremt kohéziót, amelyet a bábok és az őket mozgató színészek teremtenek. A néző pedig egyaránt tanúja lehet kacér flörtnek, csábításnak, féltékenységnek, viszonzatlan és viszonzott szerelemnek. A halál árnyékában semmi sem lehet elég groteszk vagy elég abszurd. A bábok leszedhető testrészei a mágneses patentoknak köszönhetően számtalan variációban visszacsatolhatók. A Kőökör című dal szürreális hangulatát jól példázza a fejből, agancsszerűen kinövő, harisnyás női láb, vagy az Emma sirály szabadságáról szóló éneket a műkezek csattogó röptetése. Az elemeire bontott testrészekből bizarr, szörnyetegszerű figurák születnek, majd pedig - mintha mi sem történt volna - újra eredeti testet öltenek a bábok. A Nagy Vahoda című halandzsavers tökéletes illusztrálása a fülledt erotikával fűtött orgia-jelenet, az élő és élettelen testrészek egymásba gabalyodnak, az én és a te határai eltűnnek, hús-vér szereplő és báb összeolvad.  Az akasztott szeretők nászából megszületik a gyermek, akinek a sorsa eleve elrendeltetett: már világra jövetele pillanatában halálra van ítélve. 

Az önálló történetként is értelmezhető jelenetek nem szűkölködnek a humorban sem. "Zsófi, te hóhérleányka, csókot a koponyámra!" - énekli évődve a szivarozó, szteppelő halott báb az immár a magasban ülő, élő nő után vágyakozva. A színészek lentről érkeznek, haláltáncba hívják immár élettelenné vált testüket, majd a bitófán felmászva távoznak: fent és a lent, élő és élettelen keskeny mezsgyéje mosódik össze ebben az időtlenné tágított pillanatban. Mielőtt az élő szereplők eltűnnének, előtte még szépen elrendezgetik a táncolásban és szerelemben megfáradt alteregóikat. Kimulattuk magunkat mi is. Farkasszemet néztünk a halállal, szívből kikacagtuk, de a humor helyét átveszi az együttérzés - és eleget teszünk Villon kérésének: "Embertestvér, ki erre jársz a nyáron, a dombtetőn, barát vagy idegen, ne gúnyolódj e három jómadáron." (Az akasztófavirágok balladája). Mindenki fog ugyanis egyszer élet és halál mezsgyéjén járni. Ki így, ki úgy.