Zsuzsanna

Bartók-napra szeretettel

2011.04.25. 08:00

Programkereső

Bartók Bélához fűződő viszonyom különlegesnek mondható. Míg mások Mozart vagy Beethoven zenéjén keresztül ismerkednek meg a komolyzenével, én Bartókkal kezdtem.

A mai napig ő a kedvencem, az ő zenéjének, művészetének köszönhetően váltam zeneértő-zenekedvelő emberré, így nem túlzó kijelentés az, hogy megváltoztatta az életemet. Ezekkel a gondolatokkal indultam a Művészetek Palotájába március 25-e jeles napján, hiszen ezen a napon született Bartók, éppen 130 éve. (Itt jegyezném meg, hogy a 130 kerekebb szám, mint 2006-os Bartók-évben a 125 volt, ezért több rendezvényt vártam volna idénre, akár a Liszt-évvel párhuzamosan is.)

Mikor átfutottam a műsorfüzetet, akkor tűnt fel igazán, hogy egy Bartók-esten miért vannak túlerőben a Kodály művek? Kodály és Bartók közötti baráti kapcsolatról mindenki tud, de én máshogy állítottam volna össze a programot. Mondjuk egy Kodály-mű helyett a Cantata Profanát, a fiatalkori (és a közönség által kevésbé ismert) I. szvit helyett a Táncszvitet, ne adj' isten a Zenét húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, az „ütősebb" lett volna.

Kocsis Zoltán
Kocsis Zoltán

Aztán a színpadon egyszercsak kigyúltak a fények, a zenészek is bevonultak, feszült csönd lett, majd tapsvihar támadt: a karmester, Kocsis Zoltán is színre lépett. Három nyelven, japánul, angolul és magyarul köszöntötte a hallgatóságot. Jogos, ha az olvasónak szemet szúr a japán nyelv említése: a katasztrófa áldozatai emléke előtt a koncert előtt egyperces, néma felállással tisztelegtünk. Utána, mintegy nemes gesztusként, Kocsis bejelentette, hogy a kollégáival arra jutottak, hogy a japán katasztrófában elhunytak tiszteletére előadnak egy bónusz művet, ami nem szerepel a programban. Ez meg is történt, a gyönyörű Mozart Szabadkőműves gyászzenét hallhattunk, kiváló előadásban.

Majd egyből belecsaptak a húrok-billentyűk-miegyebek közé a Bartók-szvittel. Ahogy eddig jó pár alkalommal láthattam-tapasztalhattam, úgy most is megnyugvással konstatáltam, hogy Kocsis a lehető legnagyobb alázattal nyúl Bartók műveihez, zongorista és karmester minőségében egyaránt. A fentebb említett aggályaimat megtartva, azt le kell szögezni, hogy maga az I. szvit nagyon jó mű, annak ellenére, hogy csak nyomokban találhatók meg benne a Bartóki jellegzetességek. Az útkereső Bartók egy korai alkotása ez, későromantikus hatásokkal, magyar népzenei elemekkel (amikről csak az egy évvel későbbi, 1906-os népdalgyűjtő útja során derült ki, hogy nem a magyar paraszti zenéből származnak, hanem népies műdalokból). Az első tétel ünnepélyesen hömpölyög, a második bensőségesen fortyog (helyenként heves kitörésekkel), a prestoból már néha-néha felismerte az egyszeri hallgató Bartók keze nyomát, a negyedik tétel feleleveníti a mű alapgondolatát, amit a zseniális utolsó tétel összegez, tesz teljessé. Magát az előadást fölösleges jellemezni. A Nemzeti Filharmonikusok hozta a megszokott magas színvonalat. Nekem nem tűnt fel semmiféle baki, ha azt leszámítjuk, hogy a mélyen tisztelt publikum a harmadik vagy negyedik tétel után bizonytalan tapsviharban készült kitörni, amit Kocsis rendre leintett.

A szünet után a második félidő a Kállai kettőssel kezdődött, amikor már kórus is szerepelt a Nemzeti Énekkar „személyében". A mű fantasztikusan szólt. A cimbalmok tisztán, érthetően zengtek, a szimfonikus zenéhez szokott vonósok kicsit esetlenül kivitelezték a népi vonókezelést, de annyi baj legyen, megoldották!

Az utána következő Budavári Te Deum című monumentális darabban mutatta ki a kórus igazán a foga fehérjét. Mivel nekem néhány évvel ezelőtt volt lehetőségem énekelni ezt a művet a pécsi Mecsek Kórus tagjaként, így eléggé ismerem ahhoz, hogy szükség esetén bele tudjak kötni. De szerencsére nem volt mibe. Végig énekeltem magamban a kórussal együtt a basszus szólamot, több apró részletet is kihallottam, amit esetleg nem mindenki hallott a közönségből, de így sem találtam hibát, a kórus különösen szépen, erőteljesen, tökéletesen szólt. Egyedül azt nem értettem, hogy az első énekszólónál miért énekelte be a kórus a szólisták részét (Tu Rex gloriae, Christe). De ez a kis módosítás nem változtatott az előadás kiválóságán.

Összességében pár apró hibától eltekintve mesterien kivitelezett, élvezetes hangverseny volt. A műsor összeállításának milyenségéről alkotott véleményem fentebb ecseteltem, abban viszont reménykedni lehet, hogy a 135 vagy 140 éves évfordulón majd Bartók lesz túlerőben Kodállyal szemben... 

A Nemzeti Filharmonikusok estje Bartók születésnapján 

2011. március 25. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Budapesti Tavaszi Fesztivál 2011

Km.: Bazsinka Zsuzsanna, Wiedemann Bernadett, Juhász Tamás, Kovács István (ének), Nemzeti Filharmonikusok, Nemzeti Énekkar (karig.: Antal Mátyás), MR Gyermekkórus (karig.: Thész Gabriella)
Vez.: Kocsis Zoltán

Bartók: I. szvit nagyzenekarra, op. 3
Kodály: Kállai kettős; Budavári Te Deum