Eszter, Eliza

Jazz felhangok nélkül

2011.04.25. 08:00

Programkereső

Fekete-Kovács Kornél neve mára már minden magyar jazz-rajongó számára garancia.

Bármely zenei produkcióban vesz is részt, biztosra vehetjük, hogy a legnagyobb igényességgel játszott jazzt hallhatjuk. Saját kvintettje is ezt a tendenciát erősíti - s nem kivételként -, ahogy azt a XVII. kerületi Vigyázó Ferenc Művelődési Ház Jazzpresszójában adott koncertjükön is bizonyították.

A helyszín kiváló alkalmat adott arra, hogy a kvintett zenéjéhez igazán illő, majdnem teljesen akusztikus megszólalással álljon fel a zenekar, így csak Soós Márton bőgője, és Szakcsi Lakatos Róbert billentyűje kívánta meg az erősítést, sajnos többet is, mint amennyit kaptak. Az '50-es, '60-as évek mainstream jazzét, Miles Davis és John Coltrane kettősének hangulatát tökéletesen idézte a zenekar, főleg ebben a közegben. Igaz, az akusztikus hangzás és a viszonylag kis tér a csúcstechnikához szokott fülnek egy nagyon tiszta, ám kissé talán üres hangzást eredményezett, ugyanis a szaxofon kivételével egyik hangszeren sem igazán szólaltak meg a felharmonikusok.

Fekete-Kovács Kornél
Fekete-Kovács Kornél

A koncert során Fekete-Kovács Kornél saját szerzeményei hangzottak el, melyek a nemrégiben megjelent, és a Művészetek Palotájában április 15-én bemutatandó, a Pannon Filharmonikusokkal közösen elkészített Integro című lemezen szerepelnek. Ez a projekt rendkívül érdekesnek ígérkezik, hiszen a kvintett által megszólatott darabok leginkább a modulációs jazz, olykor a free jazz világába kalauzolják a hallgatót, ezek pedig talán a jazz legimprovizatívabb ágai, így engem mindenképp kíváncsivá tesz, hogyan lehet ezt a zenét egy szimfonikus zenekarral kiegészülve játszani.

A zenészek rögtön a koncert elején bizonyságot adtak profizmusukról, a zenekar vezetője ugyanis kissé késve érkezett (egy másik fellépésről érkezett sietve), így egymásra hangolódásra, különösebben beállásra sem volt idő, csak felkapták hangszereiket és elkezdtek játszani. Ennek ellenére egy percig sem volt hakniszagú a koncert, átéléssel, odaadással zenéltek, amely részben valószínűleg az összeszokottság, részben pedig a koncentráció eredménye.

Fekete-Kovács Kornél abszolút mestere hangszereinek - mind a trombitának, mind szárnykürtnek - érzelmekben gazdag játékmód jellemzi, egyaránt megjelenik dallamaiban és az általa játszott színekben, a frazeálásban, artikulációban. Nagyon jó érzékkel választja meg a hangszereket nemcsak a darabokhoz, hanem azokon belül egy-egy szólóhoz, témához, jelentése van nála a trombita harsányabb, élesebb hangjának a szárnykürt kellemes, nyugodt, meleg megszólalásával szemben. És mindenképpen meg kell őt dicsérnem, nemcsak mint a zenekar szólistáját, hanem mint szerzőt is. Az itt hallott számokból kitűnik, hogy nagyon jól képzett zenészről van szó, aki emellett kiváló stílusérzékkel is bír.

A másik szólista, Bolla Gábor szaxofonos szintén teljesen megfelelt a rárótt szerepnek, második szólistaként a megfelelő pillanatokban kiszolgálta az első szólistát, ugyanakkor egyedül is megállta helyét. A koncert legihletettebb pillanatai a Fekete-Kovács Kornéllal közösen játszott szólóik voltak, melyekben hol egymást váltva, hol egyszerre szólalt meg a két hangszer.

A zenekar zongoristája, Szakcsi Lakatos Róbert kissé a háttérbe vonult, ami az összkép szempontjából nem volt baj, támogatta szólistákat, megfelelő mértékben járult hozzá a hangzáshoz, de szólóiban vártam volna valamivel több érzést és virtuozitást, tudván, hogy az ezen az estén nyújtottnál többre képes ő. Így nem volt számomra tiszta, hogy tudatosan játszik-e kevesebbet, vagy csak éppen kevésbé inspirálják őt ez a közeg.

A szólistákkal teljes mértékben egyenrangú volt a ritmusszekció. Soós Márton játékából sajnos, mint említettem kevés jutott el a közönséghez, mégis, meg kell állapítanom, hogy személyében a magyar jazz egyik legnagyobb ígéretét tisztelhetjük. Játéka inspiráló, összeszedett, szólóiból pedig kiderül, hogy képes a bőgőt valóban dallamhangszerként kezelni, nagyon érzékenyen, színesen szólaltatja meg hangszerét. Mohay Andrással pedig nagyszerűen kiegészítik egymást. A dobos, ha kell szolgai módon kíséri a szólistákat, máskor pedig, egy-egy jól elhelyezett fill-lel ad ötletet nekik. Dobolásában a koszos, archaikus swingtől, a progresszívebb jazz zenéken át, a free jazzig minden benne van.

A csúcspontot az utolsóelőtti, és az utolsó szám jelentette. A Stayin' Alone a Pannon Filharmonikusok koncertmesterének, Bujtor Balázs édesapjának emlékére íródott opus, melyben valóban elmélyült, fájdalommal, részvéttel teli játékkal emlékezett a zenekar. Nem volt patetikus vagy ömlengős, egyszerűen emberi érzések jelentek meg a zenében. A zárószámként játszott Antonio című szám pedig lehetőséget adott valamivel felszabadultabb játékra, melyre szükség is volt - hisz meg kell jegyeznem, Fekete-Kovács Kornél szerzőként is maximalista, kompozíciói igencsak feszült figyelemre kényszerítik a hallgatóságot, nem könnyen fogyasztható, ugyanakkor nagyon is tartalmas jazzt hoz létre. Ez a hozzáállás az egész zenekart jellemezte, egyszerű, tiszta, sallangok nélküli zenét játszottak.

Fekete-Kovács Kornél Quintet

2011. március 27. 20:00 - Vigyázó Ferenc Művelődési Ház