Eszter, Eliza

Éjféli mesék - nagyoknak

2011.04.29. 03:42

Programkereső

Április 28-án, csütörtökön este mutatták be a Bárka Színház legújabb darabját: az Éjféli meséket. A darab megszületése sajátos nyelvek közötti együttműködést követelt, hiszen rendezője az ukrán Vladislav Troickij volt. Szövegét E.T.A. Hoffmann műveiből maguk a színészek ollózták össze. Különleges látványvilága és sötét hangulata kifejezetten felnőtteknek szól.

A rendező, Vladislav Troickij és a Bárka Színház társulata egy nagyon különleges darabot alkotott: a színészek által csak Vladként emlegetett Troickij módszere a kötött szöveg és az improvizatív játék sajátos összeházasítása. A meghatározott gondolatcsoportok: művészet, vallás, zene, halál, szerelem, színház köré épülő, kötött konfliktushelyzeteket a színészek az általuk kiválasztott hoffmanni mondatokra improvizálva oldják meg. A történések egymásutánisága nem képez lineáris cselekménysorozatot, sokkal inkább egy asszociációs lánc mentén halad.


E.T.A. Hoffmann a német romantika második generációjának képviselője: ízig-vérig német. Homályossága és elvont misztikuma nagyon jellemző általában a 19. század elejére és különösen pedig a német romantikafelfogásra. A hétköznapi csodák abszurd ellentéte a létezés kínzó, fájdalmas és céltalan lebegésével, a szabálynélküliségében kényszerpályán a végzete felé robogó élet: ezek jellemzik leginkább Hoffmann világát is. Ami azonban őt megkülönbözteti kortársaitól, azt Heine úgy fogalmazta meg hogy ‘egész műve nem más, mint egy rémült sikoly húsz kötetben.' Nehéz volna tagadni. Szerb Antal azonban hozzáteszi, hogy hamis képet festenénk róla, ha csupán ennyivel beérnénk. Szükségképpen hozzátartozik alakjához az érzékeny, intellektuális humor és sajátos báj is. Csak ezzel lehet teljes a kép.


A korabeli romantikusok kedvenc műfaja a mese. A darab címe sem a stílust, hanem a műfajt jelöli meg. Mit keres hát a mese a színpadon? - kérdezheti joggal a néző. A válasz igen egyszerű: a tartalom a mese, méghozzá sok-sok mese, ömlesztve, válogatás nélkül - a forma pedig a színpadhoz formált epikus hangvételű dráma.


Az előadás uralkodó stíluseleme a zeneiség. Ilyen jelleget kölcsönöz a darabnak egyfelől a jelenetek metaforikus, staccato ütemű váltakozása. Másrészt minden jelenetnek, legyen az hosszabb, vagy rövidebb, megvan a maga üteme és intenzitása s ezek az eltérő ritmusok is adnak egyfajta stílizált muzikalitást. A sokszor és szívesen alkalmazott csöndek, jóllehet sokszor mélyebb jelentést hordoznak, de nagyban közrejátszanak a jelenetek tartalmi elválasztásában és a ritmus kialakításában is. Megkérdőjelezhetetlen hangulatteremtő ereje van a szerves egységként a cseleményekbe olvadó, olykor akcióvá előlépő dalbetéteknek, szépséges aláfestő zenének, éneklésnek is. Mindezt pedig szerves egységgé gyúrja a Hoffmannal vont párhuzam, aki művészi önmagát elsősorban zenészként és csak másodsorban mint írót definiálta.


A bemutató estéjén az előadás legkiforrottabb eleme a karakterek színészi megformálása volt. A színészek saját maguk számára teremtették meg a különböző hoffmanni alakokból összegyúrt szerepeket. A karakterek mind a maguk saját ütemében, lassan lépnek elő a sötétből, hogy megmutassák nelünk teljes valójukat. Végig érdemes a csendesekre is figyelni. Annak ellenére, hogy a cselekmények ilyen véletlenszerűen, inkább hangulati érték, mintsem tartalom alapján követik egymást, az egyes karakterek megformálása és a szereplők egymás közötti viszonyai nagyon világosak, jól érthetőek és egyszerre nagyon hitelesek is voltak. Meglehetősen egyenletes az egyes színészek színpadi jelenéléte: ez a munkafolyamat során a darab részévé vált és a színészek által sokszor hivatkozott empátiáról tanúskodik. Az egységesen magas színvonalból azonban egy másik dimenzióba emelkedik a Nagypál Gábor által megformált Zaches-Cinóber alakja. A karakter egyszerre megnyugtató és felkavaró, egy mindentudó bolond, a csavargó senki, aki ‘tüske' a többiek szemében. Nagypál játéka nagyszerű: eredeti és meghökkentő.


A szerzőként a színlapon feltüntetett ‘E.T.A.Hoffmann nyomán' kifejezést leszűkítően kell értelmeznünk. Jóllehet a szövegkönyv - ha van, bár ez nem valószínű- nem követi szolgai módon Hoffmann egyik művét sem, azonban aligha született hazai színpadon még egy olyan mű, amely ennyire átfogóan, ilyen teljességében, ilyen intenzíven és ennyire részletgazdagon adná át a szerző érzelem- és szimbólumvilágát, magyarul: ami ennyire Hoffmannról szólna.


Nem szabad azonban túlhajtani a nézők Hoffmann-ismeretének firtatását. A darab érthető és továbbgondolható akkor is, ha valaki nem átfogó irodalmi ismeretekkel érkezik. Ez annak köszönhető, hogy a rendező -ahogyan ő maga is állítja-, valóban nem kényszeríti rá saját szimbolikáját a darabra, hanem hagyja érvényesülni a színészek eltérő ismeretanyagát, saját személyes értelmezését. Nem eshetünk mi sem abba a csapdába, hogy valamilyen szimbólumot csakis egy bizonyos mű ismerete és annak megfelelő értelmezése által érthetünk meg helyesen. A rendezés teret ad annak, hogy mindenki a saját életélményein átszűrve a maga képére formálja a mondandót és az üzenetet. Ez a szabadság azonban felelősség is. Aligha lesz élvezhető a darab annak, aki nem a legteljesebb nyitottsággal, a legnagyobb önátadással és gondolkodó, aktív befogadókészséggel ül be a nézőtérre. Ha azonban így tesz és aktívan közreműködik a darab befogadásában, akkor jó eséllyel egy elementáris erejű, mély értelmű, olykor húsbavágóan őszinte élményben lehet része.


A fent vázolt összetettség sajátos dimenziókat szül. A nyilvánvaló térbeli síkon kívül a történések előrehaladta egy szűkülő és lefelé kavargó spirálba tart. A kezdetben mégoly szétfolyó események egyre sűrűbbé és egyre nyomasztóbbá válnak. A történések többnyire párhuzamosak, ritkán szinpotikusak. Néhány különösen jól sikerült jelenet, pedig például amikor egyértelművé válik a baba-szimbólum, épp ennek az egységességnek az erejét használja ki.


És hogy vajon ma mennyire aktuálisak a zöldlombú erdőben visszhangot verő, ködös halálsikolyok? Ezt ezen a nézőtéren csakis a néző dönti el. A döntés szabad, de vigyázat! Dönteni kötelező.

 


http://fidelio.hu/szinhaz/premier/premier_ejfeli_mesek

Író: E.T.A. Hoffmann; rend.: Vladislav Troickij; szereplők: Spolarics Andrea, Réti Adrienn, Szorcsik Kriszta, Varjú Olga, Varga Anikó, Pásztor Tibor, Gados Béla, Ilyés Róbert, Nagypál Gábor, Dévai Balázs

További előadások