Eszter, Eliza

Anyagi csőd - folytatás

2011.05.10. 06:03

Programkereső

A korábbi "anyagi csőd" című bejegyzésem május 2-án hétfőn írtam. Az itt következő bejegyzés annak két nappal későbbi folytatása.

Tegnap reggel mindkét paptestvér vidékre ment (két különböző irányba), Amancio kollégám is velük tartott, engem magamra hagytak. Elvileg úgy volt, hogy délelőtt együtt megyünk az önkormányzathoz a markunkat tartani, mint már annyiszor tettük, de reggel megint az a hír jött a pénzügyi osztályról, hogy most tárgyalnak, csak délután van ügyfélfogadás. Most már a báránytürelmű Amancio is kételkedik, lesz-e ebből valaha pénz. Jobb híján Dennis testvérrel tartott egy vidéki misére.

Délelőtt, mikor elvileg a szolfézscsoportom szokott volt lenni, megjelent 5-6 gyerkőc, füzettel, furlyával, és kérdezték, na mi van, lesz-e óra. Jogos, hisz két hete, mikor szélnek eresztettem őket, még úgy volt, kb. mostanra lesz pénz, dehát nem lett. Mikor lesznek hegedűórák? Nem tudom. Kérdezzétek a polgármester urat! Akkor játszunk most? Öszintén nem volt sok kedvem futkosni. Tudjátok mit? Gyertek velem, megyünk az önkormányzatra, megkérdezzük, mi újság! Úgy is lett. Kopogtattam hát Alexander, a kultúráért felelős munkatárs ajtaján, öt növendékem kíséretében, mondva, hogy a gyerekeknek lenne egy kérdésük. A gyerekek pedig kissé megilletődve, szégyenlősen, de csak kibökték a kérdést, mely szívüket nyomta: mikor fogunk hegedülni? Alexander kissé értetlenül nézett rám, mire felvilágosítottam: ezek a gyerekek két és fél hónapja járnak szolfézsórára, készen állnak, hogy hegedüljenek, de még nem kaptuk meg a pénzt, hogy hegedűt vegyünk. No meg a tanárok sem a fizetést, következésképpen nincs is, aki tanítsa őket. Alexander meghallgat, majd pár perc türelmet kér, és elmegy. Várunk. Gyerkőcök izegnek-mozognak, türelmetlenek, de várunk. 10 perccel később visszajön: beszélt a polgármesterrel, beszélt a pénzügyi főnökkel, 11-kor összeülnek megvitatni ezt a kérdést, jöjjek vissza akkor. Na remek, gyerekek, köszönöm a közreműködést, irány haza, vár a lecke, holnap majd elmesélem, mire jutottunk! Remek, Amancio vidéken, Dennis - a zeneiskola hivatalos képviselője - szintén, a szülői direktíva elnöke nem ér rá így hirtelen, hát egyedül kell tárgyalnom velük, képviselve az iskolát.

Rendben, 11-kor ott vagyok. Összeülünk. Mielőtt megkezdenénk a tárgyalást, engedélyt kérek, hogy hangfelvételt készítsek a tárgyalásról, hívatkozva szerény spanyoltudásomra, hogy a zeneiskola egyéb nem jelenlévő képviselőihez hitelesen jusson el minden részlet. Polgármester úr meghallgatja panaszomat, miszerint, nincs húr, nincs hangszer, nincs fizetés, krízis van, munka nincs. Aztán meghallgatja a pénzügyi főnököt, mikorra tud nekünk pénzt előteremteni. Itt következett az igen bonyolult magyarázat, melyből semmit sem értettem, és mely attól tartok, a hangfelvételen sem lesz érthető, de az analízis végén csak kiböki az eredményt: május 10-re előteremti az első negyedévi 20.000 Boliviano-t. Visszakérdezek: ez biztos? Mert hogy már vagy tízszer ígértek jövő hetet. Igen ez biztos, bólint rá a polgármester is, a hangfelvevőm pedig ezt rögzítette is. Rendben, akkor jövő héten felvesszük a pénzt, megyünk Santa Cruz-ba bevásárolni, jövő utáni héten folytatjuk az órákat. A nehezén túl vagyunk, beszélgethetünk kellemesebb témákról. Kérdezget polgártmester munkánkról, gratulál a feltámadási misén hallott szereplésünkért. Azt is elmondom neki, hogy mi volt az ára ennek a fellépésnek: a kezdők hegedűin már egyiken sincs E-húr, hogy a zenekar játszhasson a misén. Na és mi újság? Ugye 8-án játszunk (most is van valami kisebb San Miguel ünnep). Mondom nem lehet, nincs húr, nincs próba. Ekkor esett le neki a helyzet súlyossága... Pénzügy? Ki tudjuk utalni az első 10.000 Bolivianot ma délután? Rendben! Nos jó, akkor délután jövünk Dennis testvérrel, aláírja, vihetjük a csekket.

Igaz, délutánra nem lett belőle csekk, de másnap - ma - reggelre igen, úgyhogy nyomás, lehet menni húrért, összehívni a zenekart próbálni 8-ára, meg a szülőket, hogy jövő héten kezdődik az élet! Feltámadtunk!

Ennyit az utazási tervekről: mégis csak későbbre marad az Iguacu-vízesés meglátogatás.

Íme: a csekk! A gyerekek ezúttal is elkísértek az önkormányzatra.

Közben eltelt további néhány nap. Az öröm mellett üröm a realitás: ez az első 20.000 Bs elég lesz arra, hogy kifizessük tanáraink eddigi bérét, vegyünk húrokat, vegyünk és javítsunk néhány hegedűt a kezdőknek, de a májusi fizetésre már nem. A második részletről pedig még hír sincs. És most itt állunk, Mario kollégám már nem jön vissza, keresni kell más tanárt, de hogyan, ha nem tudjuk neki garantálni, hogy hónap végén lesz fizetés? Most itt tartunk. Ha nincs megoldás, megint nem kezdődhetnek az órák. És most mit mondjak a képen látható, és további 40 gyereknek? Mert már nem tudok úgy keresztül menni a főtéren, hogy ne kérdezzék meg néhányan, mikor kezdődnek az órák...