Luca, Ottilia

Mi az "El Sistema"?

2011.06.13. 07:08

Programkereső

A Santa Cruz-i SiCor zeneiskolát egy az egyben a venezuelai „El Sistema" mintájára működik. Erről az oly sokat emlegetett zeneiskolai mozgalomról akartam többet megtudni, és láogattam meg ezt a zeneiskolát.

A zeneiskola Santa Cruz-nak egy lepukkantabb külvárosi negyedében van. A helyválasztás tudatos: az „El Sistema" célcsoportja a szegény, nehéz szociális hátterű, elhanyagolt gyerekek és fiatalok, akik idejük nagy részét az utcán töltik. Ilyen szegény negyedekben alapítanak zeneiskolát, ahol kevés, rosszul képzett tanárral, hatalmas csoportokban tanítanak hangszereket, aztán alig egy-két év után bedobják őket a szimonikus zenekarba pl. Csajkovszkij 4. Szimfóniát játszani, ahogyan azt éppen látogatásom napján tették. És tudjátok mit? Meglepően jól szólt!!! A próba minden nap 5-8-ig tart, szünet nélkül. Az alapelv: mennél hosszabb időre kössük le az ifjakat, addig sem az utcán lógnak. 

Nos tehát látogatóba mentem, de lassan már megszokom, hogy az ilyen látogatások úgy végződnek, hogy „á, igen? Csellótanár? Remek! Itt vannak a csellisták, épp tanár nélkül, tartana egy szólampróbát?" Hát tartottam. Csajkovszkij 4., már két hónapja gyakorolják, én most látom először, de se baj, azért csak tudok néhány jobb ujjrendet, technikai tanácsot. És ha igaz, amit mondanak, hogy gyakorlatilag évek óta nincs rendszeres csellótanáruk, én őszintén nem értem, honnan tudnak ilyen jól játszani! Nagyon el vagyunk mi kényeztetve Európában jól képzett tanárok terén!

Próba után hosszan beszélgettem a suli Antonie nevű francia származású igazagatójával (aki egyébként Edouard Lalo-nak valami féle oldalági leszármazottja), vagy 20 évet töltött Venezuelában, most pedig 8 éve vezeti az itteni zenekart.  Látogatásom eredménye, hogy egy újabb zeneiskolával gyarapodott azon iskolák listája, akik visszavárnak csellókurzust tartani... de ez már nem hiszem, hogy bele fog férni egyre szűkülő itt tartózkodásom idejébe.