Szilárda

Belegabalyodva

2011.06.14. 13:41

Programkereső

Nem tudunk szabadulni a közösségi hálótól. Illetve a közösségi hálóból. Vajon akarunk-e?

Vannak barátaink, vannak ismerőseink, van, akivel egyszer futottunk össze munkaügyileg vagy valami buliban, rosszabb esetben már nem is emlékszünk rá, de könnyen előfordulhat, hogy alig válunk el, az okostelefonról már megérkezik ott a visszaigazolásra váró friend request. Lájkolunk, linkelünk a networkön belül, megosztunk, üzenünk urbi et orbi, érzelmeinkből emoticonok lesznek. A HattyúHázban FaceWorld címmel állítanak ki a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatói. A húszas éveik elején járnak, ők - kis túlzással - beleszülettek a közösségi oldalakba, szocializálódásukban komoly szerepet játszottak a valós mellett a virtuális kapcsolatok is, a fizikai kontaktusokat felváltotta és/vagy kiegészítette a kibertérbeli találkozás. Ennek az élménynek adnak formát álló- és mozgóképekben, installációkban.

És ez a kép nem annyira vidám. Megannyi címtelen portré G. Horváth Boglárkától, rajtuk magányos szemű emberek. Nem tudom eldönteni, egy buli résztvevőit látom-e a társaságtól leváltan, középiskolai tablóképek mintájára, akik amúgy közösséget alkotnak, vagy egyébként is egyedül levő emberek lógnak egymás mellett a falon. Ülnek a fotelban, gesztusaik plasztikusak, testnyelvük érthetően beszél. Csakúgy, mint Hajdú Zsófia festményén a szívecskés ágyneműben fekvő, felhúzott térdén levő laptopján dolgozó/netező férfi, akinek magánya átsüvít a színeken. (Huh, de borzasztó képzavar!) Vagy ott a lány Kiss Viktória képén: alszik, okostelefonjának fénye látszik a takaró alól, és úgy fordul rá, mint ha az egy mellette fekvő férfi lenne. Világít a hiány. Meg a nagy belmagasságú lakás rózsaszín lányszobájában régifajta falvédői előtt, baldachinos ágyán ülő kamasz kiscsaj (Zékány Diána). Valószínűleg azon görcsöl, neki miért nincs barátja, barátnője, őt miért nem értik meg az iskolában a gyerekek, otthon a felnőttek.

És akkor már inkább jöjjön a dependencia. Vértesi Aliz három embernagyságú szürke bábuja kék fonalakon lóg. Talán a boldogságé, amelytől öröm függeni, amelybe teljes szívvel, lélekkel, zsigerileg, ésszel és ész nélkül akarunk gabalyodni. És csakis fizikailag, nem kreált valóságokban, nem - a képek mögé jól-rosszul látott - kitalált történetekben.