Fülöp, Evelin

Elhunyt Szegedy-Maszák Mihály Széchenyi-díjas irodalomtörténész

2016.07.25. 16:11

Programkereső

A 73 éves egyetemi tanár Jelen a múltban, múlt a jelenben című könyve néhány hete jelent meg.

73 éves korában elhunyt Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja - írja a pesti Bölcsész Akadémia Facebook oldala.  Az irodalomtörténész Jelen a múltban, múlt a jelenben című könyve néhány hete jelent meg. 

Szegedy-Maszák Mihály
Szegedy-Maszák Mihály

Élete

Szegedy-Maszák a diplomaszerzése után MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozott tudományos munkatársként 1981-ig, publikált a Literatura című irodalomelméleti folyóiratban. 1967 és 1971 között a József Attila Tudományegyetem adjunktusa volt, majd 1981-ben az ELTE irodalomtörténeti tanszékének docense lett. 1990-ben egyetemi tanári kinevezést kapott, majd 1992 és 1994 között a XIX. századi irodalom tanszék vezetője volt. 1994-ben az összehasonlító irodalomtudományi tanszék vezetőjévé nevezték ki, amelyet 2008-ig vezetett.

Nem csak Magyarországon, de több nagynevű külföldi egyetemen is dolgozott vendégprofesszorként illetve vendégkutatóként. 1991-ben az Indiana Egyetem összehasonlító irodalomtudományi egységének professzorává nevezték ki.

Emellett több szakmai lap tudományos munkatársa, vezetőségi tagja is lett: 1987-ben a Hungarian Studies felelős szerkesztője és a New Literary History szerkesztője, 1992-ben a Protestáns Szemle főszerkesztője lett. Emellett az Arcadia és az Across Languages and Cultures szakfolyóiratok, valamint 2008-ban a Filológiai Közlöny szerkesztőbizottságába is bekerült.

Számos tudományos munkája mellett a Magyar UNESCO Bizottság alelnökévé választották és a Habsburg Történeti Intézet tudományos tanácsadója is lett.

A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagozatába 1993-ban választották be, 1998-ban pedig az MTA rendes tagka lett. 2002-ben az MTA Irodalomtudományi Bizottságának elnöki tisztét kapta, mellette pedig az MTA Mikszáth, illetve az MTA Ideológiák Kutatócsoportjának vezetője is volt (utóbbinak 2007-ig). 2007-ben az MTA Hálózati Kritikai Szövegkiadás Kutatócsoport vezetését vette át.

Kutatásai

Kutatási területe a regényelmélet, az összehasonlító irodalomtudomány és a magyar irodalom 19. századtól a 21. századig. A szerkezeti elemzés és a befogadás esztétika meghonosításában vállal szerepet. Szerepe jelentős az összehasonlító irodalomtudomány magyar örökségének külföldi elismertetésében. Foglalkozott az irodalmi és művészeti irányzatok (többek között a klasszicizmus, romantika, a realizmus és a szimbolizmus) összehasonlító vizsgálatával.

Szegedy-Maszák Mihály Liszt Ferencről

2011-ben a Liszt és a társművészetek című konferencia egyik kiemelt előadója volt Szegedy - Maszák Mihály, amikor a Fideliónak sokat mesélt Liszthez fűződő személyes élményeiről. Az interjút itt olvashatja el.

Egyik szervezője és vezetője volt a magyar irodalom történetének többféle értelmezését összefogó háromkötetes könyve szerkesztésében és megírásában, amely 2007-ben A magyar irodalom történetei címmel jelent meg.