Auguszta

Divattervező rendezte az év egyik legjobb filmjét

Éjszakai ragadozók filmkritika

2016.11.20. 08:22

Programkereső

Értelmiségi kapcsolat-dráma és vérfagyasztó Texas-thriller keveredik Tom Ford második filmjében, ami remélhetőleg rendezőként is elhozza neki az áttörést.

Ha lenne igazság az ilyen dolgokban, akkor Colin Firth nem A király beszédéért kapta volna az Oscar-díját 2011-ben (elvéve azt James Franco-tól), hanem egy évvel korábban, egy szép kiállítású független filmecskéért, az Egy egyedülálló férfiért. A film megmaradt a díjátadókat mindig kísérő outsidernek – az ilyenek egyébként sokszor izgalmasabbak, mint a díjakat besöprő „nagyok”. Ugyan Firth megkapta érte a jelölését, de sok vizet nem zavart a mozi. Az Amerikai Filmintézet ugyan beválogatta az év legjobb filmjei közé, Velencéből elhozott témája miatt egy Queer Lion-t, és zeneszerzőjét, operatőrét is jelölték itt-ott, de itthon például be sem mutatták, és népszerűsége sehol sem volt a hasonló esztétikai minőségű, még mindig rétegfilm Carol-hoz képest, amit tavaly jelöltek Oscarra. A filmet az addig divattervezőként ismert, a nevével fémjelzett márkával a szakmában jól ismert Tom Ford rendezte.

Tom Ford
Tom Ford
Fotó: Andreas Rentz / Getty Images Hungary

Most elérkezett a mozikba Ford második filmje, ami úgy néz ki, hogy nagyobbat szólhat, mint Az egyedülálló ember. Az, hogy az Éjszakai ragadozók eszméletlenül jól mutat a vásznon, nem újdonság – Ford divatháttere elég biztos alap az arány- és stílusérzékének, és mindezt előző filmje is hozta. Viszont az Éjszakai ragadozóknak ez ugyanúgy csak a felszíne, mint a többi játék, amit a rendező belepakolt, hogy félrevezessen minket.

Túlsúlyos, meztelenül vörös posztó és flitter előtt táncoló nőkkel indít a film, aminek egyfajta direkt megbotránkoztatás is a célja: aki ezekbe a képekbe nem képes mást látni, csak testiséget, az valószínűleg a következő két órát sem fogja értékelni. Ekkor még azt hihetjük, hogy valamiféle esztétikáról, felszínesség-kritikáról lesz szó. A főszereplő Amy Adams ugyanis unott galéria-tulajdonost alakít, aki a tőle elhidegült férjével ugyanolyan elégedetlen, mint az őt körülvevő kortárs művészettel. Aztán egy váratlan csomag érkezik: volt férje első regénye, amit neki dedikált.

Ekkor elkezdődik a film második szála, egy vérbeli thriller. Egy idilli családra csapat bunkó redneck száll rá a texasi országúton. Kis keménykedés az autókkal, csattannak a lökhárítók, leszorítják őket az útról, és úgy játszanak velük, mint macska az elejtett egérrel. Aztán eldurvulnak a dolgok, a tehetetlen, inkompetens családfőt megverik, lányát és feleségét elhurcolják. Miután az apának sikerül megmenekülnie, elindul a nyomozás családja után.

896283 33
Fotó: port.hu

Óriási a kontraszt a film két sztorija között: az egyik tipikus, felszínes értelmiségi krízishelyzet, a másik izgalmas és kegyetlen tragédia. Ford úgy játszik velünk, mint a filmbeli vidéki suttyók a családtagokkal: több értelmezési kísérletet is felmutat, hol ér össze a két szál. A könyvbeli anya és Adams karaktere kísértetiesen hasonlít egymásra, mégis folyamatosan a Jake Gylenhall alakította apa figurájára vágja rá Adams szenvedésének képeit. Valójában minden hasonló fejtegetés hibás: ami Fordot érdekli, az Adams története, aki nem találja magát a saját gazdag, de üres világában. A thriller-szál nem más, mint csomagolás – így adja el nekünk az értelmiségi nő drámáját.

Önmagában mindkettő sztori kissé lapos, és talán unalmasan egyszerű lenne: egy nő rájön hogy férjével nem szeretik egymást, és talán rossz döntéseket hozott a múltban; egy férfi családját elrabolják, ő pedig egy öntörvényű sheriffel az oldalán megpróbálja megtalálni őket. Ahogy lassan haladnak előre a sztorik a maguk nyílegyenes vonalán, lassan kibomlik nemcsak az elrabolt családtagok sorsa, de a galériatulajdonos Adams múltja is: hogy jött össze első férjével, majd hogy váltak el útjaik és kötött ki a mostani, üres kapcsolatánál. Lassan világossá válik a két történet közötti párhuzam, amit ha meg akarunk fejteni, nem csak Adams történetére kell koncentrálnunk, hanem volt férjére is.

Ford látlelete az emberi természetről, az emberi kapcsolatokról elszomorító és megrázó: képtelenek vagyunk jó döntéseket hozni, mert amit annak gondoltunk, az később úgyis elromlik, akkor pedig már nem tehetünk semmit. Az emberek akárcsak előző filmjében, az Éjszakai ragadozókban is boldogtalanok, ráadásul ezzel az érzésükkel teljesen egyedül maradnak.

896278 33
Fotó: port.hu

Jake Gylenhall színészileg folytatja azt az utat, amit a Túl a barátságon című filmmel kezdett el, mostani alakítása tökéletesen illik Fogságban-Ellenség-Éjjeli féreg sormintába - ugyanúgy remekel mint azokban. Aaron-Taylor Johnson ellenben először próbálkozik valódi, komoly színészettel, amihez már nem csak a karizmája szükségeltetik – és méltó társa Gylenhall-nak. Amy Adams a főszerepben még úgy is ott lesz – jogosan – a díjszezon fő jelöltjei között, hogy ezúttal valójában halványabb. A legnagyobb alakítás viszont kétségtelenül Michael Shannon-é: Philip Taylor-Hoffman halála után talán Amerika első számú karakterszínészévé előlépve a tüdőrákos sheriff szerepében olyan, mint egy vén sivatagi róka: minden pillantását öröm nézni, olyan jelenléte van a vásznon, hogy akkor is ellopja a show-t, ha nem csinál mást egy jelenetben, csak köhög.

Az tehát, hogy látványban és színészi teljesítményben nagyobb filmet keveset láttunk idén, egész hamar egyértelművé válik. Mire két óra elteltével minden a helyére kerül és elsötétül a kép, abban is biztosak lehetünk, hogy az Éjszakai ragadozók minden egyéb szempontból is az év egyik legjobbja.