Szilárda

Szinesztézia, a legális hallucinogén

2016.11.27. 10:58

Programkereső

A szinesztézia kicsit olyan, mintha az ember egész életében hallucinálna. Rendkívül érdekes jelenség, sok művészről bebizonyosodott, hogy ezzel az agyi állapottal élték életüket. A mentalfloss.com összegyűjtött párat közülük.

A szinesztézia az agynak egy olyan „állapota”, amikor látszólag össze nem illő érzeteket különböző módokon párosít. Ilyen lehet, ha valaki például egy színt látva egy betűre asszociál. Akik szinesztéziások, hallani tudják a színeket, érezni a hangokat, megízlelni az alakzatokat, attól függően, hogy milyenfajta szinesztéziával rendelkeznek. Ezekre az érzetekre még az is jellemző, hogy következetesek, vagyis ha valaki az 1-es számot narancs színűnek látja, akkor egész életén át ezzel a színnel párosítja.

A tudósok között nincs egyetértés, hogy mi okozza a szinesztéziát. Egyesek tanult válaszok sorozatának tulajdonítják, de abban szinte mindenki egyetért, hogy a jelenségnek neurológiai alapja van. Vannak magyarázatok, amelyek a különböző agyi területek szokatlan kapcsolódásairól szólnak, hasonlóan a kisbabák agyához; sokan úgy vélik, hogy minden kisbaba szinesztéziás kb négy hónapos koráig, amíg a szinaptikus metszés kialakul.

Szinaptikus metszés: A kisbabák agya már újszülött korban kb százmilliárd idegsejtet tartalmaz – ugyanannyit, mint a felnőtteké. Rengeteg inger éri őket, ennek hatására agyi idegsejtjeik újabb és újabb kapcsolatokat építenek ki egymással, több százbillió új idegi kapcsolatot létrehozva. Ha valamely inger ismétlődik, a kialakult kapcsolatrendszer megerősödik. Abban az áramkörben viszont, amely nem jön működésbe újra meg újra, elhalnak a kapcsolatok. (ng.hu)

A szinesztézia állapota a lakosság nagyjából négy százalékára jellemző, és köztük több a nő, mint a férfi. A tudomány mai állása szerint ez pedig genetikusan öröklődik. Többféle szinesztézia létezik, a leggyakoribb a graféma-szín, ekkor a számokhoz és a betűkhöz különböző színek kapcsolódnak; a hang-szín szinesztéziánál a hangokhoz kapcsolódnak színek vagy alakzatok. Talán nem meglepő, hogy a szinesztéziások nyolcszor nagyobb valószínűséggel végeznek valamilyen kreatív munkát, és a történelem során számos művészről bebizonyosodott, hogy szinesztéziás.

Vincent van Gogh

hang-szín szinesztézia

Sajnálatos módon ez inkább hátráltatta Van Gogh-ot; a festőművész 1885-ben zongoraórákat vett, amikor is a zongoratanára észrevette, hogy Van Gogh a hangjegyekről különböző színekre asszociál. A tanár ezt az őrültség jelének könyvelte el, és elbocsátotta a festőt.

Liszt Ferenc

hang-szín szinesztézia

Bizonyára rendkívül érdekes és szórakoztató lehetett zenésznek lenni Liszt zenekarában, ugyanis a híres zeneszerző szinesztéziájával segítette a zenekar tagjait a zene átélésében; „Ó, uraim, egy kissé kékebben, ha kérhetem!” vagy „Ez mély lila, tartsák ki! Ne olyan rózsaszínen!” Eleinte a zenekar azt gondolta, hogy Liszt csak viccelődik, később azonban rájöttek, hogy tényleg látja a hangok színét.

Arthur Rimbaud

hang-szín szinesztézia

Nem bizonyított tény, hogy Rimbaud valóban szinesztéziás volt, de A magánhangzók szonettje című verse ezt támasztja alá;

Arthur Rimbaud: A magánhangzók szonettje

Szurok Á! hó É:! rőt I! zöld U! kék O! - csak egyszer

Lehessek titkotok mind elbeszélni bátor!

Á! - szőrös öv, mely a setét legyek faráról

Csillog, ha némi vad bűzt belepnek lomha testtel!

Á! árnyak öble! É! hűs párák, tiszta sátor,

Halk hóvirág, királyi hermelín, jégtűs gleccser!

I! bíborok, kihányt vér, kacagógörcs a keccsel

Vonagló női ajkon, ha düh rándítja s mámor!

Ú! - az isteni tenger nyúgodt, gyürűző tánca,

Nyájjal hintett fenyér csöndje, tudósok ránca

A békés homlokon, mit alchimia tép föl, -

Ó!: - szörnyü harsonák, mik ítéletre zengnek,

És Csönd, melyben világok és angyalok kerengnek,

Oméga! - viola sugár az Ő szeméből!

(Tóth Árpád fordítása)

Vlamidir Nabokov

hang-szín szinesztézia

Nabokov családtagjai; édesanyja és fia és szinesztéziások voltak. Nabokov saját maga is leírta állapotát memoárjában, a Szólj, emlékezetben!

„Amióta az eszemet tudom, gyenge hallucinációim vannak. Néhányat hallok, néhányat látok, és egyik sem volt a javamra... A barna csoportban van a gazdag, gumiszerű, lágy „g” hang; a halványabb „j”; a „h” drapp cipőfűzője... az égett vörösesbarna „b”, ahogy a festők hívják; „m” az összehajtott rózsaszín rongy, és ma végre tökéletesen összepárosítottam a „v”-t a rózsakvarccal a Színek szótárában (Maerz and Paul's Dictionary of Color).

Nabokov megemlíti azt a pillanatot is, amikor ő és édesanyja tudomást szereztek megosztott szinesztéziájukról; „Felfedeztük, hogy az ő betűi közül egy párnak ugyanolyan színe van, mint a sajátjaimnak, és emellett optikailag hatottak rá a hangjegyek.”

Duke Ellington

hang – szín szinesztézia

Don George Duke Ellingtonról írott könyvében (Sweet Man: The Real Duke Ellington) leírta, miket mondott neki a zenész; „Meghallok egy hangot egy zenésztársamtól a zenekarban, és az egy szín lesz. Meghallom ugyanazt a hangot egy másik zenésztől, és az egy másik szín. Amikor egy kitartott zenei hangot hallok, pont ugyanazt a színt látom, amit te is, de én látom a textúrákat is. Ha Harry Carney játszik, a „D” sötétkék zsákvászon. Ha Johnny Hodges zenél, a „G” halványkék szaténná válik.”