Etelka, Aletta

Bors őrmester 50 éves

2017.06.01. 18:37

Programkereső

A Beatlesnek egyszerűen elege volt abból, hogy ők a Beatles, a gombafejű stadionzenészek, akik közben jócskán túlnőtték a közönségüket, egyre több minden érdekelte őket, és egyre komolyabb babérokra törtek. Így született a legendás albumuk, az 50 éves Sgt Pepper’s Lonely Hearts Club Band.

Paul McCartney ötlete annyi volt csupán, hogy bújjanak álruhába, szabaduljanak meg egy kicsit attól a tehertől, hogy ők a világ legjobb rockbandája. Ekkor már elkészült a Revolver , melynek a dalait nem játszották koncerteken, mert az aprólékos stúdiómunka reprodukálhatatlan volt színpadon. Sőt, a fellépéseket is abbahagyták, hiszen sikoltozás és balhé közepette nincs értelme zenélni. Közben pedig olyan alkotói láz fogta el őket , amelyet a legnagyobbak is megirigyelnének. A zenekar alteregója Bors Őrmester Magányos Szívek Klubjának Zenekar lett: „Bármit tehettél, mikor kezedbe fogtad a mikrofont vagy a gitárodat, mert nem önmagad voltál” – mondta Paul.

Valami volt a levegőben, és a Beatles gyorsan lecsapott rá. San Franciscóban megjelentek a hippik, a Swinging Londonban pezsgett az élet, olyan zenekarok keltek életre, mint a Velvet Underground, akikkel Andy Warhol is dolgozott együtt, a Jimi Hendrix Experience és folkos Incredible String Band . Az emberek készek voltak arra, hogy spirituális és mély élményben részesüljenek egy lemez hallgatásánál. Nem a Sgt. Pepper az első concept-album – az az a nem csak dalok sorozataként, hanem egységes egészként hallgatandó lemez –, de az övék lett a legjobb. (A Beach Boys és Frank Zappa is készített már ilyet.)

Egyetlen előadónak sem sikerült olyan maradandót alkotni abban a nagyon eseménydús 1967-es évben, mint a milyen a Sgt. Pepper, a mely az art-rockos stílusával pontot tesz a beatkorszak végére, intellektu sáva és eklekti kusságával a Swinging London szivárványszerűségét örökíti meg, ráadásul rögtön élére áll az USA nyugati partján kezdődő flower-power mozgalmaknak. A Beatles optimizmusát a pszichedelikumokból meríti, zeneiségét pedig már nem az előző évtizedből hozott Elvis és Chuck Berry, hanem a stúdióban töltött rengeteg kísérletezés és az indiai zene határozza meg . A többsávos felvételi technika és a hangszínkeverés úttörője a Beach Boys volt a Pet Sounds című albummal, de a Beatles volt az, aki igazán mágikus hatást ért el ezekkel.

Pszichedelika

A pszichedelikumok nélkül soha nem jönnek volna létre ezek a mesterművek – ezt még a lovagi címet kapott George Martin is elismerte, aki producerelte az albumot, és aki soha nem vett tudomást a fiúk tripjeiről. Ha Lennon Lucy in the Sky with Diamonds című dalának kezdőbetűit összeolvassuk, az LSD mozaikszót kapjuk, a szerző persze váltig tagadta a szándékosságot. A fiam, Julian hozott nekem egy rajzot, kérdeztem, mi, Lucy az égben gyémántokkal, felelte – magyarázkodott. Hiába, a dal szürreális szövege több mint leleplező, az egész pedig egészen gyönyörű. Később, a lemez megjelenése után a rádió nem is játszhatja a számot. Pedig az album nem állásfoglalás a drogok mellett, egyszerűen csak egy olyan világnézetet közvetít, amelynek alapja a pszichedelikumok által megváltozott gondolkodás.

A Beatles egy évvel korábban kezdett pszichedelikumokat fogyasztani – habár John és George első LSD-élménye elég kaotikusan sikerült (azt vizionálták, hogy felgyulladt velük a lift), tovább kísérleteznek az anyagokkal. „Megváltoztatja az életed, és soha nem fogsz ugyanúgy gondolkodni aztán. Johnt nagyon izgatta ez – mesélte Paul. – Engem megijesztett. Soha nem érkezni haza...”

George Harrison, az együttes gitárosa pedig 1966-ban Indiába utazott, hogy Ravi Shankarral zenéljen együtt, és teljesen megváltozott.

Először éreztem azt, hogy megszabadultam attól, hogy én egy beatle vagy egy sorszám vagyok.

A társadalomban akármilyen finoman is, de számozzuk egymást és magunkat, és az állam is ezt teszi velünk.” Később, 1968-ban a Beatles közösen Indiába utazik. (Ezt az elvonulást egyenesen Jézus negyven napos pusztai magányához hasonlították a kultúrtörténészek.)

Az avantgarde hatása

John Lennon nem sokat tartott az avantgarde-ról egészen addig, míg Yoko Ono fel nem bukkant az életében. („Az avantgarde francia szó, annyit tesz, lósz*r” – mondogatta állítólag.) 1966-tól viszont nyitott volt a kísérletezésre. A Being for the Benefit of Mr. Kite! című dal egy lenyűgöző hangmontázs, ahol a dalszerkezetben a szóló helyén egy vásári orgona hangfelvételének véletlenszerűen összevágott részletei hallhatók. A lenyűgöző záródal, A Day in the Life pedig egy órási happeninget foglal magába.

A dalban volt ugyanis két huszonnégy ütemes bridge, ahol McCartney, aki ekkor már hallgatta Cage, Stockhausen és Luciano Berio zenéjét, egy hatalmas zenekari happeninget képzelt el. A szimfonikus zenekar feladata mindössze annyi volt, hogy a huszonnégy ütem ideje alatt jussanak el egy E-dúr hangzatig. „Persze – mondta a zenészekről George Martin – úgy néztek rám, mint aki megőrült.” A Londoni Szimfonikusok zenészek morogtak, hogy egy rockzenekar szeszélyeit kell kiszolgálniuk, de meggyőzte őket a magas órabér. A dal teljes felvétele egyébként összesen harmincnégy órát vett igénybe. (Összehasonlításképp: az együttes legelső teljes lemeze 11 óráig készült.)

Az ikonikus lemezborító

A Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band (1967)
A Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band (1967)

A 60-as években egy átlagos lemezborító legfeljebb 50 fontba került, a Beatles lemezkiadóját sokkolta tehát, amikor a banda azzal az ötlettel állt elő, hogy egy hatalmas fotómontázst szeretnének a borítónak, és rá szeretnének tenni egy csomó olyan figurát, akik valahogy hatottak rájuk. „Kicsit azt üzenik, hogy a popos Beatles meghalt, éljen az új, népszerű és avantgarde Beatles” – írta egy kritikus, Colin Fleming. A képen ott van a régi Beatles is, a Madame Tussauds panoptikumból  származó viaszszobrok formájában, és egy csomó híresség, többek között Marlene Dietrich, Terry Southern, Bob Dylan, a sátánista Aleister Crowley (ami egyértelmű szemtelen provokáció), Marlon Brando, Oscar Wilde, Stan és Pan és Edgar Allan Poe. Az egész költsége mintegy 3000 fontot tett ki. 

A borító eredetiségéről is vannak kétségek. Egy svéd lemezkereskedő, Jorgen Johannson vetette fel a közelmúltban, hogy lehetséges, hogy a gombafejűeket a Mercblecket nevű svéd zenekar borítója „ihlette” volna, melynek középpontjában szintén egy katonazenekari dob áll, a kép szereplői pedig egyenruhában feszítenek. A dolog pikantériája, hogy ez az elfeledett svéd együttes épp Beatles-feldolgozásokat játszik a lemezen.

A Beatles 5 hónapot töltött a stúdióban (összesen 700 órán át dolgoztak), és amikor május végén, reggel hat órakor kitámolyogtak a stúdióból a lemez próbavágású acetátpéldányával, felkeresték egy barátjuk King's Road-i lakását, kitárták az ablakokat, és a nagy hangszórókból Chelsea háztetőire zúdították a Sgt. Pepper hangjait.

A környéken mindenütt kinyíltak az ablakok, az emberek kíváncsian kihajoltak. Mindenki tudta, ki játszik a lemezen

– írta Derek Taylor hangmérnök.

1967. június 1-jén Nagy-Britanniában piacra dobták az albumot, az emberek meglepődtek és megkönnyebbültek. Az együttes felbomlásáról ekkor már felröppentek a pletykák, de McCartney. Lennon, Harrison és az állandóan alulértékelt, de zseniális Ringo Starr gyorsan helyretette a világot: még mindig ők viszik a zászlót a rockzenében. A lemezt folyamatosan játszották a rádiók, vallásos áhítat övezte a Bors őrmestert. „Meghatározó pillanat a nyugati civilizáció történetében” – írta a Times. A Byrds együttes gitárosa egész éjjel a lemezt játszotta egy San Francisco-i szállodában, miközben százak hallgatták vele csöndben, a hallban guggolva.

„Egyszerűen csak jó koncertet adtunk”

– mondta később Paul McCartney.

Bors őrmester és a Magányos Szívek Klubjának Zenekara 50 éves.