Auguszta

A zenészeknek még a memóriájuk is jobb az átlagosnál

2017.10.31. 10:00

Programkereső

Újabb tanulmány szolgál érvekkel azzal kapcsolatban, miért érdemes komolyabban foglalkozni zenével.

A Padova-i egyetemen végzett kísérlet kimutatta, hogy a zenészeknek erősebb a rövid távú és az információ megőrzéséért és mozgósításáért felelős munkamemóriájuk, mint a kísérletben résztvevő nem-zenészeknek. A PLoS One-on publikált tanulmány, 29 kísérlet eredményeit összesítette, ami összesen 53 feladatot foglalt magába. Ezek közül 14 a hosszú távú memóriára vonatkozott, 20 a rövid távú memóriát tesztelte, további 19 pedig a fent említett munkamemória működésére fókuszált.

musicianbrainguy
Fotó: Sharon Colman Graham

Az eredmények szerint

a hosszú távú memóriában nem volt tapasztalható különösebb eltérés a zenészek és a nem-zenészek között, de a rövid távú és a munkamemóriára vonatkozó feladatokban jobban teljesítettek a zenészek.

Az is kiderült, hogy nemcsak a tonális, vagyis hangokat érintő munkamemória feladatokban voltak ők jobbak, de a verbális ingerekre is jobban reagáltak. A legjobban azokban a rövid távú memóriát tesztelő feladatokban remekeltek a zenészek, amik egy zenei hang, szóbeli utasítás vagy vizuális kép felidézésére szólították fel őket. A tanulmányt végző Padovai Egyetem pszichológusa, Francesca Talamini számos hipotézissel szolgált azzal kapcsolatban, miért jobb az átlagosnál a zenészek memóriája. Egyrészt elismerte, hogy sokszor eleve azokból az emberekből válik zenész, akiknek erősebbek ezek a képességeik, de valószínűbb magyarázatnak tűnt, hogy mindez a több érzékre ható zenei képzés következménye. Mint írják,

a hangszeres játék során a zenész agyában három dolog zajlik egyszerre:

a zenei jelölés, vagyis a kotta olvasása összekapcsolódik a hang mentális felidézésével és a motorikus válasszal, vagyis a megszólaltatáshoz szükséges mozdulat elvégzésével. Mindez az egyén aktív és kontrollált tanulási folyamatait is fejleszti, ami jótékonyan hat más típusú memorális folyamatokra is. Bármi is legyen a magyarázat, ezek az eredmények további bizonyítékkal szolgálnak a zenélés jótékony kognitív hatásairól.