Szilárda

a cirkuszművészet rovat támogatója a fővárosi nagycirkusz

Bohócnak születni kell

2017.11.30. 10:57

Programkereső

Ki a manézs koronázatlan királya? Nehéz választani, hiszen a cirkusz hierarchiája bonyolult rendszer. A légtornászok bátorsága előtt mindenki fejet hajt. Az állatidomárok tekintélye hátborzongató. Az akrobaták, zsonglőrök, bűvészek varázslatos technikai tudását irigykedve bámuljuk. Csak a bohóc figurája megfoghatatlan, mert egy más dimenzió misztikus lénye ő.

A Magyar Nagylexikon a cirkuszművészet négy fő műfaját különbözetei meg: akrobatika, zsonglőr-bűvész produkciók, állatszámok és a feszültségoldó-komikus bohócok műsora. A bohócoknak két alaptípusát szokták megkülönböztetni: a passage-bohócok akrobatikus csetlését-botlását és komikus okvetetlenkedéseit sokszor csak az átállások alatti töltelék produkcióként használják. A másik típus az entrée műfajban létezik, eredete az antik görög színjátszás és az olasz commedia dell'arte. Ez egy sajátos bohócszínház, szereplői önálló jeleneteket mutatnak be.

A kétpólusú felosztás a színek és a karakterek mentén is megjelenik. A Fehérbohóc arca fehérre festett, inkább szomorú, lírai, érzelmes benyomást kelt. A színes bohóc (Auguszt) jellegzetessége a pirosra festett orr vagy műorr, valamint a túlzott méretűre festett piros száj. Federico Fellini gondolatmenete ekképp definiálja a két karaktert:

A fehér bohóc maga az elegancia, a báj, a harmónia, az intelligencia, a bölcsesség, a morális, kikezdhetetlen, vitathatatlan, szentségszerű.

A fehér clown valójában a Papa, a Mama, a Tanító, a Művész, a Szép, minden, ami előírásos, fenséges és kötelező. A csillogó flitteres ruhát öltött tökéletességnek ez a megtestesülése ingerli lázadásra a pojácát. Vonzza a csillogás, de a példakép elérhetetlen. Ezért a földre veti magát, becsinál, ordít, lázad, megbotránkoztat. Az ész gőgös kultusza csap össze az ösztönnel.

1768-ban alakult meg az első cirkusz, ahol a kereslet-kínálat elv alapján megszületett az igény a lovas számok közötti szórakoztatásra is. Amikor az egyik szereplő rájött a módjára, hogyan lehet színész nélkül nevettetni, megszületett a bohóc karaktere.

A maszkokat 1778-ban arcfestékre cserélték, így született meg a „klasszikus” bohóc küllem.

A sminkek, kiegészítők folyamatos fejlődésen mentek keresztül. A bohócszínház jelenetei az 1800-as években tűntek fel először. Leginkább a pantomimhez hasonló mutatványaik voltak, három fő karaktert különítve el: Pierrot a reménytelen szerelmes, Harlequin az ostoba de vidám falusi fiú és Columbine az egyetlen női szereplő.

Magyarországon is híres cirkuszdinasztiák nőttek fel, két kiemelkedően híres bohócunk adva: Hirsch Zoltán, Zoli bohóc a törpenövésű mulattató és a kétszáz éves artista család tagja, Eötvös Gábor. Leghíresebb mutatványa négy kontinensen volt szenzáció, amelyben visszatérő kifejezés volt:

Van mááásik!!!”

A mutatványban a kisember (testi adottságait kihasználva) karaktere ölt testet, akit a sokkal nagyobb emberek mindig megakadályoznak, hogy eljátsszon egy dallamot, amitől a szív életre kel, de kitartással és szorgalommal mindig a kisember győz, mert mindig van má-ásik.

Hivatásuk a szórakoztatás, hiszen két ember között a legrövidebb távolság a nevetés. A cirkuszi számok között a legösszetettebb munka az övék: kiváló ritmus- és humorérzék szükségeltetik a zenei képzettség mellett. És egy varázslatos személyiség, amivel születni kell. Hiszen

a bohóc szabad. Ezért a lét egyik főalakja és ezért ritka. A nevetés éppen ennek a szabadságnak a jele.

Napjaink szabadságharcosai a standuposok és a bohócdoktorok. Mindkét típus a lélek gyógyítja rendszertől és betegségtől függetlenül léteznek. Mégsem szereti őket mindenki.

Manapság divatos betegség a coulrofóbia, azaz, a félelem a bohóctól.

Ezt a társadalmi viszolygást a képregények és horrorfilmek csak erősítik: az élénken kifestett, hegyes fogú, ijesztő bohócarcokkal. A jelenséget csak még jobban fokozzák a hírekben elhangzó bohócmaszkot viselő rabló, gyilkos, terroristák jelenléte.

És hogy ki ez az örökké vigyorgó szörnyeteg? Egy karakter, aki egyidős az emberiséggel. Nevettetett az ókori temetésen, a középkori karneválon, Shakespeare színházában és a cirkusz porondján. Ma mégis félnünk kellene tőle? A bohóc egy másik dimenzió figurája. A festék eltakarja valódi arcát, így sosem lehetünk biztosak benne, kit és milyen szándékot rejt a maskara. Furcsa és groteszk lény, akit nem szabad közelről nézni. Mint a festményeket a múzeumban. Messziről egységes a kép a fehér arc, a rajzolt kontúrok. Azonban vigyázat! Mássága változást plántál a néző lelkébe. Veszélyes közel menni a bohóchoz, hiszen a reflektorok fényében gyorsan megolvadó, repedezett festék alatt megtaláljuk a még dobogó emberi szívet, annak összes valóságával és fájdalmával.

Megszeretni őket csak a legbátrabbaknak ajánlott!