Konstantin

Magyarósi Évát és Villányi Dánielt is díjazták a modern mecénások

2018.03.09. 12:19

Programkereső

A képzőművész és a zongoraművész mellett Losonci Bálint borász vehette át csütörtökön Budapesten az UniCredit Bank Korszakalkotók mecénás programjának díjait és az azokkal járó, három-hárommillió forintos támogatást.

Az első alkalommal meghirdetett programmal szeretnének visszaadni valamit annak az országnak, ahol dolgoznak

- emelte ki Marco Iannaccone, a magyarországi UniCredit Bank általános vezérigazgató-helyettese az eredményhirdetés előtt. Ennek azt a formáját választották, hogy fiatal tehetségeket támogatnak, az ő elhivatottságukba, energiájukba, szenvedélyükbe fektetnek be - mondta.

Villányi Dániel zongoraművész
Villányi Dániel zongoraművész
Fotó: UniCredit

A bank felmérést készített arról, hogy milyen ügyek fontosak ügyfeleiknek, így esett a választás a képzőművészet, a zene és a gasztronómia területeire - tette hozzá Aleksandra Cvetkovic, az UniCredit lakossági és kisvállalati divíziójának vezetője hozzátette.

Ezt követően 36 ismert szakember segítségével választották ki mindegyik terület legígéretesebb fiatal tehetségeit, majd közülük hétfős zsűri jelölte ki a kilenc döntőst.

A Zene kategóriában Jónás Vera énekes-dalszerző, Kálnay Zsófia operaénekes és Villányi Dániel zongoraművész versengett.

A Vizuális művészet kategóriában Magyarósi Éva animációs rendező, képzőművész, Puklus Péter fotográfus, képzőművész és Szalay Péter szobrász közül választhattak a szavazók.

unicredit4

Az Ízvilág kategória jelöltjei Csanád Márton és Simonfai Balázs, a Hara'Punk Brewing sörfőző mesterei, Losonci Bálint mátrai borász és Tóth Sándor kávés szakember, baristatréner lettek.

A jelölteket Budapesten, Győrben, Debrecenben és Kecskeméten gálaesteken is megismertették a közönséggel, amely a program mikroportálján szavazhatott kedvenceire. A honlapra végül 120 ezer látogató kattintott rá, akik a hitelkártyás vásárlásaikkal is több mint 587 millió forintot konvertáltak át a támogatottjaik melletti pluszpontokká.