Dezső

Mentális betegségéből erőt merítve vált művésszé, élettörténete Oscart nyert

2018.05.12. 09:32

Programkereső

Az idei év Legjobb rövid dokumentumfilm Oscar-díjasa egy kivételes művész érzékeny és csupaszív portréja.

Szeretek a kocsiban ülni a négy-karika-ötös út forgalmában, legalábbis amíg nem vagyok késésben, vagy nem kell pisilnem

- meséli Mindy Alper sajátos beszédmódján. Nem olyan ritmusban beszél, mint mások, a 405-ös utat is másképp fogalmazza meg - de ez semmit nem vesz el mondandójából: őszintén, kertelés nélkül, humorral és öniróniával szól magáról és életéről. Mindy Alper , aki elismert művész Los Angelesben, gyerekkora óta mentális betegségekkel küzd. A róla szóló dokumentumfilm, a Heaven is a Traffic Jam on 405 Oscar-díjat nyert idén márciusban.

Mindy Alper (forrás: Rosamund Felsen Gallery)
Mindy Alper (forrás: Rosamund Felsen Gallery)
Fotó: Grant Mudford

Az interneten fellelhető életrajzokból egy tehetséges és kitartó ember képe bontakozik ki, aki nem tört össze a betegsége súlya alatt, hanem felhasználva az abból fakadó félelmeket és frusztrációkat, zseniális művészetet hozott létre. Már egészen pici korában rajzolni kezdett, négyévesen pedig találkozott Dorothy Cannon művészeti tanárral, aki egészen 40 éves koráig foglalkozott vele: az ő segítségével talált rá saját kifejezésmódjára. Alper később egy sor további területen próbálta ki magát: megtanult marionettbábut készíteni, olajjal festeni, gitározni, hegedűzni, fametszeteket készíteni, papírmasézni. Illusztrált gyerekkönyvet és fellépett színházban is. Jelenleg az egyik legismertebb Outsider művész Los Angelesben.

Erre, mármint hogy ő voltaképp Outsider művész, csak nemrég jött rá, amikor egy interjúban az LA Times újságírója elmagyarázta neki. A terminussal az olyan művészeket illetik, akik mentális betegséggel, vagy egyéb korlátokkal küzdenek, illetve autodidakta módon sajátították el a művészetet, és izoláltan, magukban alkotnak.

Mindy Alper egy névtelen, 2006-os rajza (forrás: Rosamund Felsen Gallery)
Mindy Alper egy névtelen, 2006-os rajza (forrás: Rosamund Felsen Gallery)

A Mindy Alperről szóló dokumentumfilm nemcsak közelebb hozza hozzánk ezt a kivételes életutat, de bemutatja azt is, mi rejlik valójában a Wikipedia-szócikkek és jól csengő önéletrajzok mögött.

Alper nemcsak azért kiváló alany, amit eddigi életében elért, hanem azért is, mert a dokumentumfilm rendezőjének minden kérdésére keresetlen őszinteséggel és humorral válaszol.

Emberibb mindannyiunknál. Ő az egyetlen interjúalany, aki minden kérdésemre komplett választ ad, nincs meg benne az a kertelés, ami a mi agyunkban működik, hogy vajon elég okosnak tűnünk-e, hogyan nézünk ki és hogyan hangzik, amit mondunk

- magyarázta a rendező, Frank Stiefel, aki egy művészeti iskolában találkozott Alperrel, ahova feleségével együtt járt.

A Heaven is a Traffic Jam on the 405 tele van érzelmes és őszinte pillanatokkal. Ilyen például, amikor a művész gyerekkoráról derülnek ki részletek. Alper még kislány volt, amikor  autizmust diagnosztizáltak nála, édesapja viszont nem tudta elfogadni, hogy a lánya nem olyan, mint a többiek. Dühét a családján töltötte ki, édesanya pedig semmit nem tett, hogy megvédje lányát - inkább 16 évesen elküldte őt otthonról.

Nem értettem, miért nekem kell menni, és miért nem apámnak

- emlékszik vissza Alper a filmben. 

Mindy Alper egy névtelen műve (2010-13) (forrás Rosamund Felsen Gallery)
Mindy Alper egy névtelen műve (2010-13) (forrás Rosamund Felsen Gallery)

1994-ben sokkterápiát kapott, miután megpróbált öngyilkos lenni - a kezeléstől azonban állapota csak rosszabbodott, tíz évig egyáltalán nem tudott beszélni. Csak művészetével tudta kifejezni magát, ebben pedig tanára és életre szóló barátja, Dorothy Cannon volt segítségére, aki több művének is ihletője.

A Heaven is a Traffic Jam on the 405 című alkotás főszereplőjének személye révén válik többé egy egyszerű, a művészet erejéről szóló filmnél: egy kivételes ember őszinte és inspiráló portréja, ami ugyanúgy tele van humorral és őszinteséggel, mint Alper alkotásai.