Plusz

226 előadó, 800 program, 50 helyszín – Számokban az EgyFeszt, Erdély legfiatalabb fesztiválja

2022.08.09. 14:55
Ajánlom
Az EgyFeszt összművészeti fesztivál második kiadása a kitűzött célok mindegyikét megugrotta: a hagyomány, a kultúra, a gasztronómia, a turizmus és a zene ötvözetéből Gyergyószéken négy felejthetetlen napot hoztak létre a szervezők, fellépők, támogatók és a közönség, együtt, augusztus 4. és 7. között.

A színpadokon 226 előadót látott vendégül a fesztivál a négy nap alatt, a koncertekhez, irodalmi estekhez remek gasztronómiai kínálat és kalandprogramok társultak, amin előszeretettel vett részt a helyszínre látogató többezer látogató.

A legnépszerűbb program a Wellhello és Gipsy Kings koncertje volt,

de sokan látogattak el a Hobó-estre, a Carson Cómára, vagy a Parno Grasztra is és a helyi Figura Társulat Egy popfesztivál című előadásán is telt ház volt. A legtöbb látogató szombaton, illetve vasárnap este kereste fel a fesztivál valamelyik helyszínét. A tavalyihoz képest Világzene színpaddal, Gyerekudvarral és Játékudvarral bővült a fesztivál. Az új helyszínek látogatottsága pedig megerősítette a szervezőket abban, hogy valóban hiánypótló programok kerültek be a repertoárba.

KNG_7714-135739.jpg

Gipsy Kings (Fotó/Forrás: Kelemen Kinga / EgyFeszt)

Nagyot szóltak a koncertek

A Gipsy Kings olyan műfajt hozott, ami teljesen újként hathatott a térségnek, viszont kicsitől a nagyig mindenki elhozta a tánccipőt. A Wellhello odacsapott, így „apu megvette a várost”. Hobo és zenekara, a Parno Graszt és a Csík Zenekar is felejthetetlen élményekkel gazdagított, de ne feledkezzünk meg a Carson Comáról, Paár Julcsiról, a Sárik Péter Trióról és Falusi Mariannról, valamint a helyi bandákról sem, hisz a No Sugar ismét felszántotta a színpadot, a 4S Street pedig lelki útravalót is adott a közönségnek.

Minden zökkenőmentesen zajlott, ebben az In Time is segített

Bár volt egy-egy program, ami külső okokból elmaradt, összességében minden zökkenőmentesen zajlott és a meghirdetett események 95%-át megtartották. A fesztivál digitális műsorfüzetének szerepét az In Time telefonos alkalmazás töltötte be, amely megkönnyítette a tájékozódást.

VRK_9954-145427.jpg

EgyFeszt (Fotó/Forrás: Vargyas Ákos /EgyFeszt)

Élt a város, megmozdult a térség

Jó volt megtapasztalni, hogy Gyergyószék igenis fel tud emelkedni ha akar: Gyergyószentmiklós, Gyergyóalfalu, Gyergyócsomafalva, Gyergyóditró, Gyergyóremete, Gyergyószárhegy és Borszék önkormányzata is csatlakozott; a fesztivál egésze pedig ennek az összefogásnak köszönhetően állt össze.

A szervezők köszönettel tartoznak a következő kiemelt támogatóknak: MOL, Magyar Turisztikai Ügynökség, Petőfi Kulturális Ügynökség, Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza. Köszönik továbbá minden cégnek, magánszemélynek és médiapartnernek, hogy segítették a második Egyfesztet: „Az Egyfeszt kigondolásakor csak álmot kergettünk, bízva abban, hogy legalább egy töredéke valahogy megvalósulhat. Most pedig elhúztuk a függönyt a második felvonás után, és nem győzzük megfogalmazni a megannyi köszönetet!” – írják a szervezők.

Fejléckép: EgyFeszt (fotó/forrás: Kelemen Kinga / EgyFeszt)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Végre nem egymásról, hanem egymással” – szakmai fórumot tartottak a színházcsinálók

Maratoni, többórás fórumot tartottak a színházcsinálók az Eötvös10-ben, csaknem 60 előadóművészeti és közművelődési szervezet részvételével zajlott az első széleskörű szakmai egyeztető fórum.
Vizuál

Még egy hónapig lehet megcsodálni az első kínai császár agyagkatonáit a Szépművészetiben

A tervezett, május 25-i záráshoz képest három héttel tovább, június 14-ig látogatható a világ leghíresebb régészeti leleteinek egyikét, a kínai terrakotta hadsereget és az első kínai császár korát fókuszba helyező nagyszabású tárlat a Szépművészeti Múzeumban.
Színház

„Az is érti, aki nem nézi a feliratot” – magyar színészek szerepelnek a Burgtheater legújabb bemutatójában

Császi Ádám Háromezer számozott darab című filmje Tallinnban mutatkozott be 2022-ben, a bécsi Burgtheater később felkérte a magyar rendezőt, hogy adaptálja színpadra a művet. A folyamatban több magyar színész is részt vett – Kazári Andrást kérdeztük.
Klasszikus

Schönberg monumentális műve az Operaházban hallható

Az Erkel Színházban aratott nagy közönség- és kritikai siker után a Magyar Állami Operaházban is bemutatkozik Arnold Schönberg Gurre-dalok című oratóriuma május 24-én.
Plusz

Ruhákkal segítik fiatalabb pályatársaikat az énekesek

A Kolonits Klára kezdeményezésére létrejött akcióban már nem használt fellépőruháikat ajánlhatják fel az énekesek, amelyekből tanulmányaikat folytató vagy pályakezdő fiatal művészek válogathatnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Tarr Zoltán felfüggesztette az NKTK igazgatóját

Tarr Zoltán miniszter szerint Krucsainé Herter Anikó, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő igazgatója közpénzmilliárdok kétes elosztásáért felelős, amelyekre Hankó Balázs volt kulturális minisztertől kapott utasítást – számolt be posztjában Tarr.
Plusz hír

Ruhákkal segítik fiatalabb pályatársaikat az énekesek

A Kolonits Klára kezdeményezésére létrejött akcióban már nem használt fellépőruháikat ajánlhatják fel az énekesek, amelyekből tanulmányaikat folytató vagy pályakezdő fiatal művészek válogathatnak.
Plusz ajánló

Kétnapos fesztivállal indul a nyár a Várkert Bazárban

Nyárindító zenékkel és színes, többségében ingyenes családi programokkal érkezik a VárkertFeszt június 6-7-én, ahol lesz legendás előadó, jazz koncert, naplementés DJ-szettek, táncház, valamint romantikus filmek is.
Plusz interjú

Horváthné Fazekas Erika: „Nem az a lényeg, hogy mindenki professzor legyen, hanem hogy a hétköznapokban alkalmazza a tudását”

35 évnyi tehetségfejlesztő munka áll mögötte, generációk számára tette kézzelfoghatóvá és élvezhetővé a természettudományos tantárgyakat. Horváthné Fazekas Erika, a Mester-M Díj kitüntetettje.
Plusz ajánló

Fenntarthatóság és étékteremtés a Margit-negyed összművészeti fesztiválján

Május 14–17. között ismét megrendezi a II. kerületi önkormányzat a Margit-negyed program összművészeti eseménysorozatát, a Helló, Margit! fesztivált. A mintegy ötven helyszínre szervezett közel száz program a fenntarthatóság, az értékteremtés és -védelem mellett a generációk közötti kapcsolódásokat helyezi a fókuszba.