Plusz

30 éves a Nemzeti Kulturális Alap – kulturális programokkal vár az NKA

2023.09.22. 14:10
Ajánlom
A Romengo, Lackfi János és a Danubia Zenekar, Dánielfy Gergő zenei produkciója, Gergye Krisztián táncworkshopja, hangszersimogató, filmvetítések és számtalan foglalkozás várja a kultúra iránt érdeklődő közönséget a legkisebbektől az idősebb korosztály tagjaiig a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 30 éves fennállását ünneplő programsorozaton. A Budapest szívében, a Benczúr Házban tartott háromnapos rendezvény az Alap által támogatott művészeti értékeket mutatja be 2023. szeptember 29. és október 1. között.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

„A kultúra közös ügyünk, így együtt tudjuk méltóképpen megünnepelni. Közösségben, egy családként, egy nemzetként” – mondta el a programmal kapcsolatban Bús Balázs, az Alap alelnöke, aki hozzátette: az esemény a kicsik, a nagyok és az idősek számára egyaránt kínál a kultúra eszközeivel szórakozási lehetőséget, miközben a nemzeti összetartozás erősítését segíti, hiszen a velünk élő kisebbségeket, mindannyiunk hagyományait, a kísérleti produkciók által pedig a kortárs művészetet is megismerhetjük.

A Nemzeti Kulturális Alap, a hazai és határon túli magyar kultúra legfontosabb mecénás intézménye 2023-ban ünnepli fennállásának 30. évfordulóját.

A jubileumi év alkalmából szervezett rendezvénysorozaton az NKA által támogatott kulturális értékek sokszínűsége, valamint a különböző művészeti területek színes és kreatív alkotásai, programjai mutatkoznak be a nagyközönség számára. Az esemény további fontos szemléletformáló célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a kultúra iránti elkötelezettség tudatosítására, a kultúrafogyasztás jelentőségére. A háromnapos kulturális eseménysorozaton minden korosztály számára szóló közösségépítő programokkal, látványos és izgalmas előadásokkal, táncszínházi estekkel, sok-sok zenével várják a látogatókat a Benczúr Házban.

Hangszersimogato-140847.jpg

Bársony Bálint és zenekara (Fotó/Forrás: Nemzeti Kulturális Alap)

Péntek este a magyarországi oláh-cigány zenét játszó Romengo lép fel, ami hagyományos cigány népdalokkal és saját hangzásvilággal áll színpadra, majd szombaton a Danubia Zenekar arra vállalkozik, hogy Lackfi János legszebb, legviccesebb és legfurább történetei mögé fesse a hozzá való zenéket. Vasárnap pedig Dánielfy Gergő, a 2018-as DAL című műsor Az Év Felfedezettje díjával kitüntetett énekese egy szál akusztikus gitárral szórakoztatja a közönséget.

A háromnapos kulturális program során számos művészeti területet ismerhetünk meg.

Lesz filmsarok, improvizatív tánctréning, részleteket láthatunk például a Cigánymesék sorozatból, történeti séta keretében ismerhetjük meg a helyszínt, a 125 éves Benczúr Házat. A Zöld sziget interaktív foglalkozásán felfedezhetjük a természet csodáit, az újrahasznosító workshopon egyedi használati és dísztárgyakat, ékszereket készíthetünk környezettudatos és fenntartható módon. A Banyamesék című élőzenés, bábos mesejáték keretében három népmesét láthatnak a gyerekek, majd Bársony Bálint és zenekara a zene és a zenélés varázslatos világát ismertetik meg a kisebbekkel.

Banyakep8-140846.jpg

Banyamesék (Fotó/Forrás: Nemzeti Kulturális Alap)

Gergye Krisztián workshopján a tánc eredendő ősi képességét ébresztjük fel együtt, a Korinda Zenekar pedig a magyar nyelvterület keleti végein élő népcsoportok hagyományos népzenéjét fogja tolmácsolni. Lesz rendhagyó könyvbemutató a Magyar Napló jóvoltából, ahogy az NKA által támogatott képzőművészek munkájából is láthatunk válogatást a programsorozat idején.

Van mit ünnepelnie az Alapnak: az idei évben csaknem 13 milliárd forintot fordít a hazai kultúra támogatására

a jogdíjakból és az ötös lottó szerencsejáték játékadójának 90 százalékából gazdálkodó NKA a pályázatain keresztül. „A kulturális élet az egész országhoz hasonlóan soha nem látott kihívásokkal kénytelen szembenézni, ebben a helyzetben pedig különösen fontos, hogy az NKA biztos támasza legyen a kultúra szereplőinek. A tavalyi évben kiírt, de idén megvalósuló programokra, a Magyar Géniusz Program keretében és a Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium programjain keresztül 9 milliárd forint támogatást, a nyár folyamán a hazai művészeti élet által széles körben várt pályázatokon további több, mint 4 milliárd forintot fordíthatnak művészeink alkotásaik, programjaik megvalósítására” – mondta el Bús Balázs, az NKA alelnöke korábban. A programsorozat során a Nemzeti Kulturális Alap együttműködik a Benczúr Házzal, a Postakürt Alapítvánnyal és a Postamúzeummal.

NKA_banner_640x360_20230924-093947.jpg

30 éves a Nemzeti Kulturális Alap (Fotó/Forrás: Nemzeti Kulturális Alap)

Helyszín: Benczúr Ház (1068 Budapest, Benczúr utca 27.)

A programok ingyenesek, esetenként regisztrációhoz kötöttek.

A program részletesen megtekinthető az NKA honlapján.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Romengo (forrás: Nemzeti Kulturális Alap)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Vizuál

Színekből szőtt terek – Vieira da Silva nyomában Velencében

Ha idén nyáron Velencébe látogatsz, ne hagyd ki a portugál festőművész, Maria Helena Vieira da Silva rejtélyes városképeiből rendezett kiállítást. A Peggy Guggenheim Gyűjteményben látható tárlat egy különleges művészi világba vezet – magyar szálakkal átszőve.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Kreatív robbanás a Szigeten – új helyszínen olvad össze a zene és az utcai kultúra

A londoni és New York-i Sohóhoz hasonló ikonikus városrészek élénk, művészetközpontú szelleme ihlette a Sziget egyik új helyszínét, a Szohót, amely egy multikulturális olvasztótégely, ahol a zene, az utcai kultúra és a kreativitás találkozik.
Plusz magazin

A nap, amikor még a japánok is magyarosan ropták

A magyar népzene és néptánc váratlan otthonra talált Japánban, az Oszakai Világkiállításon ugyanis szép sikert aratott fellépéseivel a Magyar Állami Népi Együttes májusban. Pál István Szalonnával, a MÁNE művészeti vezetőjével beszélgettünk az Expón szerzett élményeiről.
Plusz magazin

Zeneművészet gyerekszemmel – élménydús hét a Vigadó Art gyerektáborban

A Pesti Vigadó Vigadó Art tábora idén nyáron is megnyitotta kapuit a 7–11 éves gyerekek előtt. A tábor idei témája a zeneművészet volt, így a programok során a zene, a mozgás és a közös játék kapta a főszerepet.
Plusz interjú

Amikor a porond csodáját a gyerekek teremtik meg – oktatás a cirkuszművészet eszközeivel

A Fővárosi Nagycirkusz tíz éve szervez pedagógiai programokat iskolás gyerekek számára, foglalkozásaikon pedig élményszerűen fejlesztik a gyerekek képességeit, tudását. Sándor Andrással a cirkuszpedagógia jelentőségéről, eredményeiről és jövőjéről beszélgettünk.
Plusz hír

Átadták a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat díjait

A 2025-ben immár 31. alkalommal megrendezett Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatra idén rekordszámú pályamű érkezett, 102 alkotó 409 munkája. A népi kézművesség egyik legrangosabb szakmai eseményének számító megmérettetés kiemelkedő színvonalon zajlott.