Mivel a gitár viszonylag népszerű hangszernek számít színészkörökben is, így azokat, akik ezen játszanak - hely hiány miatt - kihagytuk válogatásunkból. A már az iskolában a figyelem középpontjában a haveroknak pengető nagymenők helyett azokat kerestük, akik a suli után szolfézzsel és gyakorlással foglalkoztak.
Nehezen hihető, de ilyen volt Julia Roberts is, aki saját bevallása szerit nem volt túl népszerű a gimiben. "Én és a barátnőm, Paige nem voltunk lúzerek, de nem voltunk népszerűek sem, egyszerűen csak elvoltunk" - mesélte a színésznő a középiskolás éveiről. Ekkor még a színészetet sem fedezte fel magának, hanem
Kolléganőjéhez hasonlóan Richard Gere is otthonosan mozog a zene világában. A középiskolában több iskolai darabhoz is szerzett zenét, trombitán és zongorán is játszik, az Oltári nő egy jelenetében gitározik. Julia Roberts-szel közös első filmjükben,
(a videóban 1:20-tól 1:49-ig), ami érthető módon kevésbé ragadt meg a nézőkben a továbbiak fényében.
Halle Berry is a fúvós szekciót erősítette: a Szörnyek keringőjéért Oscart, a Macskanőért pedig Arany Málnát bezsebelő
Ezt a hangszert választotta Calista Flockhart, az Ally McBeal-sorozat címszereplője is.
Maradva a fúvósoknál: az alábbi felvételen
Nehéz eldönteni, hogy ez, vagy a színész haja megdöbbentőbb. A tinédzser az aberdeen-i felvételre a tanárjától kölcsönzött hangszerrel utazott, 27 évvel később vett magának egy saját kürtöt, és állítólag még mindig gyakorol. A Trainspotting sztárja ennek a szereplésnek köszönhetően került először címlapra: a The Horn (Kürt) című szakmai magazin borítójára. McGregor végül elutasította a Perthshire Brass ifjúsági szekciójában neki felkínált helyet. Elfogadta azonban a Fújhatjuk! című 1996-os vígjáték egyik szerepét, ahol egy bányászokból álló rezesbanda kürtösét játszotta.
"Mire 14-15 éves lettem egyre jobban érdekelt, hogy eljátsszam Mozart IV. kürtversenyét.
Mostmár elég nehéz elhinni, hogy egyszer ilyen jó voltam. De akkor a zenére koncentráltam, nem a színjátszásra"
- emlékezett vissza McGregor egy későbbi interjúban.
A kürtösök táborához tartozik Samuel L. Jackson. A Ponyvaregény sztárja harmadik osztálytól tizenkettedikig játszott az iskolai zenekarban rézfúvósokon, kürtön és trombitán. A videóban egy talk showban vették rá, hogy tartson egy kis bemutatót. Húsz év kihagyás után a színész őszintén örült, hogy egyáltalán sikerült megszólaltatnia a hangszert.
Az viszonylag köztudott, hogy Woody Allen klarinéton játszik, az azonban talán nem, hogy ezt mennyire komolyan veszi. Az Annie Hall író-rendező-főszereplője naponta több órát gyakorol gyerekkora óta.
A klubban az a szabály, hogy senki nem szólíthatja meg a legendás neurotikust, aki mégis megpróbálja, azt azonnal kidobják a helyről. Koncertezni is szoktak, 2007-ben Budapesten is felléptek, idén nyáron pedig úgy tűnik, ismét európai koncertturnéra indulnak. Az alábbi videón Chick Coreával játszik, Woody 2:46 körül kapcsolódik be a dzsemmelgetésbe.
Szintén profi zenész és szintén adott már koncertet Budapesten 2014-ben Hugh Laurie.
Több lemeze is megjelent.
Újabb kemény fiú a zongoránál. Ki tudta, hogy Clint Eastwood így tud játszani? Pedig saját bevallása szerint nagyon is otthon érzi magát ezen a terepen.
Szeretem a zongorista szerepét: a zongorista leül, játszik, elmesél egy történetet, aztán felkel és elmegy, hagyja, hogy a zene magáért beszéljen."
+1 Ráadásként egy kakukktojás: Steven Spielberg klarinéton játszik, méghozzá feltehetőleg nem is rosszul. Állandó zeneszerzője, John Williams egy díjátadón nemrég elárulta, hogy