Plusz

A Bartók Fesztivál kódája

2011.07.20. 20:28
Ajánlom
Nagyszerű koncertekkel ért véget a 27. Szombathelyi Bartók Fesztivál.

Bár utolsó napjához ért a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál, a munka nem állt meg még hétfőn sem. Pauk György tanár úr, noha növendékei előző nap koncertet adtak, a délelőtt folyamán még mindig folytatta az intenzív munkát, s hasznos instrukciókat adott a romantikus szonátákhoz a vonókezeléstől és vibratóktól kezdve a zenei megformálásig; az Egyetem Dísztermében pedig Eckhardt Gábor foglalkozott lelkesen tanítványaival. A hallgatók e kurzus kapcsán leginkább a családias légkörről számoltak be, az órákon senkinek nem kellett szégyenkeznie esetleges „hibái" miatt.

Meláth Andrea baráti hangvételű beszélgetésbe elegyedett növendékeivel az utolsó délelőttön, amelyen a művésznő előző napi Schönberg-produkciójáról esett főképp szó, a próbák és a koncert nehézségeire és örömteli pillanataira, valamint korábbi Pierrot-előadásainak anekdotáira is kitérve. A kurzus után az egyik aktív hallgatót, a Pécsett egyébként is Meláth-tanítvány Szente Melindát kérdeztem a heti munkáról és az általános hangulatról. Ő kifejezetten örült, hogy nyáron is tudta magát tovább képezni. Külön érdekessége volt a kurzusnak, hogy Csengery Adrienne tanárnő is megjelent az órákon, s elsősorban az idegen szövegek kiejtésében, valamint különböző énekes technikák elsajátításában nyújtott segítséget, továbbá a korrepetitor, Gyökér Gabriella is aktív résztvevője volt a tanításnak, így több oldalról is kaphatták a növendékek az instrukciókat. A kötelező repertoárt Liszt és Bartók dalai képezték, de Melinda elmondása szerint Meláth Andrea megengedte, hogy hozzanak más darabokat is, amikkel foglalkozni szeretnének. A napirendre vonatkozó kérdésemre az ifjú énekesnő beszámolt a foglalkozások „közös óra" jellegéről, így konkrét beosztásra nem mindig került sor, inkább csak délutánonként, s mindenki akkor és annyit énekelt, amennyit jónak látott. Teljesen kötetlen, családias hangulatban telt órákon azokkal, akik nem saját növendékei, külön is foglalkozott Meláth Andrea a beénekléstől kezdve a bonyolultabb technikai kérdésekig.   

Délután a Zeneiskola nagytermében került sor a szeminárium növendékeinek záróhangversenyére, amelyen elsősorban zongoristák és énekesek adtak számot tudásukról, de néhány szóló fuvola-darabot és zárásul egy kis kamarazenét is hallhattunk. A zongoristák (Demény Balázs, Asai Kohei, Szőcs Kristóf, Megumi Simanuki, Kiss Márton) leginkább Liszt-darabokkal, elsősorban etűdökkel álltak ki, készülve a szeptemberi nemzetközi Liszt-versenyre, az énekesek (Szente Melinda, Németh Márton, Nagy Johanna és Gergely Erna) a kötelező repertoár Bartók- és Liszt-dalaival léptek színpadra. A fuvolisták, mivel tanárukat és korrepetitorukat is még a koncert előtt másfelé szólították teendőik, szóló darabokkal álltak ki: Varga Dóra Ibert Piece című kompozícióját, Ana Marija Banović pedig Karg-Elert Sonata Appassionatáját adta elő. A színvonalas produkciók sora Kim Kashkashian kamarazenei kurzusának résztvevőinek műsorával zárult: Deák Sára (hegedű), Salla Noémi (klarinét), Baranyai Barnabás (cselló) és Horváth Alina Mónika (zongora) Messiaen Kvartett az idők végezetére című darabjának két tételét szólaltatták meg.

A növendékkoncert után érkezett el a Bartók Fesztivál záróhangversenye, amelyen a karmester- és a hegedűkurzus résztvevői mutatkozhattak be a Savaria Szimfonikus Zenekar közreműködésével a Bartók Teremben. Az első félidőben Claude Debussy A tenger című „három szimfonikus vázlat"-át hallhattuk a karmesterkurzus három hallgatója vezényletével. A Hajnaltól délig a tengeren a lengyel Monika Stefaniak pálcája alatt szólalt meg, szépen hangsúlyozva a tétel impresszionista színeit. A hullámok játéka tétel sejtelmes hangulatát a svájci-magyar Beni Santora mutatta meg nekünk, A szél és a tenger párbeszédének hömpölygő, széles dialógusát pedig Cser Ádám erőtől duzzadó dirigálása juttatta érvényre. A szünet után Bartók Hegedűversenye (1937/1938) következett, amelynél Pauk György kurzusának hallgatói voltak a szólisták: az első tételt Deák Márta magabiztos, megformált tolmácsolásában, a másodikat a kanadai Sadie Fields érzékeny, finom előadásában, a harmadikat pedig a japán Tomii Chieri lendületes szólójával élvezhettük. A produkció teljességéhez természetesen itt is hozzájárultak az ifjú karmesterek: a horvát Josip Nalist a japán Makiko Habu követte, a sort pedig a hegedűművészként is ismert Hollókői Huba zárta. A kiváló Bartók-interpretáció után érthető volt a lelkes tapsvihar. A nagyszerű szellemi táplálék pedig a közeli Képtárban megrendezett fogadáson búcsúzhattak el a kurzusokon résztvevő hallgatók és tanárok egymástól és a 27. Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztiváltól.      

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

„Mindennek a magyar irodalom a közepe” – Valuska László a tízéves Margó Fesztiválról

Több mint 60 programmal, könyvbemutatókkal, koncertekkel és irodalmi sétákkal jelentkezik a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár október 14. és 17. között a Várkert Bazárban. A jubileum alkalmából a fesztivál alapítójával, programigazgatójával beszélgettünk.
Könyv

Egy stadionnyi Paradicsom – Nádasdy Ádám az új Dante-fordításról

Egy közös karácsonyi italozás alkalmával jutott Nádasdy Ádám és Térey János arra a megállapításra, hogy Dante Isteni színjátékának Paradicsom részét újra kéne fordítani. Nem azért, mert Babits szövege ne lenne jó, nagyon is szép, a mai olvasóközönség viszont már nehezebben fogadja be. Az új változat elkészült, Nádasdy Ádám, a mű fordítója pedig a 2021-es Budapesti Őszi Fesztivál keretében ismertette a művet a Márai Sándor Kulturális Központban.
Klasszikus

Cziffra György századik születésnapját ünnepli a zenészvilág

Két különleges koncerttel, kiállítással, külföldi programokkal folytatódik a Cziffra György-emlékév, a zongoraművész századik születésnapján Eötvös Péter erre az alkalomra írt műve is elhangzik
Vizuál

Vaszary, Aba-Novák és Munkácsy remekművei a Virág Judit Galéria őszi aukcióján

Vaszary János utolsó itáliai nyarát felidéző festménye, Aba-Novák Vilmos római trattoria ciklusának lenyűgöző darabja, Munkácsy Mihály anya-gyerek kompozíciója és Kádár Béla Amerika-élményének emléket állító műve is kalapács alá kerül a Virág Judit Galéria őszi aukcióján október 17-én a Budapest Kongresszusi Központban.
Vizuál

A rejtélyes Margaret Watkins - Fotóhónap2021

Tükröződő csónak a vízen, személyes tárgyak a fürdőszobában, festői portrék és ipari tájak, kaleidoszkóp-szerű montázsok – mind-mind eredeti nyomatok Margaret Watkins titokzatos fekete dobozából. A Fotóhónap2021 központi tárlata a méltatlan módon elfeledett életműből válogat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Kulturális sokszínűség a ZsiMü kínálatában

Az eredetileg májusra tervezett Zsidó Művészeti Napok programjai a világjárvány miatt nem tudtak megvalósulni, így rendhagyó módon októbertől decemberig tart a zsidó kultúra ünnepe, melynek kínálatában izgalmas előadások, egyedi felállású zenei formációk, népszerű művészek és egy különleges kiállítás is szerepel a már jól ismert helyszíneken.
Plusz ajánló

Kulturális programok középpontjában a vadászat

Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításhoz kapcsolódó kulturális fesztivál utolsó öt napja is izgalmas és tartalmas programokat kínál. Az események között megtalálhatók klasszikus és világzenei koncertek, filmvetítés, színházi előadás, valamint képző- és iparművészeti tárlatok, amelyek részben a világkiállítás időszakán túl is látogathatók lesznek.
Plusz dalszerzők napja

„És jött a doktor...” – Így segít a zene pandémia idején 

Az Artisjusnak a Dalszerzők Napja alkalmából készített felmérése szerint a koronavírus-járvány idején a magyarok 64 százalékának segített a muzsika, különösen a legfiatalabbaknak és a legidősebbeknek.
Plusz hír

Mától Szabó Magda nevét viseli egy pasaréti sétány

Az írónő születésnapján, október 5-én utcanévtáblát avattak a Mammut Bevásárlóközpont és a Széllkapu Park közötti sétányon. A területen elhelyeztek egy könyvszekrényt is, amelybe bárki hozhat, és amelyből bárki vihet olvasnivalót – Szabó Magda köteteit is.
Plusz ajánló

Fáy Miklós: Minden lemez időutazás

Állandó rovatában Fáy Miklós zenekritikus ezúttal a Hungarotonnál megjelent, Georg Philipp Telemann kettős- és hármasversenyeit tartalmazó lemez mellett könyvet, koncertet és kiállítást is ajánl.