Ha jól tudom, apukád egyszer egy étteremben, a vendégek szeme láttára, elkezdett zsilettpengéket enni. „Egészen véletlenül” egy újságíró is ott volt a közelben, aki világgá kürtölte a nem mindennapi eseményt. Micsoda marketing-fogás! Vajon mit tudott ő, amit senki más?

Itt nem csak tudásról van szó, hanem személyiségről! – kezd bele a mesélésbe Gálvölgyi Judit – Hogy magas volt és jóképű, az egy dolog! De jó ember is volt, és ez valahogy sugárzott belőle.

Apukád mindig nagyon fontosnak tartotta a személyes kapcsolat kialakítását a nézőkkel. Jól gondolom, hogy ezt kevesen csinálták abban az időben?

Igen, a legtöbben zenére, némán dolgoztak, de apu elég fiatalon megtanult kapcsolatba lépni a közönséggel. Eredetileg úri divattal foglalkozott. Először inasként, aztán segédként dolgozott, majd üzletvezető lett, egy divatüzletben.

Rodolfo unokájával (Fotó/Forrás: a tulajdonos engedélyével)

Azt olvastam róla, hogy a kártyamutatványoknál az alany, akit kihívott a közönségből, rendszerint pont azt a lapot választotta, amit ő szeretett volna. Ugyanígy eladóként a boltban: ha egy vevő piros nyakkendőt szeretett volna, ő elérte, hogy mégis egy zöldet válasszon. Valóban így volt?

Igen! Odatartotta a pakli kártyáját, és a néző a legtöbbször azt húzta, amit ő akart.

A nyakkendőknél úgy tudom, azt a módszert alkalmazta, hogy kirakott a vevő elé különböző színűeket, majd, szinte véletlenül, előkapott egy zöldet. Utána úgy tett, mint aki csak most veszi észre a malőrt, elnézést kért, s gyorsan el is rakta. Ez persze azonnal felkeltette a kedves vevő figyelmét és már nem érdekelte más nyakkendő, csakis a zöld!

Igen, pont így volt! Született érzéke volt hozzá, ezt nem lehet tanulni. Apám nem sokat járt iskolába, nagyon korán elkezdett dolgozni. Volt egy bátyja, aki csípőficammal született, és egy húga. Először őt is optikus inasnak adták, mint a fiútestvérét, de apám rettenetesen irtózott az üvegszemektől. Ki is dobta őket, pedig egy vagyonba kerültek. Innen ment át a férfi fehérnemű szabás-varráshoz.

Rodolfo egyik fellépésén (Fotó/Forrás: a tulajdonos engedélyével)

Édesapád életét sok legenda övezi. Az első maga a kezdet, miszerint tizenéves kisfiúként egy fuldokló kínai gyöngyárust kimentett a Dunából, aki hálából megtanította egy trükkre. Valóság, vagy legenda?

Nekem és másoknak is így mesélte. Aztán amikor a Mátyás téren másnap megmutatta a barátainak, mit tanult, épp arra sétált Ódry Zuárd, a híres Ódry Árpád (színész, tanár, rendező, színigazgató, a szerk.) bátyja, aki amatőr bűvész volt, és megkérdezte, mikor tanulta ezt a trükköt. Apu elmesélte, hogy előző nap, amit Ódry nem akart elhinni. De apu barátai megerősítették, hogy így volt. Erre Ódry Zuárd meghívta magához és azt mondta, ha tényleg ennyire ügyes, tanítani fogja. Apu tőle tanulta el a bűvészkedés alapjait és kapta a Rodolfo Grosso művésznevet, ebből lett végül Rodolfo. Apu aztán jelentkezett az Amatőr Mágusok Klubjába, de ott az egyik méltóságos úr azt mondta, nem óhajt egy társaságban lenni egy olyan inas gyerekkel, aki hazahozza a gatyáit a fehérnemű boltból. Apám borzasztóan elszomorodott, mire a bátyja azt tanácsolta, tegye le az artistavizsgát, és legyen hivatásos.

A többi már legenda. Hallottam apukáddal kapcsolatban egy történetet arról is, miként csempészett át készpénzt a határon. Elmeséled?

Egyiptomból jöttek haza anyámmal és nem volt szabad valutát kivinni az országból. Miután átjutottak a vámon, apám elővette a pénzt. Anyám megkérdezte, „Ezt hogy csináltad?” Úgy, hogy amíg motozták apámat, ő betette a valutát a vámtiszt zsebébe, majd visszalopta. A lopás lényege – de a bűvészkedésé is – a figyelem elterelése. Lényegesről lényegtelenre irányítjuk az emberek figyelmét. Ha a vállán megütögeted, közben a zsebéből kiveheted, mert nem veszi észre! Egyébként úgy tudom, apám a lopást Rozsnyaitól, az Arizona egykori tulajdonosától – akinek az élete benne van a Miss Arizonában – tanulta. 

Rodolfo feleségével, Nádor Olgával (Fotó/Forrás: a tulajdonos engedélyével)

Jól tudom, hogy az Egyesült Államokban se volt hajlandó menni és ott karriert csinálni?

Igen, pedig Ed Sullivan hívta oda! Volt egy nagyon híres műsora az amerikai televízióban, Elvis Presley is nála mutatkozott be. De apu nem akart Amerikába menni. Legszívesebben mindig Budapesten maradt volna.

Itthon is nagy sztárokkal dolgozott együtt, a két Latabárral, vagy Alfonzóval. Karády Katalinnal egészen a művésznő disszidálásáig fellépett, ugye?

Utóbbi esztrád műsor volt artistaszámmal és az akkori énekes sztárokkal. Karády abból az utolsó műsorból ment ki Magyarországról. Alfonzóval humoros bűvészműsort csináltak. De apu nem szeretett vele dolgozni, mert nem volt precíz és mindig mást csinált. Ezzel szemben, Latabár Kálmán bácsival imádott fellépni, mert amikor improvizált, azt is mindig pontosan csinálta. Minden mozdulata olyan volt, amilyennek lennie kellett.

Apukádnak máig legendás mondata a „Vigyázat csalok!”. Állítólag azért találta ki, mert a bűvészek rendszerint elmondták a közönségnek, éppen mit csinálnak. „Most megfogom a kötelet és kötök rá egy csomót.” De minek mondják el azt, amit az emberek amúgy is látnak? – gondolta.  Ezért ő inkább szólt róla, hogy most bizony csalni fog.

A bűvészekre mondják, hogy becsapják az embereket. De a bűvész nem azért csap be, mert rosszat akar, ő szórakoztatni akar! Azt mondja, hogy vigyázat, csalok – és csal! De ez játék, szórakozás, öröm, mulatság! Én apunál a lopást imádtam! Két embert vitt a színpadra és kirámolta a zsebüket. De soha nem alázta meg őket, nem tette őket nevetségessé! Mert a nézőt megalázni soha nem szabad!

Rodolfo otthonában (Fotó/Forrás: Bojár Sándor / Fortepan)

Zseniális történet, amikor apukád rendőrök és nyomozók társaságában végiglopta a 6-os villamos utazóközönségét. Mesélnél erről is?

Ezt is apu bátyja találta ki ugyanúgy, mint az éttermi zsilettpenge evést. Apu felszállt a 6-os villamosra és úgy pakolta ki az utasok zsebét, hogy nem vették észre. De még a nyomozók sem! Én a lopást tartottam a legszórakoztatóbbnak.

Nagyjából tíz éves korodban hagytad abba a bűvészkedést, igaz?

Igen. Most vagyok 155 centi, tíz éves koromban még kisebb voltam. Volt még hozzá két nagy copfom. Apu betanított egy műsort, amit meg tudtam csinálni, és sikerem volt, jól állt. Bár egy tíz éves kislánynak bármi jól áll… Amikor először ajánlottak szerződést gázsiért, apu azt mondta, ne vállaljam, ne szokjam meg a könnyű sikert. És teljesen igaza volt. Nem érdekelt a bűvészkedés annyira, mint őt, nem tudtam volna olyan szenvedéllyel csinálni. Anélkül meg nem szabad. Műfordító lett belőlem.

Milyen volt Rodolfo lányának lenni? Gondolom, sokat gyakorolt otthon.

Volt egy nagy tükre – most itt van nálunk –, az előtt gyakorolt. Nagyon bensőséges viszonyban voltunk. Bármiről beszélhettem vele, a lehető legbizalmasabban. Jobban bízhattam benne, mint önmagamban.

Anyukád sokáig együtt lépett fel vele, igaz?

Igen, a kezdeti időkben, gyakran utaztak külföldre.

A harmincas években anyámmal eljutottak egészen Egyiptomig. Mivel Magyarország akkor lépett be a második világháborúba – és így ellensége lett az ott élő angoloknak – hazazavarták őket, hogy ki ne maradjanak belőle...

Rodolfo egyik fellépésén a Fővárosi Nagycirkuszban (Fotó/Forrás: Szalay Zoltán / Fortepan)

Nem sokra rá, apukádat elvitték munkaszolgálatra, ahol együtt volt például Alfonzóval. Ott is próbált mindenkit szórakoztatni azzal az egy pakli kártyával, ami nála volt.

Kártya nélkül is be tudott mutatni különböző trükköket! Nagyon érdekes művészgárda volt ott. Nemcsak Alfonzó, hanem a kitűnő jelmeztervező, Vogel Eric, aki le is rajzolta apámat munkaszolgálatosként. Talicskával, ahogyan bűvészkedik. Ott volt Básti Lajos is, erős csapat volt.

Ha jól tudom, nagyon vigyáztak a kezére, amennyire lehetett.

Igen és ő is mindig óvta. Azzal, hogy szórakoztatott, mindnyájuk életét megkönnyítette, hiszen a mutatvány alatt senkinek nem kellett dolgoznia. Apámban mindig volt egy belső késztetés, hogy segítsen másoknak. Azt mondta, „Ha nem tudsz adni egy darab kenyeret, legalább ne vedd el!”

Valahol olvastam, hogy azt a nyilast, aki őt feljelentette, a későbbiekben támogatta anyagilag. Valóban így volt?

Igen, ez az ember amatőr bűvész volt. Nem ment neki jól, a fia börtönben volt, és apám támogatta. Az artistáknak is nagyon sok mindent elintézett azzal a pakli kártyával, ami mindig a zsebében volt. Bement valahová, „Húzzon egy kártyát!”, mondta és előadott pár mutatványt, majd az jött, hogy „Na most maga mutasson nekem egy trükköt!” Így sikerült a Fővárosi Nagycirkuszt is újra felépíteni. Nem volt rá építési engedély, csak felújítási. A régi cirkuszt majdnem tövig lebontották, éppen, hogy valami maradt, és egy újat építettek a helyébe, amit apám intézett el. Vagy amikor magas adót vetettek ki lakókocsikra, mondván, az luxus, apám bement a megfelelő emberhez, és elmagyarázta neki, hogy az artistának nem luxus a lakókocsi. Abban él, az az otthona. Ha bárki kórházba került, apu rögtön bement hozzá, mutatta magát, hogy ez az ember hozzám tartozik, úgy tessék rá vigyázni, hogy vele vagyok.

A magyar közönség kicsit sznob. Lenézték a cirkuszt, az artistákat, nem tekintették őket művésznek. Volt, amikor a Jászai-díjnak még fokozatai voltak. Egy színész, aki Jászai-díj első fokozatot kapott, megjegyzést tett, mert egy artista harmadik fokozatos volt. Amilyen színész ő volt, olyan akadt legalább húsz. Az artistából, aki harmadikat kapott, egy volt a világon.

Rodolfo 1986 karácsonyán, utolsó fellépésén (Fotó/Forrás: Mezey Béla / a tulajdonos engedélyével)

Sokan szerették édesapádat. Ugye az sem volt véletlen, hogy a trolibusz csakis miatta állt meg a háza előtt?

Apu soha nem vezetett autót. Kitalálta, hogy ártana a kezének, ugyanezért a házimunkából sem vette ki a részét, otthon egy villanykörtét sem csavart be! A Kálmán Imre utcában járt a 70-es troli. A vonalon általában ugyanazok a sofőrök voltak és tudták, apu hol lakik. Előfordult, hogy megálltak a ház előtt, hogy ott tegyék ki. Aput nagyon sokan ismerték és szerették az országban. Fogalom volt és az is maradt.

A szakma, a születésére emlékezve, május 16-án ünnepli a Magyar Bűvészet Napját és hagyatékából egy vándorkiállítás járja az országot. A szüleid szerelme legendásan szép volt. Hogyan ismerkedtek meg?

Anyám egy osztályba járt apám húgával. Anyám 14, apám 17 volt akkor, és úgy alakultak a dolgok, hogy össze is házasodtak. Anyám szeretett volna operaénekesnő lenni. De nagyapám azt mondta, „Az én lányom nem lesz kurva!” Anyám ezután divattervezőnek készült, amire nagyapám ugyanezt mondta. Így lett anyámból könyvelő. Állítólag abban is igen tehetséges volt, mert fiatal nő létére, egy nagyobb vállalat főkönyvelője lett. Anyunak is nagyon ügyes keze volt, remekül kötött és horgolt.

Apám mélyen hívő ember volt, én nem vagyok az. Volt, hogy fogadalmat tett, amit be is tartott: ebben soha nem trükközött. Apám és anyám ugyanazon a héten halt meg. Anyámnak rákja volt, már haldoklott. Apám hétfőn bement őt meglátogatni. Rosszul lett, kiment a folyosóra, hogy anyám ne lássa. Összeesett és többé nem tért magához. Anyám szerda este ment el, apám vasárnap hajnalban. Anélkül, hogy tudta volna, a felesége meghalt. Szerettem volna, ha velem marad, de belátom, neki így volt jobb. Vasárnap még győzködtem, de ő már nem akart itt maradni. Nagyon szomorú, hogy örülnöm kell annak, apám már nincs itt és nem látja, milyen ronda világban élünk most.

Gálvölgyi Judit (Fotó/Forrás: a tulajdonos engedélyével)

Akinek ilyen szép házasságban éltek a szülei, az mintaként lebeghet a szeme előtt.

Mi, ha minden igaz, most leszünk júliusban ötven éve házasok a férjemmel (Gálvölgyi Jánossal, a szerk.). De nem csak a szüleimet láttam így! Kedvenc pótmama-szerűségem volt később Szepes Mária. A vörös Oroszlán teljes kiadását én szerkesztettem. Mária és a férje ugyanúgy éltek, mint a szüleim. Ha egy van és kettő, lehet három és négy is! Létezik szeretet, létezik szerelem, csak becsülni, tisztelni kell a másikat! Türelmesnek kell lenni egymással.

Mi az, amit a legfontosabbnak tartasz kiemelni édesapáddal kapcsolatban?

Az ő lényege az, hogy jó volt! És ember volt. Ennél bölcsebbet nem tudok mondani róla.

A cikkben szereplő képeket Gálvölgyi Judit engedélyével tettük közzé. Köszönet érte!