Plusz

A Budapest Park segélykoncertet tart az ukrán menekültek javára

2022.03.31. 09:15
Ajánlom
Nagyívű eseménnyel készül mínusz első napján, április 20-án a Budapest Park: a Random Trip Allstars köntösében legalább öt zenei műfajon átívelő estet tartanak. A teljes bevételt az ukrán menekülteket támogató civileknek, a Budapest Bike Maffiának, a Magyar Vöröskeresztnek, a Migration Aid-nek és az UNICEF-nek ajánlják fel.

„Megrendülten követjük a világ eseményeit, és a saját eszközeinkkel, illetve a Ti segítségetekkel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy támogassuk a háború civil károsultjait. Ezért úgy döntöttünk, hogy a szezonunk -1. napján,

április 20-án egy segélykoncertet szervezünk, aminek teljes jegybevételét a krízishelyzetben is példamutatóan helytálló szervezeteknek ajánljuk fel”

– olvasható a Budapest Park honlapján. A kezdeményezés a Delov Jávor és improvizációs közössége, a Random Trip köré szerveződik, ezért a címe sem lehet más: Random Trip Allstars, és persze 5 in 1.

Három órán át, huszonhat fellépő produkcióját élvezheti a közönség, az átmeneteket nem számítva legalább öt markánsan eltérő zenei műfajban. A közönség – pénztárcájától függően – háromféle árfekvésű jeggyel támogathatja a hazai civileket, és rajtuk keresztül az ukrajnai háború menekültjeit, ezek elérhetők a Budapest Park honlapján. A szervezők hangsúlyozzák, hogy a jegyértékesítés jelenleg kizárólag online csatornákon folyik!

orosz-ukran2-152707.jpg

Ukrajna - illusztráció (Fotó/Forrás: pixabay)

A fellépők tervezett névsora:

Dés László  – szaxofon

Sena (Irie Maffia)  – ének

Schoblocher Barbara (Blahalouisiana)  – ének

Vitáris Iván (Ivan & The Parazol)  – ének

Lylit (ex-Parov Stelar)  – ének

Big John Whitfield  – ének

Saiid  – rap

Szendrői Csaba (Elefánt)  – ének

Eckü (Hősök)  – rap

6363  – rap

Péterffy Lili  – ének

Analog Balaton

Saya Noé  – ének

MC Kemon (Irie Maffia)  – rap

Krsa (PASO)  – ének

Pulius Tibor (Supernem)  – gitár

Szebényi Dani  – billentyű

Cséry Zoltán  – billentyű

Bata István (Veni, Kéknyúl)  – basszusgitár

Heilig Tomi (Punnany Massif)  – basszusgitár

Zahár Fanni (Soulclap)  – fuvola

Gábor Andor (Aranyakkord)  – perka, ütőhangszerek

Nagy Kristóf (7S)  – gitár, basszus, loop, beatbox

DJ Q-Cee  – beatbox

Delov Jávor  – dob

Budapest Park Segélykoncert: Random Trip Allstar

2022. április 20.

Kapunyitás: 18:00

Budapest  Park

(via Budapest Park, HVG)

Fejléckép: Illusztráció (Forrás: Pixabay)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Plusz hír

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Plusz ajánló

Őszi Irodalmi Gála a Pesti Vigadóban

Október 11-én a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának estjén neves művészek tolmácsolásában kerülhetünk közelebb nagyszerű írók és költők irodalmi világához.
Plusz ajánló

Ma indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja

Az országos rendezvénysorozat idei koncepciója a tudomány és a technológia témaköreihez kapcsolódik. Másfél hónapon keresztül közel 130 múzeum részvételével több mint 700-féle program csalogat múzeumi látogatásra.
Plusz hír

Újabb nyolc lábnyomot helyeztek el a Halhatatlanok sétányán

Az idei évben újabb nyolc taggal bővült a Halhatatlanok Társulata. Az új Örökös Tagok lábnyomát szeptember 23-án helyezték el a Nagymező utca Operettszínház előtti részén, a Halhatatlanok sétányán.