Plusz

A Cserehát apró falvaiban kalandozik a Partitúra

A Partitúra május 29-i adása
2019.05.29. 09:20
Ajánlom
A Partitúra kalandvágyó stábja ebben az adásban az ország keleti szegletét, Borsod-Abaúj-Zemplén megyét célozza meg. Szerda esténként folytatódik Miklósa Erika és Batta András országjáró műsora, a Partitúra a Duna Televízióban.

Ezen a héten a Partitúra a csereháti térségben kalandozik, többek közt ellátogat Hangonyba, a Fancsal templomba, ahol az ereklyék között található például egy XVIII. századi biblikus cseh nyelvű agenda-kézirat kottával, bemutatja a Kreatív Régió és az IndaHouse programot, és a gyönyörű barokk Fáy-kastélyt is.

A környék történetéhez és jelenéhez szorosan hozzátartozik, hogy errefelé nehezen élnek az emberek, a kastélyok felújításra várnak, a templomokat és iskolákat pedig sokszor a lélek és a tanulni vágyás tartja egyben.

Miklósa Erika és Batta András megmutatja, ha nyitott szemmel, füllel és lélekkel járunk, mennyi értéket fedezhetünk fel a Cserehát apró falvaiban.

Tehetséges zenészeket, alkotó gyerekeket, felzárkózást segítő önkénteseket, műemlékeket feltáró kutatókat és közösséget összetartó lelkészeket. Na meg a messze földön híres szemerei almalevet!  

DSC_1004-202202.jpg

a Várkonyi Csibészek a Partitúra forgatásán (Fotó/Forrás: Gál Bereniké)

Az új széria tovább viszi az eredeti koncepciót, és vállaltan szubjektív képet ad egy-egy régióról, nagyvárosról és annak kulturális életéről. Sűrített koncentrátumban ismerhetjük meg, hogy mit tartanak fontosnak a műsorvezetők, sőt, a stáb is, hiszen ők is többször megjelennek az adásokban. 

DSC_0959-201502.jpg

Benkő Fruzsina, az IndaHouse alapítója, Miklósa Erika és Batta András a Partitűra forgatásán (Fotó/Forrás: Gál Bereniké)

A Fidelio is a stábbal tart

Videóriportokkal, háttér interjúkkal kapcsolódunk be felfedező körútba. Kiemelt médiapartnerként folyamatosan beszámolunk az egyes forgatásokról, werkvideóink képet adnak a kulisszák mögötti világról, a készülődésről és a stábtagok munkájáról is. Az aktuális részekhez kapcsolódó videóval minden pénteken jelentkezünk.

A Partitúra következő adása június 5-én, szerdán este 21.35-kor a dél-balatoni régióban kalauzol el a Duna Televízióban.

Az előző adások megnézhetők ide kattintva >>> 

 

Fejléckép: Batta András, Miklósa Erika és az Utassy Sisters a Partitúra forgatásán (Fotó: Gál Bereniké)

Partitúra

Partitúra – kulturális felfedezőút Magyarországon, nyitott szívvel, együtt. Ez a mottója a Virtuózok zsűrijéből is jól ismert páros, Miklósa Erika operaénekesnő és Batta András zenetörténész műsorának. A Partitúra alkotói Novák Péter rendezésében olyan országos túrára csábítják a nézőket, ahol a muzsika és más művészeti ágak, a hagyományok és az új teremtések, a mesterek és a fiatal tehetségek turistajelzését követhetik nyomon.

A népszerű tévéműsor legújabb szériája szeptember 12-től várja a nézőket a képernyő elé. Az új részek szombatonként 14.30-kor kezdődnek a Duna Televízióban.

Tartsanak velünk virtuális felfedezőtúránkon, amely során Magyarország meseszép tájain kutatunk közösségi élmények, közös értékek és kiemelkedő emberek után!

A korábbi részek itt érhetők el>>>

A műsorral kapcsolatos kommunikáció az NKA támogatásával valósulhatott meg.

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Zenés színház

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.
Színház

Díjnyertes Frankenstein-parafrázissal érkezik Budaörsre a Proton Színház

November 23-án a Budaörsi Latinovits Színház közönsége is megismerheti Mundruczó Kornél többszörösen díjazott előadását, a Frankenstein-tervet, amely újraértelmezi Mary Shelley klasszikusát, valamint újabb és újabb kérdéseket tesz fel a ma emberének.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

A férfiidentitást állítja középpontba az ANNO fesztivál

„Azok a csodálatos férfiak” – ez a játékos, mégis sokatmondó mottó indítja útjára 2025 novemberében a XV. kerület legnagyobb kulturális eseményét, az ANNO összművészeti fesztivált.
Plusz ajánló

75 év a mozgás szabadságának szolgálatában – jubileumi gálaest a Pető Intézet javára a Pesti Vigadóban

A Pető Intézet immáron 75 éve bizonyítja, hogy a mozgás nem csupán fizikai képesség, hanem a méltóság és az önállóság része. Ezt ünnepli az intézmény jubileumi jótékonysági gálaestje november 24-én a Pesti Vigadóban, ahol a magyar művészeti élet elismert alkotóinak összefogása által valósul meg az intézmény dolgozóinak és diákjainak támogatása.
Plusz hír

Négyen vehették át a Nemzet Művésze díjat

A Nemzet Művésze díj Bizottság Geiger György trombitaművész, Kiss János balettművész, az MMA alelnöke, Kubik Anna színművész, az MMA rendes tagja és Serfőző Simon író, költő, az MMA rendes tagja részére ítélte oda az elismerést.
Plusz hír

Gerendai Károly stratégiai vezetésével rendezik meg jövőre a Szigetet

Az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a jövő évi rendezvény szervezésének a Sziget, amelyet 2026. augusztus 11-15. között terveznek megrendezni.
Plusz hír

A közösség erejével az iskolai zaklatás ellen – elindult a NEM OKÉ országos kampány

Az egyedülálló kezdeményezés célja, hogy az egyre gyakoribb és sokszor súlyos következményekkel járó bullying jelenséget a közösségi felelősségvállalás erejével szorítsa vissza.