Mondanátok néhány szót magatokról? Hogy kerültetek abba a szakmába, amit most tanultok, illetve műveltek?
Oláh Bori: Gyerekkoromtól szeretem a színházat. Akkor még mindenfélét csináltam, énekeltem, hegedültem, néptáncoltam. Aztán a gimiben meglepetést okoztam egy drámaérettségis feladat bemutatásával. Nem drámatagozatos suli volt, szóval nem voltam tőle menő, de a drámatanárom, Pucsek Zsuzsa bátorított a játékra, a tanulásra. Ekkor még színésznek készültem, és csak a második helyen volt a dramaturg szak. Aztán rájöttem, hogy pont ez kell nekem: a színház és annak az a része, amihez többet kell használni az agyadat. Még csak a második éven vagyok túl, szóval van még mit nézelődni.
Herczeg Dániel: Én gimnáziumban lettem kitéve igazán a színháznak. A szentesi drámatagozatra jártam. Egyszer azt a feladatot kaptuk, hogy adaptáljunk egy Móricz-novellát, és miután elég jól sikerült, elkezdtek biztatni, hogy próbáljam meg a dramaturg szakot. Szentesen sok tehetséges emberrel dolgozhattam együtt, és így fel tudtam mérni a képességeim határait. Nem jelentkeztem színész szakra, az érettségi után az ELTE-n angolt és színházelméletet hallgattam, le is diplomáztam, mert a Színműre nem vettek fel. Ez a mostani volt az utolsó esély, amit adtam magamnak a dramaturgságra. A szak csak háromévente indul, nem lehet olyan sokszor nekifutni, mint a színésznek.
Hojsza Henrietta: Régóta vonzott ez a terep. Amikor táncoltam vagy játszottam a színpadon, mindig azt éreztem, hiányzik valami. Nem volt elég. És miközben elvégeztem a Nemes Nagy Ágnes Színészképzést, egyre erősödött bennem a gondolat. Ekkor találkoztam a Színművészetin ezzel a bonyolultan hangzó szakkal, amelyet színházrendező-fizikai színházi koreográfusnak neveznek. Úgy érzem, ez betöltötte a hiányt. Jó itt.
Barna Lilla: Úgy van ez velem is, mint Henivel. Jártam színjátszózni, és szerettem táncolni, mozogni. Aztán gimnáziumban csak a színház maradt, ahogy később a Nemes Nagyban is. Másodikban Tóth Miklós és Szent-Ivány Kinga rendezett nekünk egy Csongorok és Tündék című előadást, amiben nagy szerepe volt a mozgásnak. Akkor már régóta hiányzott a tánc. Imádok táncolni. Abban az évben ismét nem jutottam tovább a prózai felvételin. Kinga csak annyit mondott, ne aggódjak, jövőre Horváth Csaba indít osztályt, ő lesz az én emberem.
Október 17-én a Várkert Bazárban ti zárjátok az NKA születésnapi fesztiválját. Tudjátok már, hogy mivel készültök?
BL: Pontos tervet még nem tudunk, de sok lehetőségünk van, és hatalmas szabadságunk. A pályázat nyerteseivel szeptembertől kezdünk egy műhelymunkát, ahol kialakítjuk a végleges koncepciót.
Mindenképp egy olyan gálát szeretnénk csinálni, ahol nem szóló számokat láthat a közönség, hanem a különböző művészeti területek együtt, egymás mellett, egymással szövetségben és összefonódva jelennek meg.
Meglátjuk, hogy működik a kémia… Nagyon örülök, hogy négyen vagyunk a feladatra, mindig is jobban szerettem egy csapat részeként játszani, mint egymagam. Remek lenne, ha olyan kapcsolatok születnének, amelyek a későbbiekre nézve akár újabb közös munkára sarkallnának egyeseket.
HD: Szerencsére nagyon sokan jelentkeztek a felhívásra. Az esten az előadóművészet szinte valamennyi ága képviselteti magát. Így a Kaposvári Egyetem színész hallgatói mellett jelen lesznek a Zeneakadémia hangszeres és opera szakos növendékei, a Táncművészeti Egyetem volt és jelenlegi diákjai, de természetesen a könnyűzenészek legifjabb generációja is képviselteti magát.
HH: A gálán szerintem mindannyian igyekszünk kihozni az alkotókból és magunkból is a maximumot. Hogy kreatív, frappáns, energikus, igényes legyen, és hogy felhívjuk a figyelmet, mennyire fontosak az életben az ilyen segítő szándékú projektek, mint az NKA pályázatai. Remélem, a gála végén minden néző úgy érzi majd, igen, támogatni kell a fiatalokat, úgy, ahogyan eddig, ha nem jobban.
Hogy látjátok a korosztályokat? Más dolgok, témák, hangvételek stb. érdekelnek titeket, mint az idősebb művészeket? Mik azok?
OB: Azt nem hiszem, hogy szélesen el lehet választani, hogy mi az, ami a fiatalokat, és mi az, ami az idősebb alkotókat érdekli. Ha ügyesek, akkor minden foglalkoztatja őket. Ami közös szerintem, az a valamilyen zavar megfogalmazása. Mármint nyilván attól lesz érdekes egy előadás, egy film, egy bármi, ha a nehezet, az ütközést mutatja meg.
Sok a lehetőség, de nagy a bizonytalanság. Itthon élni, dolgozni, vagy külföldön, hiszen már könnyebb az út.
Színházzal vagy teljesen mással foglalkozni… Az idősebbek már előnyben vannak. Ott talán az a kérdés, hogy mi a fene volt ez. Nem tudom. Időkérés, reménytelenség. Persze a humor mindent megold, legalábbis ezt hiszem.
MI IS 25! – Közös Születésnap
október 17. 19:00, Várkert Bazár
Ingyenes
Az eseményen való részvétel regisztrációköteles ezen a linken.
A 2018/2019-es művészeti évadban 25. életévüket betöltő alkotó- és előadóművészek gálaestje, amely egyben a fesztivál záróünnepsége.
Fellépnek: Marjai Lili Anna, Golden Trió, Szőllősi Krisztin & Földesi Milán, Orosz Csenge, Misstiq Duó, Platon Karataev, Ayumi Toyabe, Amer Lemja, Telek Linda, Mongoose Limit, Ticz András, Hotzi Mátyás, Hanics Katalin
Dramaturg: Herczeg Dániel és Oláh Borbála
Rendező: Hojsza Henrietta és Barna Lilla
Fejléckép: Hojsza Henrietta (forrás: NKA)