Plusz

A Fidelio is csatlakozott az Art is Business Díjhoz

2019.09.11. 10:20
Ajánlom
A hazai nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások, valamint mecénások elismerésére létrehozott díj annak érdekében jött létre, hogy megmutassa, kik azok, akik a kulturális intézményeket, projekteket és művészeket támogatják. A Fidelio egyedi módon kapcsolódik a kezdeményezéshez.

2019 decemberében osztják ki az első Art is Business Díjat, amely azokat a felelősen gondolkodó vállalatokat és mecénásokat hivatott elismerni, akik nyitott és befogadó szellemiséggel, tudatos választás útján lépnek kapcsolatba a művészeti élet képviselőivel és projektjeivel, majd közös gondolkodás útján alakítanak ki működő konstrukciókat a közös jó érdekében.

A vállalatok mellett fontosnak tartják elismerni azokat a háttérben tevékenykedő patrónusokat, mecénásokat is, akik az elmúlt két évben valamilyen formában támogatták a művészeti szcénát.

A szervezők meghosszabbított határidőig, szeptember 30-ig várják a pályázó cégek jelentkezését és a mecénások jelölését.

Fideliokulondij_kep-102035.jpg

Art is Business Fidelio különdíj (Fotó/Forrás: kortársPRos Kft.)

A meglévő díjak mellé csatlakozott a Fidelio a „Művészek a művészekért” megnevezésű különdíjjal, amivel azokra a törekvésekre kívánjuk felhívni a figyelmet, amelyeket a kultúrában tevékenykedő művészemberek tesznek saját kollégáik és a művészeti szféra támogatása érdekében önerőből, nem ritkán saját erejükön és lehetőségeiken felül is.

„A Fideliót kiadó Programmagazin Kft. elkötelezett híve a kiemelkedő művészeti értékek támogatásának, és fontosnak tartja a kulturális szcéna magánfinanszírozásból történő támogatásának előmozdítását, a potenciális támogatók bevonását, aktiválását. Ezért csatlakoztunk nagy örömmel, az elsők között a frissen indult Art is Business Díjhoz, amelyet hiánypótló és fontos kezdeményezésnek tartunk.”

A Fidelio szerkesztőségének és az Art is Business Díj kuratóriumának közös döntése alapján minden évben egy személyt tüntetünk ki, akinek erőfeszítéseire a Fidelio nyomtatott és online felületén hívjuk fel a figyelmet.

A Magyarországon hiánypótló Art is Business elismerés kimondottan imázsformáló és értékteremtő céllal jött létre, annak érdekében, hogy a kultúrára szánt forprofit támogatás eszméjét erősítse, és segítse beépülni a cégek brandépítésének folyamataiba, valamint előmozdítsa a vállalat kultúra iránti elköteleződését.

A leginkább arra érdemes ajánlásokat és pályázatokat hatfős kuratórium vizsgálja át. A kuratórium tagjai: Fehér Zsuzsanna, a Ludwig Múzeum marketing- és kommunikációs vezetője, Juhász Dóra, a MÜPA PR-vezetője, Vég Szilvia, a Jurányi Inkubátorház kommunikációs vezetője, Drucker Dávid, a Trafó marketing- és kommunikációs vezetője, Batta Barnabás, a Mitte Communications stratégiai igazgatója, Balogh Máté András, a kortársPRos ügyvezetője.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Klasszikus

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Zenés színház

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Könyv

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Stand upokkal érkezik a Roma Hősök Fesztivál

Rengeteg humorral, zenével, színházzal zajlik május 5. és 9. között a 8. Roma Hősök – Nemzetközi Színházi Fesztivál, amely idén több helyszínen valósul meg: az eseménysorozat előadásait az Eötvös10-ben és a Pinceszínházban érdemes keresni.
Plusz hír

Mesterek nélkül nincs jövő – 18 kitüntetett vette át a Mester-M Díjat

Tizennyolc kivételes pedagógus, művésztanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 16-án, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Plusz ajánló

Összművészeti fesztivállal ünnepli második születésnapját a DANTE

Mintha csak tegnap lett volna… de most van, és mindjárt lesz: kétéves a DANTE Közösségi Alkotótér, és másodszor lesz DANTE szülinapi fesztivál április 23–26. között.
Plusz ajánló

Mesterek öröksége, tanítványok hangja – áprilisi koncertek a Hagyományok Házában

A Mesterek és tanítványok előadásainak középpontjában kiváló előadók, igazi mesterek állnak, míg a Tematikus népzenei koncertek című sorozat a tanítványoknak kínál fellépési lehetőséget Áprilisban Kerényi Róbert és Biró Zsófia Sára műsora várja az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.