A hátsó padsorból a katedráig – Izing Máté Antal, a Mester-M díjazottja

A rólad készült portrévideóban úgy fogalmazol, te magad is afféle renitens, hátsó padsorban ülő diák voltál. Hogy jutottál el oda, hogy ma Mester-M Díjjal kitüntetett pedagógus vagy?

Valóban így volt, eléggé renitens voltam, de a 11. osztály környékén nekem is el kellett gondolkodnom, milyen irányba tanuljak tovább. Két tantárgy érdekelt, a földrajz és a történelem. Ebben az egyik legfontosabb faktor a tanárunk személyisége volt – Regős Szilvia tanította a földrajz tárgyat. Ehhez a hátsó padsorban ülő, renitens Mátéhoz kellett egy olyan rendkívül szigorú, ugyanakkor humoros és következetes pedagógus, mint amilyen ő volt. Tulajdonképpen vasfegyelmet követelt meg tőlünk, nem engedhettem meg magamnak, hogy ne készüljek óráról órára, de emellett rendkívül különleges volt, ahogy ő tanított. Képes volt felkelteni az érdeklődésünket. Hamarosan már nem volt kérdés, hogy földrajz-történelem szakos hallgatóként fogom folytatni a tanulmányaimat.

Izing Máté Antal (Fotó/Forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)

Mikor vált egyértelművé számodra, hogy jól döntöttél?

Négy évig jártam Budapestre gimnáziumba, és ez idő alatt elegem lett a fővárosból, ezért Szegedre jelentkeztem, ahol valamiféle csoda folytán bekerültem a Móra Ferenc Szakkollégiumba. Rengeteget köszönhetek az akkori és jelenlegi kollégiumi vezetőnek, Kovács Attilának, illetve a szobatársaimnak, például Kolcsár Ronald Andrásnak. Egy ehhez hasonló környezetben, ahol sok figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra, könnyű volt kibontani a szárnyaimat. Egy kiváló közösségi és szakmai műhely a Móra, sok tekintetben origó számomra a hely. Az első évben még dolgoztam a tanulás mellett, de rájöttem, hogy a különböző ösztöndíjak és versenyek segítségével is megkereshetem azt a pénzt, ráadásul úgy, hogy közben tanulok és fejlődök. Ez természetesen extra motivációt adott. Hallgatóként számos díjat elnyertem, ami az anyagi támogatás mellett megbecsültséget is jelentett. Talán mondhatom, hogy későn értem be, de az egyetem végére már egészen biztos voltam abban, hogy szeretnék ezen a pályán maradni. A diplomaszerzést követően az Algyői Fehér Ignác Általános Iskolában, majd a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban, és az SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában dolgoztam, utóbbiban jelenleg is tanítok. Emellett a doktori tanulmányaimat is elkezdtem a Budapesti Corvinus Egyetemen, néhány hét múlva fogom megvédeni a disszertációmat.

Kiemelted, milyen fontos volt számodra a gimnáziumi tanárod vasszigora. Te azonban közel sem ilyen karakternek tűnsz.

Nincs rá szükségem, teljesen más típusú gyerekekkel foglalkozom, mint amilyen én voltam. Hálás vagyok a sorsnak, hiszen már a gyakorlatomat is az SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában tölthettem, ahová egy évvel később visszahívtak. Legyünk őszinték, én azért igencsak burokban élek, hiszen ebbe az intézménybe jellemzően kivételes tehetségű, jó szociális háttérrel rendelkező diákok járnak. Előfordul néha, amikor szigorúbbnak kell lennem, de ez meglehetősen ritka. Hozzáteszem, a gyakorlatom alatt volt lehetőségem a vasszigort is kipróbálni, mert miután tanárjelöltként három félévet eltöltöttem a Báthoryban, arra gondoltam: bár nagyon jó érzés, hogy egy elitgimnáziumban helyt álltam, de vajon mihez kezdenék egy szakközépiskolában vagy egy olyan osztályban, amilyen mi is voltunk anno? Ezért elmentem egy másik intézménybe, ahol volt szakmunkás és szakgimnáziumi osztályom is. Valójában egyik sem könnyebb a másiknál, mindegyik nehéz, csak más-más képességeket igényelnek.

Összességében jó tapasztalat volt, tudom, hogyan lehet felkelteni a motiválatlanabb diákok figyelmét – persze, hiszen én is az voltam valamikor.

Igaz, ez nem kizárólag az én tehetségemen múlik, hanem azon is, hogy a földrajz egy vagány tantárgy.

Izing Máté Antal (Fotó/Forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)

Mit értesz ez alatt?

A földrajz képes bárkit megszólítani, hiszen a való világról szól, emellett rendkívül színes tantárgy, számtalan területe van. A tanár dolga, hogy átlássa, mikor, melyik elemét domborítsa ki egy kicsit, hiszen egy-egy témakörhöz rengeteg szempontból lehet közelíteni, így egészen könnyű érdekessé tenni minden órát, bármiről is tanuljunk éppen. Szerintem ez eléggé vagány dolog. Számomra ezt jelzi az is, hogy

azok a diákok, akik különböző versenyeken értek el jó eredményeket nálam, vagy tettek sikeres közép- vagy emelt szintű érettségit, mind különböző tagozatokról jöttek.

Míg a matekversenyekre jellemzően a reálos osztályokból érkeznek tanulók, nálam volt már versenyző fizika, matek, biológia és humán tagozatról is. Nagyon büszke vagyok rá, hogy sokan jelentkeznek közép- és emelt szintű földrajz érettségire is, noha ez egy választható érettségi tantárgy.

Szívesen viszed a diákokat külső helyszínekre. Miért érzed fontosnak, hogy az oktatást kividd az iskola falain kívülre is?

Nagyon büszke pillanataim azok, amikor például egy szóbeli érettségin a bizottsági elnök – aki nem ismer sem engem, sem pedig az iskolát – a negyedik-ötödik tanulótól hallja vissza, hogy

az adott diák Izlandon már látta azt a vulkánt, amiről a tankönyvi példák alapján beszélnie kellene.

Több éve szervezek kerékpáros Balaton-kört is, ami többről szól annál, hogy öt nap alatt körbetekerjük a tavat sátorral és bográccsal – sokkal inkább egy nagy földrajztáborról van szó. Ha a Balaton-felvidéken állunk meg épp, a bazaltvulkanizmusról beszélek, ha délen, Siófokon ütünk tábort, akkor a településburjánzásról vagy az idegenforgalom szerepéről lehet mesélni. De nem feltétlenül kell több napos kirándulásokban gondolkodni. Szegeden kiemelkedő jelentőséggel bírnak a megújuló energiaforrások, szóval elvihetem a gyerekeket a tanórán, hogy közösen megnézzünk egy geotermikus kútfúrást, erre elég negyvenöt perc is. Értelemszerűen ezekre az élményekre könnyebb visszaemlékezni, mint egy jegyzetre, amit az órán a füzetébe írtak fel.

Izing Máté Antal szívesen viszi diákjait külső helyszínekre (Fotó/Forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)

Már több mint hatvan diákod jutott be országos vagy nemzetközi verseny döntőjébe. Mi a titkod?

A versenyeztetés értelemszerűen hasznos dolog, hiszen fejleszti a diákok személyiségét és tudását is, de mégis azt gondolom, hogy nem a legfontosabb. Egy tanárnak az elsődleges feladata az, hogy jó és egészséges közösség alakuljon ki az osztályában. A második cél, hogy mindenki sikeres érettségit tudjon tenni abból a tárgyból, ami nélkülözhetetlen számára a továbbtanuláshoz. Számomra csak ezután következik, hogy aki érez magában késztetést, energiája és ideje engedi, jöjjön versenyezni is. Hogy mi a titok, az jó kérdés, talán az életkorom is közrejátszik ebben. Hiába beszélünk elitgimnáziumról, nekünk is meg kell találnunk, hogyan motiválhatjuk a gyerekeket. Más iskolákban tanító kollégáim sokszor úgy fogalmaznak, hogy mi itt delfineket tanítunk meg úszni – ami részben igaz –, de ettől függetlenül nekünk is kihívás szakmailag és emberileg megfelelni a diákjainknak. Felkészültnek kell lenni, és éreztetni velük, hogy semmi sem erőszak, nem kötelező versenyen indulni.

Érdemes ismerni a gyerekek határait, hogy ők se égjenek ki.

Azok számára pedig, akik indíttatást éreznek magukban, igyekszem minél izgalmasabb minitáborokat szervezni, például barlangászást, amit egyfajta jutalomként szánok, hiszen a versenyzés óriási áldozatokkal jár, és előfordul, hogy egy-egy döntős eredményért – a tapasztalat és jellemfejlődés mellett – csupán egy oklevelet kapnak elismerésként.

Ha most, mint a híres Karinthy-novellában, szembe találkoznál a tinédzserkori önmagaddal az utcán, mit gondolsz, mit szólna ezekhez az eredményekhez?

Nemrég szerepeltünk a szegedi Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyen, ami a legnagyobb középiskolai megmérettetés, körülbelül ezer-ezerkétszáz diák indul el rajta. Amikor az egyetemen tanultam, körülbelül húszévesen, demonstrátor voltam két tanszéken, ezért engem is bevontak a verseny a szervezésébe. Emlékszem, hogy ott ültem, és láttam, amint a nagyobbnál nagyobb nevű intézmények tanárai és versenyzői sorra veszik át a különböző díjakat. Pontosan tudom, hogy arra gondoltam: vajon a szerencse és a Jóisten lesz-e olyan kegyes hozzám, hogy én is bekerülhessek egy ilyen iskolába, ahol majd lehetnek olyan tanulóim, akikkel én is versenyezhetek a Jakucson, s meg is nyerik azt? Vagy hogy az országban, a vidéki gimnáziumok közül nekünk legyen a legtöbb OKTV-döntősünk egy tanévben? Ez pedig most, nem sokkal a Mester-M Díj előtt, megtörtént. Akkor fogtam fel, hogy hiszen erről álmodoztam kereken tíz évvel ezelőtt! Ezért valószínűleg az a fiatal Máté nagyon örülne és büszke lenne, hogy a harmincéves Máté ide jutott. Hálás vagyok a diákjaimnak, hogy segítettek elérni ezt az álmot.