III. László halálát követően 1205-ben a törvényes utódot, Andrást koronázták magyar királlyá, aki első rendelkezéseivel saját híveit – főként németeket – juttatta földekhez, várbirtokokat, sőt egész vármegyéket adományozva az uraknak. Tettével kivívta a magyar főurak haragját, akik lázadást szítottak és megölték a királyi udvar több tagját, köztük a királynét. Mindez az uralkodó tudta nélkül történt, András ugyanis az apjának tett ígéretét teljesítve keresztes hadjáratot vezetett a Szentföldre.
Hazatértekor háborús állapotok fogadták, a béke érdekében tehát azonnal cselekednie kellett. Az Aranybulla kiadását azonban nem mindenki fogadta pozitívan. A bárók kifogásolták, hogy a király külföldi bizalmasait juttatja előnyökhöz, valamint az is aggodalomra adott okot, hogy az bizonytalan anyagi helyzetet András a szaracénoktól és a zsidóktól kért segítséggel igyekezett orvosolni, akiknek így nagyobb befolyásuk lett.
Az Aranybulla kiadásának konkrét okát a történészek kétféle módon magyarázzák: az egyik nézet szerint a hadjáratok magas költségeit nem nézték jó szemmel a rendek, és az András ellen fordulók kényszerítették ki az oklevél kiadását, míg a másik nézet szerint a király érdekei diktálták a jogok rögzítését.
Az Aranybulla rögzítette a törvénylátó napok (amikor a nép felterjeszthette a panaszait az uralkodónál) évenkénti megrendezését, ezzel II. András a mai országgyűlési rendszer alapjait fektette le. Rendelkezett az ítélkezési formákról és a nádor bíráskodási jogköréről is. A dokumentum az öröklési rendet is megreformálta: a lánygyermek, akinek apja fiúutód nélkül halt meg, a birtok negyedét örökölte, emellett rendeletben tiltotta a vármegyék és királyi tisztek adományozását.
Az oklevél kitért a nemesek jogkörére és a katonai szolgálatokra is. II. András gazdasági intézkedéseket is hozott: ígéretet tett, hogy egy évnél gyakrabban nem veret új pénzt.
Az Aranybulla legfontosabb része az utolsó, 31. cikkely, az ellenállási záradék volt, amely felhatalmazta a világi és egyházi előkelőségeket, hogy ellenszegüljenek a király akaratának, ha megszegi a törvénybe foglaltakat.
Az oklevelet, melyre koronázási esküjében ezután minden magyar király hivatkozott, ötször újították meg. Először maga II. András 1231-ben, majd IV. Béla 1267-ben, Nagy Lajos 1351-ben, majd Hunyadi Mátyás 1464.ben. A bulla eredeti változata hét példányban készült el, de mára már csak hiteles másolatok őrzik szövegét. A dokumentumon kétoldalú arany függőpecsét lógott –innen kapta az Aranybulla nevet –, egyik oldalán a trónon ülő II. Andrást ábrázolva, míg másikon egy címer volt látható. Ma az alkotmánybírák egy erről mintázott medaliont viselnek a nyakukban.
Fejléckép: az Aranybulla (fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)
hírlevél
