Nálunk kevésbé szokás kiakasztani színes zoknijainkat Karácsonykor, ha mégis, akkor is maximum dekorációs célból Az Egyesült Államokban viszont komoly hagyománya van a karácsonyi zokniknak – a Smithsonian szerint az ünnep elengedhetetlen része a ruhadarab, aminek hegemóniáját egyedül az 1800-as évek közepén törte meg a karácsonyfa intézménye. A korabeli New York Times a gyökértelen és élettelen hullaként aposztrofált „Német Karácsonyfa” és a jóságos és hagyományos zokni párharcaként írt a korszakról. A lábravaló viszont bármennyire közel állt az amerikaiak szívéhez, erősen korlátozta az ajándékozást: a nagyobb ajándékokat nem lehetett beletuszkolni. Az új, Chicagóból származó nyugati zoknik viszont éppen hogy olyan hatalmasak voltak, hogy csak nagy nehézségek árán lehetett teletömni ajándékokkal. Így tehát a régi fajta, new-englandi zoknikat a gyerekek iránti jóságból cserélték karácsonyfára, hogy több ajándék elférjen, míg Chicagóban épp azért tették az ajándékot a fa alá a zokni helyett, hogy a szülők kevesebből megússzák az ünnepet.
De hogyan alakult ki a felakasztott zoknik szokása? A legnépszerűbb legenda egy megözvegyült apáról szól, aki három lánygyermekkel magára maradt. A lányai akármennyire gyönyörűek voltak, szegénységük miatt lehetetlennek tűnt, hogy férjhez tudja adni őket. Szent Miklós épp abban a városban járt, ahol ez a család élt, és hallotta, amint a helyiek nehéz körülményeikről beszélgetnek. Segíteni akart az apának, de tudta, hogy az úgyis visszautasítana bármilyen segítséget. Ezért egy este leereszkedett a kéményen a család házába, és aranytallérokkal megtöltötte a lányok frissen mosott zoknijait, amelyek épp a kandallóra felakasztva száradtak.
Amikor a lányok reggel felébredtek, teljesen magukon kívül voltak az örömtől, hogy valaki ilyen jóságos volt velük. Szent Miklósnak köszönhetően most már nyugodtan megházasodhattak és az édesapjuknak nem kellett azon aggódnia, hogy a szegénységben magányosak maradnak.
A jótevő Mikulásról szóló mese farvizén máig tartó szokás alakult ki – a tengerentúlon változatosabbnál változatosabb zoknikat akasztanak ki Karácsonykor a kandallóra, a párkányra vagy a polcokra. A gyerekek szerint persze minél nagyobb, annál jobb, hiszen akkor sok ajándék fér bele. Egyes családoknál ugyanis a meglepetések még mindig ide, és nem a „bevándorló, élettelen karácsonyfák” alá érkezik.
Ha az ajándék mégis a fa alatt landol, a zoknikba általában akkor is kerül valami. A szokások szerint a leggyakrabban narancs – az egyik verzió szerint ez a hagyomány még abból az időből származik, mikor a gyümölcs ritka kincs volt, így valóban nagy ajándéknak számított. A másik elképzelés szerint az előbbi történetben Szent Miklós aranytallérok helyett egy-egy aranygolyót hagyott a lányok zoknijaiban. Ez alakult át mára a sokkal könnyebben elérhető naranccsá, ami mellé, ha valaki jól viselkedik, egyéb apróság és csecsebecse társul – ha pedig rosszul, akkor a Mikulás szenet rak a zokniba.