Plusz

A koraszülöttek javára gyűjt a közmédia

2019.12.02. 11:15
Ajánlom
A Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampány idei kedvezményezettje a harminc éve működő Peter Cerny Alapítvány. Eddig már több mint 15 millió forintnyi felajánlás érkezett.

Nyolcadik alkalommal szervezte meg idén jótékonysági kampányát a közmédia, amelyen a kispénzű nyugdíjasoktól a milliárdos árbevételű cégekig a lehetőségeihez mérten mindenki igyekszik támogatni a felkarolt szervezeteket és az általuk képviselt társadalmi csoportokat.

A Jónak lenni jó! 2012-ben indult, akkor a Böjte Csaba szerzetes alapította Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára mintegy 100 millió forintot gyűjtöttek össze. 2013-ban a Katolikus Karitászt, 2014-ben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet, 2015-ben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot, 2016-ban a Magyar Református Szeretetszolgálatot, 2017-ben a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, tavaly pedig az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedőket támogatták.

Aki segíteni szeretne, ezen az oldalon tekintheti meg felajánlásait. Az online felületen több olyan tárgy található, amelyeket fix áron lehet megvásárolni, de olyan tárgyak is akadnak, amelyekre

a kampány záró napján, december 15-én egész nap lehet majd licitálni.

Angyalka-1024x712-111525.jpg

A Magyar Kézműves Szövetség felajánlása (Fotó/Forrás: MTVA)

A Herendi Porcelánmanufaktúra például a kezdetek óta segíti a kampányt egy-egy felajánlással, de vannak „visszatérő” sportolók, művészek és magánemberek, akik évről évre egy-egy különleges felajánlással járulnak hozzá a kampány sikeréhez.

A felajánlásokat telefonon is várják: a 13600-as számon a 04-es mellék megadásával vagy a 13600-as számra a 04-es kóddal küldött SMS-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni a koraszülöttek mentését és szállítását 1989 óta végző Peter Cerny Alapítványt.

December 15-én a közmédia szinte összes televíziós és rádiós csatornája bekapcsolódik valamilyen formában a Jónak lenni jó! jótékonysági kampányba.

Fejléckép: Illusztráció (fotó: Wayne Evans / Pexels)

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Tarolt a Pilátus Milánóban

A legjobb női főszereplő Hámori Ildikó lett.
Klasszikus

Kelemen Gáspár nyerte az Országos Koncz János Hegedűversenyt

Kelemen Gáspár nyerte a XVI. Országos Koncz János Hegedűverseny nagydíját, a megmérettetést november 29. és december 1. között rendezték Szombathelyen.
Vizuál

Ritka filmfelvételeken Rodin, Monet, Renoir és Degas

Láttad már Monet-t miközben vízililiomokat fest a kertjében, vagy Roden-t kőfaragás közben? Az 1915-ben készült felvételeken a művészettörténet meghatározó francia alakjait láthatjuk.
Színház

Neves színészek gyerekkori fotói a Rózsavölgyi Szalon adventi kalendáriumában

Szőke kislány egy karácsonyi ablakban, barna kisfiú macival a karjában – vajon felismeri őket? Segítünk: mindannyian a Rózsavölgyi Szalonban játszanak. Neves színészek gyerekkori fotóiból nyílnak a Rózsavölgyi Szalon adventi ablakai a facebook oldalukon.
Vizuál

A Töki 70 éves lett, és még mindig csak a szőnyegét akarja

Ma ünnepli hetvenedik születésnapját Jeff Bridges Oscar-díjas amerikai színész, akiről kollégái, barátai azt mondják, a világ legkedvesebb, leglazább embere. Nem csoda, hiszen ő a Töki.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz tokió

Magyar kulturális intézet nyílt Tokióban

Kodály Zoltán fontos összekötő kapocs a két ország zeneművészete között és más művészeti ágak is rendszeresen bemutatkoznak Japánban - emeltek ki a megnyitón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. 
Plusz hír

A kulturális örökség részévé tennék az eszpresszót az olaszok

A világ szellemi kulturális örökségének részévé akarja nyilvánítani az eszpresszó kávét Olaszország, amely szerint "az eszpresszó az olasz gasztronómiai kultúra kifejeződése, amely védelmet élvez".
Plusz magazin

Bátorság vagy botránykeltés? – Márkák a kultúraépítés útján

A művészetek és a vállalatok nagyon is összeillenek – csak épp nem tudnak róla. De persze az sem mindegy, hogyan, mit és miért támogatunk. Szakembereket kérdeztünk a témáról.
Plusz hír

Salátatörvény nyomán szűnhet meg az NKA

Az Artportal információi szerint a kormányzat egy kulturális salátatörvényt nyomna át a Parlamenten, amelyben az NKA megszűnéséről is rendelkeznének.
Plusz hír

Egymilliárd forintos növekedés a magyar zeneiparban

Az előző évhez képest több mint egymilliárd forintos növekedést produkált tavaly a hazai hangfelvétel-iparág. A legnagyobb emelkedést a digitális értékesítések hozták.